Kubica a Ferrarinál tesztelhet a nyáron

Nyomtatás

kubicaÚjabb pletykák láttak napvilágot arról, hogy a Ferrarival térhet vissza a Formula-1-be Robert Kubica.

A tavaly februárban rally balesetet szenvedő lengyel versenyző rehabilitációja a hírek szerint annak ellenére is jól halad, hogy január elején ismét műteni kellett Kubica lábát.

Olasz sajtóértesülések szerint Kubica napi öt órás fizikoterápiás edzés mellett már egy automataváltós Renault Megane volánjánál is tréningezik, melynek többek között az is a célja, hogy nemsokára szimulátorban is tesztelhessen.

A legfőbb cél azonban az, hogy újra formula-1-es versenyautót vezessen. Ezzel kapcsolatosan újabb pletykák kaptak szárnyra Kubicával és a Ferrarival kapcsolatosan. Ezek szerint Kubica már júniusban egy Ferrari F10-zel körözhet, ha minden a tervek szerint halad.

A sajtóinformációk szerint az F10-esbe az új turbófeltöltésű, 1,6 literes V6-os motort szerelnék be, amelyeket 2014-től használnak majd a Formula-1-ben. Így a lengyelre nem vonatkoznának a tesztkorlátozások, és szabadon róhatná a köröket.

A teszttel mindkét fél jól járna, hiszen a Ferrari egy tapasztalt versenyzővel tesztelhetné új motorját, míg Kubica lehetőséget kapna arra, hogy kipróbálja magát egy formula-1es autó volánjánál, illetve ha minden jól megy, akár egy szerződéshez is közelebb kerülhetne a lengyel versenyző.


Tweet