A Ferrari magyar "pápája"

Nyomtatás

Többen összefutottatok Dénessel (A Ferraris pápával :) ) pénteken, megkértem írjon pár sort az élményeiről és a pápa jelmez készítéséről! Titeket meg arra kérünk ha készült vele közös fotó küldjétek el nekünk Facebookon! Következzen a besámoló:

Bizonyára láttatok páran a Magyar Nagydíj pénteki napján Ferrari pápaként. Tomi barátom megkért, hogy írjak róla pár sort. Idén ez volt az ötödik Magyar Nagydíjam. Mindig igyekeztem valamit kitalálni a futamokra. Arcfestés, tavaly például – mivel Schumi fan is vagyok- német színekre befestett nagy hetes. Idén beöltöztem Ferrari pápának. Hogy miért pont pápának? A tifosikat mindenki ismeri, hogy mennyire rajonganak a Ferrariért. Olaszországban ez számukra már-már vallásnak minősül. A ruhát, kiegészítőket viszonylag későn kezdtem el megtervezni. Visszagondolva több munka volt vele, mint amire az elején számítottam. Anyagvásárlás után megvarrták a ruhám, valamint a süvegre és a ruhám hátára a logókat rányomták. A süveget magam készítettem. Nem kis munka volt, hogy jól álljon, hasonlítson a pápáéra. Az övre a Ferrari feliratot szintén én készítettem textilfilccel, valamint a rózsafüzérre a logót is. Ha már pápának öltözik az ember minden kiegészítőre figyelni kell. A ruhán nem véletlen voltak fekete, piros és sárga színek: Schumacher számomra örökre Példakép marad, így a német színeket igyekeztem a Ferrari pápa ruhába is belecsempészni. Megtalálva a megfelelő egyensúlyt, nehogy csak német szurkolónak nézzenek.

A Nagydíjban azt is szeretem, hogy nyugodtan lehetsz egy kicsit őrült, egy kicsit nem a szokványos szürke hétköznapi. Rajtad kívül is sokan megőrülnek még. A lényeg, hogy szereted a Forma-1-et. Nagyon jó kis humoros sztorik lettek. Pl. amikor ismerősöm vártam az egyik Rolex-es óránál, azt vettem észre, hogy pár perc alatt körbeállnak és fotóznak. Pénteken a pápai ruhában az 5-ös kapuhoz érve a biztonsági őrök rögtön áldást kértek a munkájukra. Egész nap nagyon sokan jöttek oda hozzám közös képért, vagy aki bátortalanabb volt csak távolabbról fotózott. Sokszor megmosolyogtam, hogy mennyien nem gondolták volna, hogy magyar vagyok. Magyarok nem lehetnek egy kicsit őrültek? A Ferrari találkozón természetesen ott volt a helyem, ami nagyon jól sikerült. A nap során a nagy találkozás is megvolt a Lotus-fáraóval. Sajnos kép nem készült a világok találkozásáról. Szombaton sajnos a nagy meleg miatt már nem voltam a pápa ruhában, de ennek ellenére a biztonságiak az 5-ös kapunál megismerek, és hiányolták a jelmezt. De a Supergold mögötti árusok mellett is elsétálva hallottam olyat, hogy: „Te, nem ez volt az?”  Volt egy kis srác aki kétszer is odajött képért és láttam rajt hogy nagyon örült neki, hogy sikerült a közös kép! 

Aranyos kis sztorik ezek.

Remélem sok embernek szereztem pár perc derültséget amikor meglátott, fotózott vagy képet készített velem. Sajnos a nagy meleg miatt csak pénteken voltam a ruhában, de ígérem, jövőre ha nem lesz ennyire meleg mindegyik nap megtaláltok. Forza Ferrari! És természetesen Ámen!  


Tweet