Versenyzői nyilatkozatok a melbourne-i pénteki napot követően

Nyomtatás

altPozitívan értékelte az Ausztrál Nagydíj pénteki napját a Ferrari mindkét versenyzője, azonban azt is elmondták, még nagyon sok munka vár a csapatra.

Fernando Alonso és Felipe Massa összesen 100 kört teljesített ma az Albert Parkban. Az edzéseken a közepes és a szuperlágy abroncsok tesztelése mellett különböző aerodinamikai beállításokat is kipróbált a csapat, hogy megtalálják az F138 legjobb egyensúlyát.

Fernando Alonso (3. és 6. helyezés)
„Összességében ez egy nagyon produktív péntek volt, hiszen sok kört teljesítettünk, és egy kezdeti elemzést is véghezvittünk a Pirelli által erre a versenyhétvégére szállított mindkét keverék viselkedésével kapcsolatban. Az erőfeszítéseinket kiváltképpen segítette a napos időjárás és a nyárias hőmérséklet. Azonban várhatóan az időjárás teljesen megváltozik holnaptól, széllel, esővel és a hőmérséklet jelentős csökkenésével, ami hatással lehet a vasárnapi versenyre. Nem számítottam semmilyen nagyobb meglepetésre, már tudtuk, hogy nem mi vagyunk a leggyorsabbak, és ez megerősítést nyert ma. Az autó jól reagál, de tudjuk, hogy még sok a teendő, ha a legjobbakkal akarunk harcolni.”

Felipe Massa (2. és 8. helyezés):
„Minden szempontból pozitív volt a két edzés, még akkor is, ha tisztában vagyunk azzal, hogy még sok munka vár ránk mind ezzel a hétvégével, mind az előttünk álló egész szezonnal kapcsolatban. A második tréningen, amikor a szuperlágyakkal hajtottam a pályára, valami nem működött megfelelően a KERS-szel, ami időbe került, és elvette azt az esélyt tőlem, hogy egy jobb kört teljesítsek. Nem lepett meg az ellenfeleink teljesítménye, és arra számítottam, hoyg a Red Bull versenyképes lesz a kezdetektől fogva.”

  Első szabadedzés Második szabadedzés  
Versenyző # Legjobb idő Körök # Legjobb idő Körök Alváz
F. Massa 2. 1.27.289 17 8. 1.26.855 32 300
F. Alonso 3. 1.27.547 16 6. 1.26.748 35 299

 


Tweet
Módosítás: ( 2013. március 15. péntek, 16:07 )