F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész

2024. október 12. szombat.

De la Rosa: „A McLaren szimulátor terén néhány évvel előrébb jár”

E-mail Nyomtatás PDF

altPedro de la Rosa, egy versenyző, akiről úgy gondolom sokan nem hittük, hogy látjuk majd Ferrari színekben Forma-1-es autót vezetni. A sors azonban kiszámíthatatlan így a korábban a McLarent erősítő, majd egy HRT-s kitérőt követően, idén a jerezi tesztek utolsó napján a spanyol egy Ferrarival gurult ki a garázsból. A Ferrari részéről ez mindenképp egy okos döntésnek minősül ugyanis Pedrót a szimulátoros fejlesztések elősegítésére igazolták, amihez nélkülözhetetlen, hogy rendelkezzen némi tapasztalattal a kocsi valós teljesítményéről. A hispán ebben nagy rutint szerzett a McLarennél eltöltött évek alatt, amivel kapcsolatban osztotta meg a gondolatait.

„Jelenleg a szimulátor program terén nem ott tartunk, ahol lenni szeretnénk. Én azonban nagyon jól érzem magam a csapatnál és eltökélt vagyok, hogy a szimulátoros fejlesztések révén sikerekhez juttassam a Ferrarit. Hogy pontosan ez mennyi időbe fog telni azt nem tudom. De legyünk tényszerűek. A McLaren szimulátor programja 2003-ban indult, így van néhány év előnyük. Az, hogy én itt vagyok, azt a célt szolgálja, hogy ezt a folyamatot gyorsítsuk. Nem mondhatom, hogy ez egy hónap alatt, vagy egy év alatt sikerülni fog, de nyilvánvalóan el kell kezdenünk keményen dolgozni. Sajnos ez a probléma az összes olyan csapatot hátrányosan érinti, amelyeknek nincs egy nagyon fejlett szimulátora.”

A jerezi teszt utolsó napján Kimi Räikkönen volt a leggyorsabb, egy 1:18:148-as körrel, mögötte alig lemaradva a Force Indiát tesztelő Bianchi (1:18:175) következett, a harmadik leggyorsabb időt pedig Sebastian Vettel (1:18:565) autózta. De la Rosa alatt a Ferrari sajnos már a nap elején megállt egy váltóhiba miatt, a szerelők kitartó munkájának köszönhetően azonban délután ismét pályára gurulhatott a spanyol és 51 kört sikeresen teljesített is. Legjobb ideje sajnos csak a kilencedik helyre volt elegendő +2.168-as hátránnyal Kimihez képest. Tesztről lévén szó az időeredmény mellékes, a lényeg, hogy Pedro tudott néhány kört menni az autóval és szerzett némi tapasztalatot, ezzel kapcsolatban fejtette ki véleményét:

„Nem éreztem túl boldognak magam, mikor az üzembehelyezési körön sebességváltó probléma miatt ki kellet szállnom a kocsiból. Egész életedben egy ilyen lehetőségre vársz, erre hirtelen megáll alattad az autó, képzelhetik... Füstöt láttam az autó hátuljánál, ekkor azt gondoltam, hogy vége a napnak. A szerelők fantasztikus munkájának köszönhetően azonban délután ismét kihajthattam a pályára, így szerencsére csak egy fél napot veszítettünk el. Mindent összevetve ez egy pozitív nap volt számomra. A délután folyamán sok adatot szereztünk, amik kulcsfontosságúak lesznek a szimulátorban végzett munkához, így abszolút elégedett vagyok a mai nappal.”

A spanyol versenyző végezetül pár szóban kitért arra, hogy mennyire más volt a tavalyi autója, (HRT) mint az idei Ferrari.

„Most végre megérezhettem milyen is egy modern Forma-1-es autót vezetni, a fogantyúk, kapcsolók használata teljesen más, mint a tavalyi autómon. Összehasonlítva a két autót, két külön világról tudnék beszámolni. Ezért is volt nagyon fontos a mai nap, illetve az, hogy délután még vissza tudtam menni a pályára. Sikerült megismerkednem az autóval és ez nagyon fontos lesz az elkövetkezendő hetekben a szimulátorban végzett munkám során.”

Az idei első jerezi teszt ezzel véget ért. A hét legjobb ideje egyébként Felipe Massa nevéhez köthető, így egyelőre nincs miért kételkednünk egy sikeres idei szereplésben. Igaz általános vélekedés, hogy teszt eredményekből nem vonunk le nagy konzekvenciákat, de a kezdés akkor is biztató.

Folytatás február 19-től Barcelonában…

Hozzászólások (1)Add Comment
kálmán89
kálmán89
2013 február, 09
85.66.120.57
...

Most van egy jó alap autónk erre lehet építeni!

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
Módosítás: ( 2013. február 09. szombat, 14:08 )  

Egy újabb esős tesztnap krónikája

News image

Ma kezdetét vette a futamokat megelőző utolsó négynapos tesztsorozat....

csütörtök, 28 február 2013

Bővebben

Ferrari háttérképek

News image

Imi (Kiss Photo Manipulation) készített nekünk 3 háttérképet, amit...

szombat, 23 február 2013

Bővebben

Massa szerint a Ferrarinak még mindig sok a tennivalója

News image

Felipe Massa elmondása szerint a mostani és a következő...

péntek, 22 február 2013

Bővebben

Barcelonai esőtánc avagy a pénteki tesztnap összefoglalója

News image

A mai tesztnap során az időjárás volt a legnagyobb...

péntek, 22 február 2013

Bővebben

Gyászol a Ferrari

News image

Amíg a formula-1-es csapat  az F138-as tesztelésével volt elfoglalva...

péntek, 22 február 2013

Bővebben

Alonso zárt az élen az eheti utolsó tesztnapján

News image

Fernando Alonso utolsó tesztnapját teljesítette a hétre a mai...

csütörtök, 21 február 2013

Bővebben

A Ferrari elismerte egy második motorvásárló csapat fontosságát 2014-re

News image

A Ferrari elismerte annak a fontosságát, hogy egy harmadik...

csütörtök, 21 február 2013

Bővebben

A Ferrari több új kipufogó-elrendezéssel is készül az utolsó tesztre

News image

A Ferrari motor- és elektronikai részlegének vezetője, Luca Marmorini...

csütörtök, 21 február 2013

Bővebben

Barcelona, a szerdai teszt végeredménye

News image

A második tesztnap hozott néhány meglepetést. Sergio Perez futotta...

szerda, 20 február 2013

Bővebben

Alonso: „Ausztráliában erősek leszünk”

News image

Fernando Alonso az első tesztek után optimistának tűnik a...

szerda, 20 február 2013

Bővebben

Alonso: „Ausztráliában erősek leszünk”

News image

Fernando Alonso az első tesztek után optimistának tűnik a...

szerda, 20 február 2013

Bővebben

Alonso: Rengeteg munka vár még ránk

News image

Fernando Alonso tegnap vezethette először az F138-at, és elmondta,...

szerda, 20 február 2013

Bővebben

Alonso elégedetten nyilatkozott az első tesztnapját követően

News image

Fernando Alonso ma vezette először a Ferrari idei versenygépét,...

kedd, 19 február 2013

Bővebben

A Ferrari a világ legerősebb márkája

News image

És nem egyszerűen a világszerte több millió „ágaskodó ló”...

kedd, 19 február 2013

Bővebben

A Ferrari legsikeresebb tervezője is dolgozik a jövő évi autón

News image

A Ferrari korábbi főtervezője, Rory Byrne aktívan részt vesz...

kedd, 12 február 2013

Bővebben

De la Rosa: „A McLaren szimulátor terén néhány évvel előrébb jár”

News image

Pedro de la Rosa, egy versenyző, akiről úgy gondolom sokan...

szombat, 9 február 2013

Bővebben

Nem sérülés miatt hagyta ki Alonso a jerezi tesztet

News image

A Ferrari cáfolja azokat a pletykákat, hogy Fernando Alonso...

péntek, 8 február 2013

Bővebben

Massa elégedett, de még sok munka vár rájuk

News image

Felipe Massa elégedetten nyilatkozott utolsó jerezi tesztnapját követően....

csütörtök, 7 február 2013

Bővebben

Massa volt a leggyorsabb a harmadik jerezi tesztnapon

News image

Felipe Massa bizonyult a leggyorsabbnak a Jerezben zajló teszt...

csütörtök, 7 február 2013

Bővebben

Grosjean nyerte a második tesztnapot Jerezben

News image

Felipe Massa a nyolcadik időt érte el a jerezi...

szerda, 6 február 2013

Bővebben

Sivatag, felhőkarcolók, tevék, olajmilliárdok...

News image

Évi és Tamás már többször megörvendeztetett minket úti beszámolóival,...

szerda, 6 február 2013

Bővebben

Massa szerint az idei autó "egy teljesen más világ"

News image

Elégedetten nyilatkozott az első tesztnapot követően a Ferrari F138-as...

kedd, 5 február 2013

Bővebben

Buttoné az első tesztnap Jerezben

News image

Jenson Button végzett az élen a McLaren-Mercedes-szel a 2013-as...

kedd, 5 február 2013

Bővebben

6 éves éves az F1 Ferrari hírek!

News image

  Nincs mit szépíteni a dolgot, idén bizony elfelejtettük...

kedd, 5 február 2013

Bővebben

Tombazis: Majd meglátjuk milyen válaszokat kapunk a pályáról

News image

Nikolas Tombazis, a Ferrari főtervezője az F138 bemutatója után...

hétfő, 4 február 2013

Bővebben

Domenicali szerint fontos, hogy a szezon elejétől versenyképes autót biztosítsanak a versenyzők számára

News image

Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke az idei autó bemutatóján...

vasárnap, 3 február 2013

Bővebben

Alonso szerint nem jelent hátrányt, hogy nem vesz részt az első teszten

News image

  Fernando Alonso a Ferrari autóbemutatója után válaszolt néhány...

péntek, 1 február 2013

Bővebben

Massának pozitív érzései vannak az F138-cal kapcsolatban

News image

Felipe Massa úgy véli, hogy a Ferrari F138 egy...

péntek, 1 február 2013

Bővebben

Resta: az autó rengeteget változik még az első tesztet követően

News image

Az idei versenyautóért felelős tervezőrészleg koordinátora, Simone Resta a...

péntek, 1 február 2013

Bővebben

F138- Megérkeztem!

News image

Maranello, február 1. A Ferrari F138 bemutatójának napja. Ma...

péntek, 1 február 2013

Bővebben