Vége a nyári szünetnek, itt az ideje, hogy visszatérjünk a versenypályákhoz. Ez a két hetes szünet nagyon hasznos volt a számomra feltöltődés szempontjából, egy nagyon sűrű július után. Jó volt eltölteni egy kis időt otthon, a családdal és a barátokkal. Nem csináltam semmi különlegeset, bár egy kis kerékpártúrán részt vettem Asztúriában: ez már egyfajta hagyomány a barátaimmal, és ebben az évben csatlakozott hozzánk néhány srác a csapatból, többek között a sportigazgatónk, Massimo Rivola is. Jó szórakozás volt, valamint hasznos módja annak, hogy némileg felkészüljek a szezon hátralevő részére. Nem titok, hogy mennyire szeretek kerékpározni, így jó volt, hogy a barátaimmal lehettem, és örömmel tapasztaltam, hogy a Ferrari csapaton belül is többen érdeklődnek ezután. Ki nyert? Én, de csak azért mert fittebb vagyok!
Délután érkeztem meg Belgiumba, mert részt kellett vennem egyik személyes szponzorom, a Silestone egyik rendezvényén, és ma este megyek Spába. Alig várom, hogy újra a pályán legyek, hogy folytathassam azon pozitív helyezések sorozatát, amely Valencia óta tart. Lesz néhány új alkatrészünk a 150° Italián, amely reményeink szerint lehetővé teszi számunkra, hogy javítsunk egy kicsit a teljesítményünkön. Jól tudom, hogy mi a helyzet a bajnoksággal, de ez nem jelenti azt, hogy bedobjuk a törölközőt. Mindig megpróbálunk megnyerni minden versenyt, és ahogy már egy ideje mondom, majd a végén számolunk. Az elmúlt hetekben beszéltem néhányszor Stefano Domenicalival, és elmondhatom, hogy nagyon motivált: szeretem az ilyen hozzáállást, mint amilyen az enyém is.
Fontos lesz, hogy néhány jó eredményt elérjünk, mert a csapat nagyon nagy erőfeszítést tesz azért, hogy visszavágjunk a nehéz szezonkezdet után: minden csapattagunk és a szurkolók is megérdemlik ezt.
Holnap egy nagyon különleges hétvége veszi kezdetét az egyik versenyző számára, aki nagy szerepet játszott a Formula-1 és különösen a Ferrari történelmében: ő Michael Schumacher. Nem is kell mondanom, hogy ő minden idők legnagyobb versenyzője, mert a számok magukért beszélnek: hét világbajnoki cím, 91 futamgyőzelem, ezek hihetetlen rekordok. Nagyon nagyra becsülöm Michaelt és megtiszteltetésnek érzem, hogy versenyezhettem mellette. Amikor Maranellóba jöttem, még jobban megértettem, hogy milyen erősek azok a kötelékek, amik a Ferrarihoz fűzik, és emiatt esett jól, amit Stefano [Domenicali] mondott a Wrooom Summer rendezvényen, közvetlenül a szünet előtt. Nem tudom, hogy 2021-ben a Formula-1-ben leszek-e még, ezt nehéz megmondani és ez egy újabb megerősítése Michael rendkívüli karrierjének. Ami engem illet, szeretném megragadni az alkalmat, hogy a legjobbakat kívánjam neki ezen hihetetlen mérföldkő alkalmából: húsz év, valóban egy csodálatos teljesítmény!