Legális a Lotus innovatív rendszere

Nyomtatás

lotusA Ferrari is vizsgálja, hogy a Lotus által használt új rendszer milyen előnyöket tartogat.


A Gazzetta dello Sport egyik tegnapi cikkében arról lehetett olvasni, hogy a Lotus csapat már a fiatalok tesztjén olyan autóval tesztelt, amelybe egy fékstabilitást segítő rendszer volt beszerelve.

A rendszer az autó aerodinamikai teljesítményét javítja, köszönhetően az állandó hasmagasságnak. A rendszer működésének a lényege, hogy fékezéskor nem engedi az autó orrát süllyedni, ami sok fejtörést okozott a csapatoknak a korábbi években. Emellett kigyorsításkor sem engedi az autó orrát túlságosan megemelkedni, így az autó stabilabb lesz a kanyarokban (optimalizálja az első terelőszárny hatékonyságát), a kigyorsításkor és ezáltal az autó a gumikkal is jobban bánik.

Amikor a rendszerről kérdezték Stefano Domenicalit, a csapatfőnök elmondta, egyelőre az FIA válaszára várnak, hogy legális-e a rendszer.

"Amiről beszélünk, az a fékezés alatti stabilitáshoz kapcsolódik" - nyilatkozta az olasz. "Ez egy olyan rendszer, amiről tudom, hogy már volt néhány írásos dokumentum az FIA és a csapatok között. Várjuk a végső megerősítést, hogy ez az eszköz megengedett-e vagy sem. Azonban vizsgáljuk az ilyen típusú rendszereket, hogy lássuk, hozzájárulnak-e a teljesítményhez. De várnunk kell, hogy megtudjuk mi lesz az FIA döntése ebben az ügyben."

Délután kiderült, hogy az FIA zöld utat adott a Lotus innovatív rendszerének. Úgy tudni, hogy a rendszert nem a pilóta aktiválja - hiszen az tiltott lenne -, hanem a fékrendszer és a felfüggesztés kölcsönhatása lépteti életbe a rendszert. Ennek köszönhetően a másolása sem egyszerű folyamat, mivel az első felfüggesztés újratervezése és átépítése is szükségessé válhat.

A többi csapat valószínűleg már javában dolgozik a rendszer pontos megértésén és hasonló megoldás kivitelezésén. Az Autosport értesülései szerint egy élcsapat már be is nyújtott egy tervezetett egy hasonló hasmagasságot stabilizáló rendszerrel kapcsolatosan az FIA-nak.


Tweet