F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész

2024. április 19. péntek.

Felpie Massa blogja a Koreai Nagydíj előtt

E-mail Nyomtatás PDF
Mikor ezt olvassátok, én már az Incheon reptéren leszek, hogy egy utazást tegyek az ismeretlenbe, ami nem más mint a Koreai Nagydíj.

Az elmúlt futamot követően egy hetet töltöttem hazámban, Brazíliában és sikerült jól beosztanom az időmet, így a lehető legjobban felkészültem a szezon utolsó három futamára, ami számomra nagyon fontos lesz, mert vissza szeretnék vágni az elmúlt futamok kudarcai után. Első sorban az lesz a célom, hogy minél több pontot hozzak haza, így segítve csapatomat mindkét világbajnoki címért folytatott küzdelemben.

Kipróbáltam az új pályát a szimulátorban, és ahogy láttam meglehetősen hosszú, épp csak két körrel kell többet megtenni, mint a Japán Nagydíjon. A pályát hosszú egyenesek, valamint gyors és lassú kanyarok kombinációi alkotják. Épp ezért az autó beállítása során oda kell majd figyelnünk arra, hogy megfelelő legyen a csúcssebességünk és a leszorító erőnk egyaránt. Ez azt jelenti, hogy a pálya elsőre nagyon hasonlít a szingapúri aszfaltcsíkra, ugyanakkor tagoltsága és a lassú kanyarok előtti kemény fékezések miatt a bahreini pályához is hasonlít. Hogy a pálya feküdni fog-e az F10-esnek? Attól eltekintve, hogy néhány alkalommal a Red Bull autói el tudtak tűnni előlünk, a legtöbb pályán nagyon versenyképesek voltunk és nem kételkedek benne, hogy itt is így lesz. Láthattuk, hogy mennyire fontos idén a felkészültség és az, hogy minden rendben működjön, megkezdve a pénteki szabadedzéstől egészen a futam végéig. Ez most sem lesz másképp, de megjegyezném, hogy a pénteki első szabadedzés most még fontosabb lesz, mert akkor fog kiderülni, hogy mennyire volt pontos a szimulátorunk amin eddig gyakoroltunk, és szintén akkor fogunk képet kapni a pálya valós tapadásáról, amit ugye nem könnyű anélkül szimulálni, hogy egy igazi autóval gördülnénk ki a pályára.

Ami a hétvégi céljaimat illeti, először is egy jó időmérőt kell teljesíteni szombaton, aztán pedig a versenyen ott szeretnék lenni az élbolyban, a bajnoki címért harcban álló versenyzők között, akikkel harcolni szeretnék, így segítve a csapatot és Alonsót a bajnoki címhez. A Koreai Nagydíj lesz a Távol-keleti futamok záró állomása, és egy jó eredménnyel a zsebemben szeretnék visszatérni a hazai versenyemre S?o Paulóba. Tisztában vagyok azzal, hogy a csapat minden tagja, mind a pályán és mind a gyárban dolgozók is fel vannak tüzelve az utolsó három versenyre, és én is mindent bele fogok adni, hogy a legjobb formámat hozzam.

Ami pedig Koreát illet: ez az első alkalom, hogy ide látogatok éppen ezért már nagyon várom annak ellenére, hogy az F1 nem nagyon hagy rá időt, hogy megismerd az új helyszíneket és a kultúrát. Remélem, hogy a Formula-1 debütálása nagyon jól fog sikerülni az új pályán.
2010.10.19
Hozzászólások (2)Add Comment
kálmán89
kálmán89
2010 október, 20
195.56.55.116
...

Hajrá Felipe!smilies/wink.gifsmilies/wink.gifsmilies/wink.gif

erik
erik
2010 október, 20
195.56.55.116
...

Felipe akkor hajrá,mi melletted vagyunksmilies/wink.gif
Forza Felipe massa

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
Módosítás: ( 2010. október 20. szerda, 15:51 )  

Felipe Massa blogja a Bahreini Nagydíj előtt

News image

Ma reggel érkeztem meg Bahreinbe egy egész éjjel tartó...

csütörtök, 19 április 2012

Bővebben

Felipe Massa blogja a Kínai Nagydíj előtt

News image

Kína egy nagyváros de ennél sokkal nagyobb a kínaiaktól...

péntek, 13 április 2012

Bővebben

Felipe Massa blogja a Maláj Nagydíj után

News image

  A napot a csapattal töltöttem, hogy részletesen kielemezzük...

szombat, 31 március 2012

Bővebben

Felipe Massa blogja az Ausztrál Nagydíj előtt

News image

Ma reggel érkeztem meg Melbourne-be. Sao Paolótól idáig nagyon...

kedd, 13 március 2012

Bővebben

Felipe Massa blogja az Abu Dhabi Nagydíj előtt

News image

A jövő évnek jobbnak kell lennie, mint az idei...

vasárnap, 13 november 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja az Indiai Nagydíj előtt

News image

Éppen csak megérkeztem Indiába. Most járok először ebben az...

szerda, 26 október 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Japán Nagydíj előtt

News image

Mint ahogy a múlt héten mondtam, a Szingapúri Nagydíj...

kedd, 4 október 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Szingapúri Nagydíj előtt

News image

Röviden visszatekintve az utolsó nagydíjra, Monzára, azt kell mondanom,...

csütörtök, 22 szeptember 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Belga Nagydíj előtt

News image

Újra Európában vagyok, miután a Magyar Nagydíj utáni pihenő...

péntek, 26 augusztus 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Magyar Nagydíj előtt

News image

Visszatekintve a Nürburgringre, mielőtt komolyabban a versenyzésről beszélnénk, el...

szerda, 27 július 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Német Nagydíj előtt

News image

Jelenleg még az otthon tölhető pár napomat élvezem Monacóban,...

kedd, 19 július 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Brit Nagydíj előtt

News image

A hétvégén Angliába ér a Száguldó Cirkusz, Felipe Massa...

csütörtök, 7 július 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja az Európai Nagydíj előtt

News image

Ma, szerdán érkeztem meg Valenciába, miután egy hetet otthon...

csütörtök, 23 június 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Kanadai Nagydíj előtt

News image

Felipe Massa nem régen érkezett meg Kanadába, de előtte...

csütörtök, 9 június 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Spanyol Nagydíj után

News image

Hétfőn reggel érkeztem haza Monacóba egy nagyon kiábrándító spanyol...

kedd, 24 május 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Spanyol Nagydíj előtt

News image

Mozgalmas napjaim voltak a Török Nagydíj óta, így gyorsan...

szerda, 18 május 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Török Nagydíj után

News image

Hazatértem Monacóba a szezon első olyan versenye után, ahol...

csütörtök, 12 május 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Török Nagydíj előtt

News image

A legnagyobb esemény az életemben a Kínai Nagydíj óta...

csütörtök, 5 május 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Kínai Nagydíj után

News image

Már néhány nap eltelt a Kínai Nagydíj óta, azonban...

szerda, 20 április 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Kínai Nagydíj előtt

News image

Eddig két nagydíj volt a szezonban, ahol ugyanaz a versenyző...

szerda, 13 április 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Maláj Nagydíj előtt

News image

Mielőtt a Maláj Nagydíjról beszélnék, szeretném kifejezni őszinte részvétemet...

szerda, 6 április 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja az Ausztrál Nagydíj után

News image

Hétfő este értem haza São Paulóba, és visszatekintve a hétvégére,...

péntek, 1 április 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja az Ausztrál Nagydíj előtt

News image

Itt az ideje az indulásnak. Mikor ezt olvassátok, már úton...

hétfő, 21 március 2011

Bővebben

Felipe Massa blogja a Brazil Nagydíj után

News image

Most érkeztem meg Abu Dhabiba, miután hétfő este elindultam São...

szerda, 10 november 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Brazil Nagydíj előtt

News image

Egy pár nap múlva elérkezik az idő, hogy a são...

csütörtök, 4 november 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Koreai Nagydíj után

News image

A Koreai Nagydíj után, a keddi napon értem haza São...

csütörtök, 28 október 2010

Bővebben

Felpie Massa blogja a Koreai Nagydíj előtt

News image

Mikor ezt olvassátok, én már az Incheon reptéren leszek, hogy...

szerda, 20 október 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Japán Nagydíj után

News image

Jelenleg már itthon vagyok Brazíliában, hétfőn a verseny után indultam...

csütörtök, 14 október 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Szingapúri Nagydíj után

News image

Kedd estig maradtam Szingapúrban, legfőképp azért, hogy eleget tegyek egy...

csütörtök, 30 szeptember 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja az Olasz Nagydíj után

News image

Monzában határozottan jó hétvégénk volt, és figyelembe véve azt, hogy...

szombat, 18 szeptember 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja az Olasz Nagydíj előtt

News image

Elég mozgalmas időszak áll mögöttem így az Olasz Nagydíj előtt,...

szerda, 8 szeptember 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Belga Nagydíj után

News image

A nyári szünet után jó volt visszatérni a versenyzői "munkához"...

csütörtök, 2 szeptember 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Belga Nagydíj előtt

News image

Arra készülök, hogy visszatérjek Európába, a hétvégén megrendezésre kerülő Belga...

kedd, 24 augusztus 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Magyar Nagydíj után

News image

Még vasárnap este hazarepültem Brazíliába Budapestről a nyári szünetre. Jó...

csütörtök, 5 augusztus 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Magyar Nagydíj előtt

News image

Budapestre visszatérni nagyon különleges lesz számomra, mert egy éve, mint...

szerda, 28 július 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Német Nagydíj előtt

News image

Holnap érkezek meg Németországba, amely egy nagyon mozgalmas időszak kezdete...

csütörtök, 22 július 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Brit Nagydíj előtt

News image

Beszéljünk először a világbajnokságról, bár sajnos a brazil csapat...

csütörtök, 8 július 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja - Európa Nagydíj

News image

A valenciai hétvége pozitív és negatív aspektusai ugyanazon a baleseten...

szerda, 30 június 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Kanada Nagydíj előtt

News image

Amint arról már valószínűleg hallhattatok, a Scuderia Ferrari versenyzője leszek...

csütörtök, 10 június 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja - Török Nagydíj

News image

Egy nagyon hosszú utazással hazajöttem Brazíliába Isztambulból, még vasárnap este,...

csütörtök, 3 június 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Török Nagydíj előtt

News image

Nagyon sok időt utaztam mostanában Maranellóba is és Maranellóból is...

szerda, 26 május 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Monacói Nagydíj előtt

News image

Itt ülök a monacói otthonomban és látom, hogy esik az...

kedd, 11 május 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Spanyol Nagydíj előtt

News image

A hétvégén, amikor visszatértem Kínából, megünnepeltem a 29. születésnapomat itt,...

csütörtök, 6 május 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja a Kínai Nagydíj előtt

News image

Miután néhány élvezetes napot eltöltöttem a családommal Monacóban, most Sanghajba...

szerda, 14 április 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja - Maláj Nagydíj

News image

Még egy olyan nehéz hétvége után is, mint amilyen a...

péntek, 9 április 2010

Bővebben

Felipe Massa blogja - Bahreini Nagydíj

News image

Lehetetlen lett volna egy jobb szezonkezdetet elképzelni, mint hogy megszerezzük...

csütörtök, 18 március 2010

Bővebben

Felipe Massa blogbejegyzése

News image

Az utolsó blogom óta nagyon sok idő telt el, az...

szerda, 10 március 2010

Bővebben