Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke az idei autó bemutatóján elmondta, nem számít arra, hogy az F138 lesz a leggyorsabb, de meg kell próbálniuk a lehető leggyorsabb autót a versenyzőik rendelkezésére bocsátaniuk.
„Vannak olyan fejlesztési területek az autón, amelyek nagyon fontosak lesznek, mostantól az év végéig" - nyilatkozta a bemutatót követően az olasz szakember. "Van egy világos célunk, hogy egy versenyképes autót biztosítsunk Fernando és Felipe számára, a legmagasabb szinten. Aztán a versenyzőink és a csapat jelentheti a különbséget. A hozzáállásunknak az első versenytől helyesnek kell lennie, és mentálisan is készen kell állnunk arra, hogy megbirkózzunk a feszült pillanatokkal. Határozottan nem szeretnénk megint abban a helyzetben találni magunkat, hogy harcolnunk kell azért, mint a tavalyi évben, hogy ledolgozzunk egy 1.6 másodperces hátrányt a leggyorsabbakhoz képest."
„Beszéltünk erről néhány nappal ezelőtt, és újra megerősítem, hogy nehéz fenntartani a koncentrációt és nem tölteni túl sok időt azzal, hogy mi történik máshol” – nyilatkozta a csapatvezető az elvárásaival kapcsolatban. „Jobb, ha az erőfeszítéseinkkel önmagunkra összpontosítunk, gondoskodva arról, hogy kezelni tudjuk a feszültséget, mert ellenkező esetben segítő kezet nyújtunk azoknak, akik ugyanezekért a célokért küzdenek. Ha ismét meglepetésekbe ütközünk a szezon korai szakaszában, igyekszünk megtartani a koncentrációnkat, hogy megtudjuk az okokat, miért nem mentek a dolgok várt módon.”
Ami az F138 fejlesztési programját illeti, Domanicali elmondta, forradalmian új megoldás nem lesz az idei autón, hiszen már a jövő évre is készülnie kell a csapatnak.
„A terveinknek megfelelően, nem lesz semmi nagyon forradalmi, inkább az eddig látott megoldások implementációja. Véleményem szerint egy komoly csapatnak arra a tényre kell fókuszálnia, hogy 2014-ben egy teljesen más szezon elé nézünk a szabályok tekintetében, és emiatt arra kell összpontosítanunk, hogy megnyissuk megfelelő forrásokat.”