F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész

2018. november 18. vasárnap.

Barcelona, a szerdai teszt végeredménye

E-mail Nyomtatás PDF

A második tesztnap hozott néhány meglepetést. Sergio Perez futotta a nap leggyorsabb körét, ezzel megvillantva a McLarenben rejlő lehetőségeket. A mexikói versenyző az MP4-28-as volánja mögött 1:21:848-as köridejével az élen végzett. A McLaren újonca mintegy 8 tizedmásodperccel volt gyorsabb, mint Nico Rosberg a keddi tesztnap alkalmával. 

Nem volt azonban teljesen felhőtlen a teszt sem a Lotus versenyzője, Kimi Räikkönen, sem Fernando Alonso számára – mindketten kisebb technikai problémákkal küzdöttek. 

Räikkönennek váltóproblémája akadt, így csak ennek javítása után gurulhatott ki a pályára. A Lotus versenyzője így mindössze 43 kört tudott teljesíteni a tesztnap során. 

Fernando Alonso is technikai problémákkal küzdött, neki a kipufogóval, illetve a kipufogó által okozott túlmelegedéssel akadt gondja. A tegnapi maratoninak nevezhető 110 kör helyett így ma csupán 76 kört róhatott a barcelonai pályán a spanyol versenyző. A Ferrari versenyzője ezzel a mai napot az ötödik helyen zárta. 

A második nap végeredménye: 
1. Sergio Perez (McLaren) 1:21.848, 97 kör
2. Sebastian Vettel (Red Bull) 1:22.197, 84 kör
3. Kimi Raikkonen (Lotus) 1:22.697, 43 kör
4. Lewis Hamilton (Mercedes) 1:22.726, 121 kör
5. Fernando Alonso (Ferrari) 1:23.247, 76 kör
6. Valtteri Bottas (Williams) 1:23.561, 98 kör
7. Daniel Ricciardo (Toro Rosso) 1:23.718, 70 kör
8. Paul di Resta (Force India) 1:23.971, 62 kör
9. Nico Hulkenberg (Sauber) 1:24.205, 88 kör
10. Max Chilton (Marussia) 1:25.115, 66 kör
11. Charles Pic (Caterham) 1:26.243, 102 kör

Hozzászólások (1)Add Comment
david.petya
david.petya
2013 február, 21
85.66.181.146
...

Ezek még tesztek, ne vonjunk le hosszútávú következtetéseket. smilies/wink.gif

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
 

Egy újabb esős tesztnap krónikája

News image

Ma kezdetét vette a futamokat megelőző utolsó négynapos tesztsorozat....

csütörtök, 28 február 2013

Bővebben

Ferrari háttérképek

News image

Imi (Kiss Photo Manipulation) készített nekünk 3 háttérképet, amit...

szombat, 23 február 2013

Bővebben

Massa szerint a Ferrarinak még mindig sok a tennivalója

News image

Felipe Massa elmondása szerint a mostani és a következő...

péntek, 22 február 2013

Bővebben

Barcelonai esőtánc avagy a pénteki tesztnap összefoglalója

News image

A mai tesztnap során az időjárás volt a legnagyobb...

péntek, 22 február 2013

Bővebben

Gyászol a Ferrari

News image

Amíg a formula-1-es csapat  az F138-as tesztelésével volt elfoglalva...

péntek, 22 február 2013

Bővebben

Alonso zárt az élen az eheti utolsó tesztnapján

News image

Fernando Alonso utolsó tesztnapját teljesítette a hétre a mai...

csütörtök, 21 február 2013

Bővebben

A Ferrari elismerte egy második motorvásárló csapat fontosságát 2014-re

News image

A Ferrari elismerte annak a fontosságát, hogy egy harmadik...

csütörtök, 21 február 2013

Bővebben

A Ferrari több új kipufogó-elrendezéssel is készül az utolsó tesztre

News image

A Ferrari motor- és elektronikai részlegének vezetője, Luca Marmorini...

csütörtök, 21 február 2013

Bővebben

Barcelona, a szerdai teszt végeredménye

News image

A második tesztnap hozott néhány meglepetést. Sergio Perez futotta...

szerda, 20 február 2013

Bővebben

Alonso: „Ausztráliában erősek leszünk”

News image

Fernando Alonso az első tesztek után optimistának tűnik a...

szerda, 20 február 2013

Bővebben

Alonso: „Ausztráliában erősek leszünk”

News image

Fernando Alonso az első tesztek után optimistának tűnik a...

szerda, 20 február 2013

Bővebben

Alonso: Rengeteg munka vár még ránk

News image

Fernando Alonso tegnap vezethette először az F138-at, és elmondta,...

szerda, 20 február 2013

Bővebben

Alonso elégedetten nyilatkozott az első tesztnapját követően

News image

Fernando Alonso ma vezette először a Ferrari idei versenygépét,...

kedd, 19 február 2013

Bővebben

A Ferrari a világ legerősebb márkája

News image

És nem egyszerűen a világszerte több millió „ágaskodó ló”...

kedd, 19 február 2013

Bővebben

A Ferrari legsikeresebb tervezője is dolgozik a jövő évi autón

News image

A Ferrari korábbi főtervezője, Rory Byrne aktívan részt vesz...

kedd, 12 február 2013

Bővebben

De la Rosa: „A McLaren szimulátor terén néhány évvel előrébb jár”

News image

Pedro de la Rosa, egy versenyző, akiről úgy gondolom sokan...

szombat, 9 február 2013

Bővebben

Nem sérülés miatt hagyta ki Alonso a jerezi tesztet

News image

A Ferrari cáfolja azokat a pletykákat, hogy Fernando Alonso...

péntek, 8 február 2013

Bővebben

Massa elégedett, de még sok munka vár rájuk

News image

Felipe Massa elégedetten nyilatkozott utolsó jerezi tesztnapját követően....

csütörtök, 7 február 2013

Bővebben

Massa volt a leggyorsabb a harmadik jerezi tesztnapon

News image

Felipe Massa bizonyult a leggyorsabbnak a Jerezben zajló teszt...

csütörtök, 7 február 2013

Bővebben

Grosjean nyerte a második tesztnapot Jerezben

News image

Felipe Massa a nyolcadik időt érte el a jerezi...

szerda, 6 február 2013

Bővebben

Sivatag, felhőkarcolók, tevék, olajmilliárdok...

News image

Évi és Tamás már többször megörvendeztetett minket úti beszámolóival,...

szerda, 6 február 2013

Bővebben

Massa szerint az idei autó "egy teljesen más világ"

News image

Elégedetten nyilatkozott az első tesztnapot követően a Ferrari F138-as...

kedd, 5 február 2013

Bővebben

Buttoné az első tesztnap Jerezben

News image

Jenson Button végzett az élen a McLaren-Mercedes-szel a 2013-as...

kedd, 5 február 2013

Bővebben

6 éves éves az F1 Ferrari hírek!

News image

  Nincs mit szépíteni a dolgot, idén bizony elfelejtettük...

kedd, 5 február 2013

Bővebben

Tombazis: Majd meglátjuk milyen válaszokat kapunk a pályáról

News image

Nikolas Tombazis, a Ferrari főtervezője az F138 bemutatója után...

hétfő, 4 február 2013

Bővebben

Domenicali szerint fontos, hogy a szezon elejétől versenyképes autót biztosítsanak a versenyzők számára

News image

Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke az idei autó bemutatóján...

vasárnap, 3 február 2013

Bővebben

Alonso szerint nem jelent hátrányt, hogy nem vesz részt az első teszten

News image

  Fernando Alonso a Ferrari autóbemutatója után válaszolt néhány...

péntek, 1 február 2013

Bővebben

Massának pozitív érzései vannak az F138-cal kapcsolatban

News image

Felipe Massa úgy véli, hogy a Ferrari F138 egy...

péntek, 1 február 2013

Bővebben

Resta: az autó rengeteget változik még az első tesztet követően

News image

Az idei versenyautóért felelős tervezőrészleg koordinátora, Simone Resta a...

péntek, 1 február 2013

Bővebben

F138- Megérkeztem!

News image

Maranello, február 1. A Ferrari F138 bemutatójának napja. Ma...

péntek, 1 február 2013

Bővebben