Alonso: Nagyobbat kell előrelépnünk, mint a többieknek

Nyomtatás

altFernando Alonso ma első alkalommal sétált be a bahreini paddockba az után, hogy megnyerte első ferraris versenyét itt még 2010-ben.

Az újságírók először a kínai versenyről faggatták a kétszeres világbajnokot.

"A múlt hétvége rendkívül szoros volt, és nehéz visszaemlékezni egy olyan versenyre, amely úgy ért véget, hogy körülbelül kilenc autó harcol egymással a leintés előtt öt-hat körrel. Ez általában csak a rajt után történik meg, aztán a verseny kicsit megnyugszik és csak pár előzés vagy csata alakul ki. Kínában ez a különböző stratégiának volt köszönhető, mivel a két kiállást választók lassabbak lettek a verseny vége felé, így sokkal jobban összerázódott a mezőny. Véletlenül történt így, de bizonyára jó volt ilyen futamot látni, és remélhetőleg még sok ehhez hasonló, akciókkal teli utolsó kört fogunk látni, amikor a versenyzők a dobogóért vagy a pontszerző helyekért harcolnak. Az eddigi három versenyen három különböző forgatókönyvet láthattunk, de arra számítok, hogy a bajnokság le fog kicsit nyugodni, és míg most talán négy csapat és jó néhány versenyző harcol a bajnoki címért, később szerintem csak egy pár versenyző és két csapat marad harcban, és nekünk ebben a csoportban kell lennünk."

Alonso szerint az, hogy a versenyzők ilyen közel vannak egymáshoz, főleg a szabálymódosításoknak köszönhető.

"Az egyik oka ennek az, hogy még a bajnokság korai szakaszában járunk, de végül azok a csapatok, akik nagyobb fejlesztési potenciállal rendelkeznek, egy kis előnyt fognak szerezni. Továbbá a szabályok minden évben szigorodnak, így nincs többé befújt diffúzor és vannak aerodinamikai korlátozások is: ez azt eredményezi, hogy ha megnézzük az idei autók kialakítását, többé-kevésbé hasonlóak, eltekintve a színüktől. Ez teszi a Formula-1-et mérnöki szempontból még küzdelmesebbé, és ez kombinálva a költségcsökkentési intézkedésekkel teszik még látványosabbá az F1-et, és ez jó."

Alonso elárulta, hogy ugyanaz az autó fog pályára gurulni Bahreinben, mint amit Sanghajban is használt a csapat, így semmilyen csodára nem kell várni a hétvégén. Azonban reméli, hogy a közeljövőben ez változni fog.

"Egy nagy előrelépésben reménykedünk az európai szezonkezdetre, mert jelenleg nagyon le vagyunk maradva, és nem vagyunk olyan helyzetben, hogy a bajnoki címért harcoljunk. Reméljük, hamarosan jön a változás: Mugellóban egy fontos teszt lesz, és azután Barcelona tradicionálisan egy olyan verseny, ahová minden csapat fejlesztéseket visz, így reméljük, hogy nagyobbat lépünk majd előre, mint a többiek, és sikerül csökkenteni a lemaradásunkat" - zárta nyilatkozatát Alonso.


Tweet
Módosítás: ( 2012. április 19. csütörtök, 17:18 )