F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész

2024. október 11. péntek.

Fernando Alonso blogja az Európai Nagydíj után

E-mail Nyomtatás PDF

altVégre egy kicsit kikapcsolódhatok! A valenciai hétvége után egyenesen Maranellóba utaztam, ahol két mozgalmas napot töltöttem mind műszaki, mind promóciós szempontból. Most hazatértem, hogy pihenjek egy pár napot mielőtt nekivágnánk a következő nagydíjnak, ezúttal Angliában, Silverstone-ban.


A csapattal elemeztük az utolsó versenyt, és a rövid- illetve hosszú távú fejlesztési terveket. Jó emlékekkel jöttem el Valenciából. Ez egy pozitív hétvége volt, különösen igaz ez a versenyre. Az elért eredményemnek köszönhetően tovább gyarapodott a trófeagyűjteményem, de a legjobb rész az volt, amikor ismét láttam a nézőket örülni, amikor leelőztem Markot, először a pályán, majd a boxkiállásnál: Spanyolországban versenyezni mindig nagyon különleges!

A szezon kulcsfontosságú szakaszában járunk. Sikerült előrelépnünk, ahogy ezt láthattuk az elmúlt három versenyen, de most be kell bizonyítanunk ezt a javulást, amit Monacóban, Montrealban és Valenciában láttunk, egy olyan pályán, amely teljesen más karakterisztikájú, és amely sokkal jobban fekszik a legfőbb riválisainknak. Silverstone-ban rengeteg aerodinamikai leszorítóerőre van szükség, és ez egy olyan terület, ahol le vagyunk maradva. Lesz néhány új alkatrészünk, és innentől kezdve csökkeni fog a különbség... Remélhetőleg! Reálisnak kell maradnunk, és el kell fogadnunk, hogy ez nem lehetséges kevesebb, mint két hónap alatt - ennyi idő telt el a barcelonai verseny óta -, hogy ledolgozzuk azt a hátrányt, amit a catalunyai versenypályán láttunk. Ez a hátrány nem egy teljes kör, mert ez csak a verseny lefolyása miatt volt, de határozottan nagyobb volt, mint amit az elmúlt három versenyen láttunk. Folytatnunk kell az autó fejlesztési munkálatait, és akkor biztos vagyok benne, hogy jönni fog a győzelem. Mikor? Nincs kristálygömböm, hogy megmondjam a biztos választ.

altMaranellóban lehetőségem volt találkozni egy olyan versenyzővel, aki a Ferrari és a Formula-1 közös történelmének a része, John Surtees-szel. Részt vettünk egy promóciós rendezvényen, amit a technikai partnerünk, a Shell szervezett, és nagyon érdekes volt vele beszélgetni, összehasonlítani a versenyzői tapasztalatainkat, és mindenekelőtt, beszéltünk egy olyan különleges csapatnál eltöltött életünkről, mint amilyen a Ferrari. Jó olyan emberekkel találkozni, akik személyes tapasztalataikból mondják el milyen volt a Formula-1 akkoriban.

A csapat most közölte velem a Pirelli gumiválasztásáról a következő három futamra. A Brit Nagydíjon, a lágy és a kemény keverékekkel fogunk versenyezni, mint ahogy tettük azt a bajnoksági korai szakaszában. Oké, ez számunkra még egy plusz kihívást jelent, nevezetesen azt, hogy képesnek kell lennünk minden típusú keveréket a lehető legjobban működésre bírni. Különben is, a gumiválasztás mindenkire egyformán vonatkozik, és nincs értelme azon vitatkozni, hogy a kiválasztott két vegyület jobban fekszik-e az egyik csapatnak vagy a másiknak. Rajtunk, a csapaton múlik, hogy az autót úgy állítsuk be, hogy a legjobbat hozzuk ki a gumikból mind a teljesítmény, mind a használhatóság szempontjából.

Hozzászólások (2)Add Comment
erik
erik
2011 július, 01
195.56.55.116
...

hasonló teljesítményeket a továbbiakban issmilies/wink.gif

kálmán89
kálmán89
2011 július, 01
195.56.55.116
...

Lonsi kihoztad a maximumot a kocsiból!smilies/wink.gifsmilies/wink.gifsmilies/wink.gif

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
 

Fernando Alonso blogja a Spanyol Nagydíj előtt

News image

Itt vagyunk a hazai versenyem, a Spanyol Nagydíj előestéjén....

csütörtök, 10 május 2012

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Bahreini Nagydíj előtt

News image

Egy újabb nap Sanghajban, mielőtt Bahreinbe indulnék. Jól érzem...

szerda, 18 április 2012

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Kínai Nagydíj előtt

News image

Itt vagyunk Sanghajban, ahol kezdetét veszi az idei év...

csütörtök, 12 április 2012

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Maláj Nagydíj után

News image

Jó volt visszatérni Maranellóba a vasárnap délutáni győzelem után....

szerda, 28 március 2012

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Maláj Nagydíj előtt

News image

Már hétfő óta Kuala Lumpurban vagyok. Mint ahogy az...

szerda, 21 március 2012

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Ausztrál Nagydíj előtt

News image

Tegnap este érkeztem meg Melbourne-be. Ez a leghosszabb utazás...

kedd, 13 március 2012

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Abu Dzabi Nagydíj után

News image

Már hazaértem Abu Dzabiból, ahol jó hangulatban ért véget...

hétfő, 14 november 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Abu Dzabi Nagydíj előtt

News image

Épp Abu Dzabiba tartok, ma este fogok megérkezni, ennek...

szerda, 9 november 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Japán Nagydíj előtt

News image

Ma reggel érkeztem meg Japánba, és délután eső fogadott,...

szerda, 5 október 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Szingapúri Nagydíj előtt

News image

Szingapúri Nagydíj egy különleges esemény a számomra. Egyike azoknak...

szerda, 21 szeptember 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Belga Nagydíj előtt

News image

Vége a nyári szünetnek, itt az ideje, hogy visszatérjünk...

csütörtök, 25 augusztus 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Magyar Nagydíj előtt

News image

Eljutottunk egy fantasztikus júliusi hónap végső szakaszához. Maranellóban vagyok,...

szerda, 27 július 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Német Nagydíj előtt

News image

A Német Nagydíj épp a 201-es bajnokság közepét jelenti:...

csütörtök, 21 július 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Brit Nagydíj után

News image

Micsoda nagyszerű érzés újra nyerni! És még inkább boldog...

csütörtök, 14 július 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Európai Nagydíj után

News image

Végre egy kicsit kikapcsolódhatok! A valenciai hétvége után egyenesen...

csütörtök, 30 június 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Európai Nagydíj előtt

News image

Néhány nap múlva kezdetét veszi az Európai Nagydíj. Ez...

kedd, 21 június 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Kanadai Nagydíj előtt

News image

Néhány európai verseny után újra egy másik hosszú interkontinentális utazás...

csütörtök, 9 június 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Monacói Nagydíj után

News image

Ma reggel érkeztem Maranellóba, és részt vettem néhány PR eseményen....

hétfő, 30 május 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Spanyol Nagydíj előtt

News image

Most a Spanyol Nagydíj következik, egy olyan verseny, amely nagyon...

csütörtök, 19 május 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Török Nagydíj után

News image

Ez egy hosszú, munkával teli hét volt, megkezdve május 3-án,...

szerda, 11 május 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Török Nagydíj előtt

News image

Ma este érkeztem meg Isztambulba a csapattal együtt a megszokott...

csütörtök, 5 május 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Kínai Nagydíj után

News image

Nagy szükség volt erre a szünetre azok után, ahogy a...

kedd, 26 április 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Kínai Nagydíj előtt

News image

Ma reggel érkeztem Sanghajba. nagy szükség volt két nap pihenésre...

szerda, 13 április 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Maláj Nagydíj előtt

News image

Néhány nappal ezelőtt érkeztem meg Malajziába, mert még Ausztráliában, a...

szerda, 6 április 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Ausztrál Nagydíj után

News image

Nem olyan szezonkezdet volt, mint amilyet akartunk, de nem is...

szerda, 30 március 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Ausztrál Nagydíj előtt

News image

Végre elérkezett ez a pillanat is!

szerda, 23 március 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Abu Dhabi Nagydíj után

News image

Nehéz volt az ébredés a tegnapi csalódás után, nem tagadom....

hétfő, 15 november 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Abu Dhabi Nagydíj előtt

News image

Tegnap este érkeztem meg Abu Dhabiba, egyenesen São Paulóból.

szerda, 10 november 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Koreai Nagydíj után

News image

Örülök, hogy van néhány napunk a pihenésre, mielőtt megkezdődne a...

szombat, 30 október 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Koreai Nagydíj előtt

News image

Tegnap este érkeztem Szöulba és ma reggel indultam Yeongamba, az...

szerda, 20 október 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Japán Nagydíj után

News image

Még néhány napot Tokióban töltök és pihenek egy kicsit ezalatt...

kedd, 12 október 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Japán Nagydíj előtt

News image

Tegnap késő délután érkeztem meg Suzukába, és rögtön egy meglepetés...

szerda, 6 október 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Szingapúri Nagydíj után

News image

Egy pár napra visszatértem Svájcba. Most pihenni fogok és feltöltődni...

péntek, 1 október 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Szingapúri Nagydíj előtt

News image

Éppen most érkeztem meg Szingapúrba, ahol holnap a szezon egy...

szerda, 22 szeptember 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Olasz Nagydíj után

News image

Több igazán izgalmas pillanaton is keresztül mentem az elmúlt pár...

szerda, 15 szeptember 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Olasz Nagydíj előtt

News image

Maranellóban vagyok, hogy felkészüljek egy különleges eseményre, az első Olasz...

csütörtök, 9 szeptember 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Belga Nagydíj után

News image

Nem úgy sikerült ez a Belga Nagydíj, mint ahogy azt...

szerda, 1 szeptember 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Belga Nagydíj előtt

News image

A mai nap véget ért a nagyon pihentető szünet, és...

szerda, 25 augusztus 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Magyar Nagydíj után

News image

Maranellóban töltök pár napot, hogy amennyire csak lehetséges felkészüljek a...

szerda, 4 augusztus 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Magyar Nagydíj előtt

News image

Minden győzelem különleges. Nagyszerű érzés győzni és ez volt a...

szerda, 28 július 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Német Nagydíj előtt

News image

A szezonunk egy nagyon fontos szakasza előtt állunk: A következő...

csütörtök, 22 július 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Brit Nagydíj előtt

News image

Mi, spanyolok, nagyon izgalmas időszakon megyünk keresztül.

kedd, 6 július 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja - Európa Nagydíj

News image

Biztos, hogy nem az a vasárnap volt, amire vártunk. A...

szerda, 30 június 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja - Kanadai Nagydíj

News image

Már hétfő reggel megérkeztem Svájcba, és azt gondolom, hogy a...

szerda, 16 június 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Kanadai Nagydíj előtt

News image

Még csak szerda van, de már a pályánál vagyok, hogy...

csütörtök, 10 június 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja - Török Nagydíj

News image

A Török Nagydíj kétségkívül a legrosszabb hétvégénk volt a szezonban....

szerda, 2 június 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Török Nagydíj előtt

News image

Ma este érkeztem meg Isztambulba, miután Maranellóban eltöltöttem néhány napot....

csütörtök, 27 május 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja - Monacói Nagydíj

News image

A Monacói Nagydíj keserédes volt számomra. Világos, hogy a szerzett...

kedd, 18 május 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Monacói Nagydíj előtt

News image

Nagyon izgalmas volt számomra, hogy életemben először a Ferrari színeiben...

kedd, 11 május 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Spanyol Nagydíj előtt

News image

Megérkeztünk Barcelonába, és már nem kell sokat várni, hogy elkezdődjön...

csütörtök, 6 május 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Kínai Nagydíj előtt

News image

Igazán hűvös van Kínában. Már hétfőn megérkeztem Sanghajba, és még...

csütörtök, 15 április 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja - Maláj Nagydíj

News image

Végre újra itthon vagyok. Március 8-án utaztam el Bahreinbe, és...

kedd, 6 április 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja - Ausztrál Nagydíj

News image

Hihetetlen kezdete volt ez a szezonnak. Előbb Bahreinben, majd most...

hétfő, 29 március 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja - az Ausztrál Nagydíj előtt

News image

A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso a csapat hivatalos weboldalán...

kedd, 23 március 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja - Bahreini Nagydíj

News image

Nehéz lenne elképzelni egy jobb kezdést. A vasárnapi győzelem Szahírban,...

kedd, 16 március 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja - Bahrein

News image

Végre itt vagyunk. Két intenzív hónap után a pályán és...

szerda, 10 március 2010

Bővebben