F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész

2024. október 11. péntek.

Fernando Alonso blogja a Kínai Nagydíj után

E-mail Nyomtatás PDF
Nagy szükség volt erre a szünetre azok után, ahogy a szezon kezdődött. Már egy hónapja nem voltam itthon, köszönhetően annak, hogy a világ Ausztrália és Malajzia közötti részén maradtam, így jó, hogy van egy kis szabadidőm, amit a családdal és a közeli barátokkal tölthetek. Az igazság az, hogy mindig van mit csinálni, mert a kondíciót meg kell tartani, és a szokásosnál kicsit hosszabb szünet után egy nagyon mozgalmas május elé nézünk, amikor három nagydíj is lesz - Törökországban, Spanyolországban és Monacóban - a következő négy hétben.

Egyértelmű, hogy nem az a szezonkezdet volt, amit reméltünk, sem számunkra, sem a rajongók számára. A kettőnk által begyűjtött ötven pont nem sok, és tudjuk, hogy jelenleg nem elég jó a teljesítményünk, de tudjuk, hogy a dolgok nagyon gyorsan megváltozhatnak. A Formula-1-ben ez mindig is így volt: az egyik versenyen azért küzdesz, hogy a legjobb öt között szerepelj, míg a következőn már a győzelemért harcolsz. Ez az év sem kivétel ezalól a szabály alól: az utolsó barcelonai tesztet követően mindenki arra számított, hogy a McLarenek sehol nem lesznek, aztán végül mindig dobogós helyezéseket szereztek, Kínában pedig győzni is tudtak. Ugyanakkor mások azt mondták, hogy Vettel verhetetlen lesz, aztán Sanghajban mindannyian láttuk, hogy végül hogyan alakultak a dolgok. Három verseny nem elég ahhoz, hogy végleges ítéletet hozzunk.

De ez nem azt jelenti, hogy alábecsülném a helyzetünk komolyságát, egyáltalán nem. Nagyon keményen kell dolgoznunk minden fronton. A siker csak akkor jön, ha minden elem tökéletesen működik: az autó, a stratégia, a boxkiállások, a versenyzők és mindenki más. Kapcsolatban maradtam a mérnökökkel az elmúlt három napban, és tudom, hogy nem tartottak szünetet az autó fejlesztésében Maranellóban. Utol kell érnünk az előttünk levőket, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy túl sok időt veszítsünk, különösen azért, mert a többiek sem malmozni fognak a következő hetekben. Bízom a csapatban: tudom mi hajtja őket, és érzem, hogy mindenki vissza akar vágni Maranellóban. A múltban azt tapasztaltam, először ellenfélként, majd a csapat tagjaként is, hogy a Scuderia minden helyzetből képes visszavágni. Jól emlékszem, amikor még a Renault-nál versenyeztem 2006-ban, a szezon első felében nagy előnyt tudtam felépíteni, de aztán a Ferrari jó munkát végzett az autó fejlesztésében, Schumacher fantasztikusat hajrázott, és megelőzött a táblázaton két versennyel a szezon vége előtt. Aztán elég visszatekintenünk a tavalyi évre is: először Törökországban, majd Angliában is azt mondták sokan, hogy a következő évre kellene koncentrálnunk. De nem adtuk fel, és sikerült újra harcban lennünk a világbajnoki címért egészen az utolsó futamig. Ez úgy hangozhat mint egy szlogen, de ez az abszolút igazság: soha nem adhatod fel a Formula-1-ben!

Még ha a szezonunk nem is okozott eddig boldogságot, legalább a futball világában volt egy kis jó hír. Nagyon boldog voltam, hogy a Real Madrid újra nyerni tudott a Barcelona ellen a Copa del Rey (Király-kupa) döntőjében, ami egy olyan cím, ami nagyon sokáig elkerülte őket, és egy nagyon szoros harcban sikerült újra megnyerniük. Közeledik a Bajnokok Ligája elődöntője, ismét a Barca ellen. Akármi is lesz az eredmény, ez egy nagyon izgalmas küzdelem lesz, és természetesen remélem, hogy Mourinho csapata fog győzedelmeskedni!
Hozzászólások (5)Add Comment
alonsoo
alonsoo
2011 április, 27
195.56.55.116
...

Sejtettem Fecó! De nem voltam benne biztos hogy Madrid szurkoló. Én Barcelona drukker vagyok úgyhogy csak ne nagyon hangoztassa ezt, mert én nem örülök smilies/cheesy.gif

kálmán89
kálmán89
2011 április, 27
195.56.55.116
...

Nekem még az a fura hogy három verseny lement és a biztonsági még egyszer sem kellett a futamon nem mintha hiányozni mert mindig rosszul jövünk ki belőle de Vetteléket így lehetne elkapni leghamarabb!

GO FERNANDO
GO FERNANDO
2011 április, 27
195.56.55.116
...

Én is Real drukker vagyok!smilies/smiley.gifsmilies/smiley.gif
Örölök hogy ő is az!
DE mindent bele hajrá!

fecó
fecó
2011 április, 27
195.56.55.116
...

Hát egy Alonso drukkernek ezt illő lenne tudnia.smilies/wink.gifsmilies/smiley.gif

Remélem tényleg tudnak javulni, mert ez így nagyon kevéske lesz.smilies/sad.gif

alonsoo
alonsoo
2011 április, 26
195.56.55.116
...

Ezek szerint Fernando Madrid szurkoló? Nem leszünk így jóban smilies/tongue.gif

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
Módosítás: ( 2011. április 26. kedd, 17:09 )  

Fernando Alonso blogja a Spanyol Nagydíj előtt

News image

Itt vagyunk a hazai versenyem, a Spanyol Nagydíj előestéjén....

csütörtök, 10 május 2012

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Bahreini Nagydíj előtt

News image

Egy újabb nap Sanghajban, mielőtt Bahreinbe indulnék. Jól érzem...

szerda, 18 április 2012

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Kínai Nagydíj előtt

News image

Itt vagyunk Sanghajban, ahol kezdetét veszi az idei év...

csütörtök, 12 április 2012

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Maláj Nagydíj után

News image

Jó volt visszatérni Maranellóba a vasárnap délutáni győzelem után....

szerda, 28 március 2012

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Maláj Nagydíj előtt

News image

Már hétfő óta Kuala Lumpurban vagyok. Mint ahogy az...

szerda, 21 március 2012

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Ausztrál Nagydíj előtt

News image

Tegnap este érkeztem meg Melbourne-be. Ez a leghosszabb utazás...

kedd, 13 március 2012

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Abu Dzabi Nagydíj után

News image

Már hazaértem Abu Dzabiból, ahol jó hangulatban ért véget...

hétfő, 14 november 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Abu Dzabi Nagydíj előtt

News image

Épp Abu Dzabiba tartok, ma este fogok megérkezni, ennek...

szerda, 9 november 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Japán Nagydíj előtt

News image

Ma reggel érkeztem meg Japánba, és délután eső fogadott,...

szerda, 5 október 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Szingapúri Nagydíj előtt

News image

Szingapúri Nagydíj egy különleges esemény a számomra. Egyike azoknak...

szerda, 21 szeptember 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Belga Nagydíj előtt

News image

Vége a nyári szünetnek, itt az ideje, hogy visszatérjünk...

csütörtök, 25 augusztus 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Magyar Nagydíj előtt

News image

Eljutottunk egy fantasztikus júliusi hónap végső szakaszához. Maranellóban vagyok,...

szerda, 27 július 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Német Nagydíj előtt

News image

A Német Nagydíj épp a 201-es bajnokság közepét jelenti:...

csütörtök, 21 július 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Brit Nagydíj után

News image

Micsoda nagyszerű érzés újra nyerni! És még inkább boldog...

csütörtök, 14 július 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Európai Nagydíj után

News image

Végre egy kicsit kikapcsolódhatok! A valenciai hétvége után egyenesen...

csütörtök, 30 június 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Európai Nagydíj előtt

News image

Néhány nap múlva kezdetét veszi az Európai Nagydíj. Ez...

kedd, 21 június 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Kanadai Nagydíj előtt

News image

Néhány európai verseny után újra egy másik hosszú interkontinentális utazás...

csütörtök, 9 június 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Monacói Nagydíj után

News image

Ma reggel érkeztem Maranellóba, és részt vettem néhány PR eseményen....

hétfő, 30 május 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Spanyol Nagydíj előtt

News image

Most a Spanyol Nagydíj következik, egy olyan verseny, amely nagyon...

csütörtök, 19 május 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Török Nagydíj után

News image

Ez egy hosszú, munkával teli hét volt, megkezdve május 3-án,...

szerda, 11 május 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Török Nagydíj előtt

News image

Ma este érkeztem meg Isztambulba a csapattal együtt a megszokott...

csütörtök, 5 május 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Kínai Nagydíj után

News image

Nagy szükség volt erre a szünetre azok után, ahogy a...

kedd, 26 április 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Kínai Nagydíj előtt

News image

Ma reggel érkeztem Sanghajba. nagy szükség volt két nap pihenésre...

szerda, 13 április 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Maláj Nagydíj előtt

News image

Néhány nappal ezelőtt érkeztem meg Malajziába, mert még Ausztráliában, a...

szerda, 6 április 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Ausztrál Nagydíj után

News image

Nem olyan szezonkezdet volt, mint amilyet akartunk, de nem is...

szerda, 30 március 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Ausztrál Nagydíj előtt

News image

Végre elérkezett ez a pillanat is!

szerda, 23 március 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Abu Dhabi Nagydíj után

News image

Nehéz volt az ébredés a tegnapi csalódás után, nem tagadom....

hétfő, 15 november 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Abu Dhabi Nagydíj előtt

News image

Tegnap este érkeztem meg Abu Dhabiba, egyenesen São Paulóból.

szerda, 10 november 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Koreai Nagydíj után

News image

Örülök, hogy van néhány napunk a pihenésre, mielőtt megkezdődne a...

szombat, 30 október 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Koreai Nagydíj előtt

News image

Tegnap este érkeztem Szöulba és ma reggel indultam Yeongamba, az...

szerda, 20 október 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Japán Nagydíj után

News image

Még néhány napot Tokióban töltök és pihenek egy kicsit ezalatt...

kedd, 12 október 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Japán Nagydíj előtt

News image

Tegnap késő délután érkeztem meg Suzukába, és rögtön egy meglepetés...

szerda, 6 október 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Szingapúri Nagydíj után

News image

Egy pár napra visszatértem Svájcba. Most pihenni fogok és feltöltődni...

péntek, 1 október 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Szingapúri Nagydíj előtt

News image

Éppen most érkeztem meg Szingapúrba, ahol holnap a szezon egy...

szerda, 22 szeptember 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Olasz Nagydíj után

News image

Több igazán izgalmas pillanaton is keresztül mentem az elmúlt pár...

szerda, 15 szeptember 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Olasz Nagydíj előtt

News image

Maranellóban vagyok, hogy felkészüljek egy különleges eseményre, az első Olasz...

csütörtök, 9 szeptember 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Belga Nagydíj után

News image

Nem úgy sikerült ez a Belga Nagydíj, mint ahogy azt...

szerda, 1 szeptember 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Belga Nagydíj előtt

News image

A mai nap véget ért a nagyon pihentető szünet, és...

szerda, 25 augusztus 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Magyar Nagydíj után

News image

Maranellóban töltök pár napot, hogy amennyire csak lehetséges felkészüljek a...

szerda, 4 augusztus 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Magyar Nagydíj előtt

News image

Minden győzelem különleges. Nagyszerű érzés győzni és ez volt a...

szerda, 28 július 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Német Nagydíj előtt

News image

A szezonunk egy nagyon fontos szakasza előtt állunk: A következő...

csütörtök, 22 július 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Brit Nagydíj előtt

News image

Mi, spanyolok, nagyon izgalmas időszakon megyünk keresztül.

kedd, 6 július 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja - Európa Nagydíj

News image

Biztos, hogy nem az a vasárnap volt, amire vártunk. A...

szerda, 30 június 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja - Kanadai Nagydíj

News image

Már hétfő reggel megérkeztem Svájcba, és azt gondolom, hogy a...

szerda, 16 június 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Kanadai Nagydíj előtt

News image

Még csak szerda van, de már a pályánál vagyok, hogy...

csütörtök, 10 június 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja - Török Nagydíj

News image

A Török Nagydíj kétségkívül a legrosszabb hétvégénk volt a szezonban....

szerda, 2 június 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Török Nagydíj előtt

News image

Ma este érkeztem meg Isztambulba, miután Maranellóban eltöltöttem néhány napot....

csütörtök, 27 május 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja - Monacói Nagydíj

News image

A Monacói Nagydíj keserédes volt számomra. Világos, hogy a szerzett...

kedd, 18 május 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Monacói Nagydíj előtt

News image

Nagyon izgalmas volt számomra, hogy életemben először a Ferrari színeiben...

kedd, 11 május 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Spanyol Nagydíj előtt

News image

Megérkeztünk Barcelonába, és már nem kell sokat várni, hogy elkezdődjön...

csütörtök, 6 május 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Kínai Nagydíj előtt

News image

Igazán hűvös van Kínában. Már hétfőn megérkeztem Sanghajba, és még...

csütörtök, 15 április 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja - Maláj Nagydíj

News image

Végre újra itthon vagyok. Március 8-án utaztam el Bahreinbe, és...

kedd, 6 április 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja - Ausztrál Nagydíj

News image

Hihetetlen kezdete volt ez a szezonnak. Előbb Bahreinben, majd most...

hétfő, 29 március 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja - az Ausztrál Nagydíj előtt

News image

A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso a csapat hivatalos weboldalán...

kedd, 23 március 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja - Bahreini Nagydíj

News image

Nehéz lenne elképzelni egy jobb kezdést. A vasárnapi győzelem Szahírban,...

kedd, 16 március 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja - Bahrein

News image

Végre itt vagyunk. Két intenzív hónap után a pályán és...

szerda, 10 március 2010

Bővebben