Már hazaértem Abu Dzabiból, ahol jó hangulatban ért véget a hétvége. A tegnapi második hely határozottan jobb eredmény, mint amit a hétvégtől vártunk, de ami a legnagyobb elégedettséget adta, az a sebességünk volt, szinte az egész verseny alatt. Ez egy jó csata volt Hamiltonnal: néha ő volt a gyorsabb, néha én. Általában az etapok elején képes volt egy kicsit növelni a különbséget, de az etapok végén sikerült közelebb kerülnöm hozzá, különösen akkor, amikor mindketten a lágy keverékekkel voltunk. A második etapban a forgalom is hozzájárult ahhoz, hogy folyamatosan változott közöttünk a különbség, de nehéz lenne megmondani melyikünket érintette ez jobban. Miután elemeztük az adatokat a tegnap esti megbeszélésen, egyértelművé vált, hogy az a kis problémánk a második kerékcserénél nem befolyásolta a végső eredményt: nem tudtam volna Hamilton elé visszajönni a pályára, aki ráadásul azonnal gyors tudott lenni a közepes keverékeken. Az a tulajdonságunk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a gumikból rögtön az első körökben, az egyik olyan terület, amelyen dolgoznunk kell a jövő évre.
Egy trófeával hazatérni Abu Dzabiból nagy elégedettséggel tölt el, de észrevettem, hogy egy kis statisztikai hibát vétettem, amikor azt mondtam, hogy legalább egy trófeát sikerült szereznem minden versenyhelyszínen, amióta versenyzek a Formula-1-ben: Ausztriában ez nem sikerült, ahol kétszer versenyeztem, 2001-ben és 2003-ban, és nem sikerült egyszer sem célba érnem. Az első alkalommal egy Minardival versenyeztem, akkor a sebességváltó hagyott cserben, míg a második alkalommal a Renault színeiben motorproblémám volt. Nos, nem vagyok biztos abban, hogy az Osztrák Nagydíj visszatér a versenynaptárba, de ha megtörténik, akkor ez egy plusz ok lesz arra, hogy megpróbáljak ott is a dobogón végezni!
A statisztikáknál maradva, a tegnapi dobogóm volt a huszadik a "piros" karrieremben, ami azt jelenti, hogy amióta a Ferrarinál versenyzek, a versenyek több mint felén a dobogón végeztem. Ez jól mutatja, hogy még egy olyan évben is, mint az idei, amely nem annyira fantasztikus, tekintve az autónk teljesítményét, az átlagszint még mindig nagyon magas. Nem véletlen, hogy az elmúlt tizennyolc évben a Scuderia minden évben legalább egy versenyen nyerni tudott. Más csapat nem mondhatja ezt el magáról, és ez is egy olyan tényező, ami befolyásolta a döntésem abban, hogy meghosszabbítom a szerződésem a Ferrarival ilyen hosszú időre. Tudom, hogy sokan úgy gondoljátok, hogy jobb lett volna, ha a tavalyi évben végzek a második helyen Abu Dzabiban. Én is tudom ezt, de nincs értelme azon gondolkodni, hogy "mi lett volna, ha", már csak azért sem, mert biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb eljön az az idő, amikor elérjük azokat az eredményeket, amik elkerülnek most minket. Biztos vagyok benne, hogy 2016-ig sok üveg pezsgőt kapok majd, amit a szerelők kezébe ejthetek, miután lelépek a dobogóról!