F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész

2018. november 21. szerda.

Alonso nyert, Schumacher a dobogón!

E-mail Nyomtatás PDF

Fernando Alonso a tizenegyedik helyről rajtolva, hazai közönsége előtt aratott győzelmet az Európa Nagydíjon, második lett a szintén nagy csatákat vívó Kimi Räikkönen a Lotussal, valamint a balszerencse-sorozatát követően visszatérése óta először állhatott dobogóra a hétszeres világbajnok Michael Schumacher.

 

 

Rendkívüli izgalmakat tartogatott a nézők számára az Európa Nagydíj: bizonyára kevesen vannak, akik ilyen dobogót tippeltek volna a vasárnapi verseny végeredményeként, az első három helyezett ugyanis teljesen kicserélődött az időmérőhöz képest. A tizenegyedik helyről rajtolva nyerte meg a valenciai versenyt Alonso a Ferrarival, második lett Kimi Räikkönen a Lotusszal, a harmadik helyre pedig a tizenkettedik pozícióból induló Schumacher érkezett meg a Mercedesszel.

A rajtot követően a pole pozícióból induló Vettel gond nélkül eljött, mögötte érkezett Hamilton, valamint Grosjean. A két Ferrari is jól kezdte a futamot, Alonsónak és Massának is sikerült néhány pozíciót javítania.

Vettel jelentős előnyre tett szert a futam első felében, így Grosjean, habár sikerült megelőznie az őt feltartó Hamiltont, nem tudott harcba szállni a némettel az első helyért. A 28. körig tartotta 20 másodperces előnyét a regnáló világbajnok, ám Kovalainen és Vergne balesete miatt behívták a biztonsági autót, így az addigi munka eredménye megsemmisülni látszott. Jean-Eric Vergne, a Marussia versenyzője éppen előzni akarta Heikki Kovalainen Caterhamjét, ám túl korán húzta vissza autóját ellenfele elé, így összeütköztek, mindketten defektet kaptak, valamint törmelékek kerültek a pályára, ezért szükség volt a safety carra.

A versenyzők többsége ekkor természetesen a bokszba hajtott: a McLarennél ismét problémák akadtak, a csapat ugyanis nem tudta gond nélkül lecserélni Lewis Hamilton kerekeit, ezért a brit visszaesett Alonso mögé a negyedik helyre.

Az új rajtot követően Alonsónak sikerült elmennie Romain Grosjean Lotusa mellett, így Vettel mögé a második helyre zárkózott fel, ám nem sokkal később az élen álló német versenyző autója lelassult, majd megállt a pálya szélén. Az élmezőnyben nem csak Vettelt érte balszerencse: a 42. körben a második pozícióban autózó Grosjean számára is befejeződött a futam, így Alonso állt az első helyen, Hamilton volt a második.

A harmadik helyen Pastor Maldonado autózott a Williamsszel, aki igyekezett támadni a McLarent, ám egy rosszul sikerült manővert követően kirakta Hamiltont a pályáról. A brit egyenesen a falnak ütközött, így nem tudta folytatni a versenyt.

A futam utolsó köreiben Michael Schumacher, Mark Webber, valamint Nico Rosberg voltak a leggyorsabbak az újabb lágy gumikkal. Ezt kihasználva Schumacher és Webber sorra előzték meg az előttük álló versenyzőket, majd Hamilton és Maldonado balesetét követően a harmadik, illetve negyedik helyre érkeztek meg. A hétszeres világbajnok így közel került ahhoz, hogy visszatérése óta először dobogóra állhasson: pozícióját az utolsó körön is sikerült megtartania az őt támadó ausztrállal szemben, így harmadikként futott be.

 

 

Európa Nagydíj

A futam végeredménye

 

Hely Versenyző Csapat Kör Időeredmény
1 Fernando Alonso Ferrari 57 Győztes
2 Kimi Räikkönen Lotus-Renault 57 +6.4
3 Michael Schumacher Mercedes 57 +12.6
4 Mark Webber Red Bull Racing-Renault 57 +13.6
5 Nico Hulkenberg Force India-Mercedes 57 +19.9
6 Nico Rosberg Mercedes 57 +21.1
7 Paul di Resta Force India-Mercedes 57 +22.8
8 Jenson Button McLaren-Mercedes 57 +24.6
9 Sergio Perez Sauber-Ferrari 57 +27.7
10 Pastor Maldonado Williams-Renault 57 +34.6
11 Bruno Senna Williams-Renault 57 +35.9
12 Daniel Ricciardo STR-Ferrari 57 +37.0
13 Vitaly Petrov Caterham-Renault 57 +75.8
14 Heikki Kovalainen Caterham-Renault 57 +94.6
15 Charles Pic Marussia-Cosworth 57 +96.5
16 Felipe Massa Ferrari 56 +1 Kör
17 Pedro de la Rosa HRT-Cosworth 56 +1 Kör
18 Narain Karthikeyan HRT-Cosworth 56 +1 Kör
19 Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 55 +2 Kör
Ret Romain Grosjean Lotus-Renault 40 +17 Kör
Ret Sebastian Vettel Red Bull Racing-Renault 33 +24 Kör
Ret Kamui Kobayashi Sauber-Ferrari 33 +24 Kör
Ret Jean-Eric Vergne STR-Ferrari 26 +31 Kör
DNS Timo Glock Marussia-Cosworth 0 +57 Kör

(Forrás: motorsportal.hu)

Hozzászólások (15)Add Comment
alonso4ever
alonso4ever
2012 június, 28
77.243.222.100
...

Szép volt Alonso smilies/smiley.gif Gratula smilies/smiley.gif

Bazsi
Bazsi
2012 június, 25
84.3.176.243
...

Hát talán a legérzelemdúsabb.. smilies/smiley.gifsmilies/smiley.gif Szerintem elég ha annyit mondtok hogy Imola..smilies/smiley.gifsmilies/smiley.gifsmilies/smiley.gif De kétségtelen nagyon ment ma is.. smilies/smiley.gif

Fernando-Ferrari
Fernando-Ferrari
2012 június, 25
80.99.118.36
...

Hát igen. Alonso LEGJOBB futama volt, amit valaha is láttam!

GO FERNANDO
GO FERNANDO
2012 június, 24
178.164.148.24
...

Gratula Alonsonak! nagyon nagyot ment! ő az F1 kiálya!smilies/grin.gif

atesz07
atesz07
2012 június, 24
87.97.87.11
...

Ha nem kritizálnék, csak bólogatnék mindenre, nem lennék szurkoló. Megnyerte, mert élete futamát futotta. Az biztos, hogy le fogom tölteni, és még jópárszor megnézem ezt a futamot. A maláj is megvan. smilies/smiley.gif

Bazsi
Bazsi
2012 június, 24
84.3.176.243
...

Fernando-Ferrari!
Mosolyogva mondta.. valószínűleg hogy ne kapjanak érte semmi büntit.. ha volt is baj.. valami kisebb hiba.. de kötve hiszem hogy volt is valami.. smilies/smiley.gifsmilies/smiley.gif
atesz!
Nem, nem fogadtam.. de egy 10helynél bőven többre számítottam és mellesleg nem is kritizáltam a csapat teljesítményét.. és látod? smilies/wink.gif MEGNYERTE!smilies/wink.gifsmilies/wink.gif

atesz07
atesz07
2012 június, 24
87.97.87.11
...

Hát azt nem mondhatta, hogy "csak megálltam ünnepelni". Bazsi! Te gondolom nagy összegben fogadtál Alonso győzelmére a 11. helyről rajtolva. Egy jó verseny, meg egy jó adag szerencse kellett hozzá, de ez benne van a tecnikai sportokban.

Fernando-Ferrari
Fernando-Ferrari
2012 június, 24
80.99.118.36
...

Örülök, hogy így gondolod, én is azt mondtam először, hogy "de szép gesztus" de ebből sajnos ki kell hogy ábrándítsalak...
Alonso nyilatkozata:
"...Ami az ünneplést illeti, gond volt az autóval, le kellett állítanom, és ez volt a legmegfelelőbb hely erre. 8-10 percet ott tölthettem, mire megérkezett az orvosi autó, addig együtt örülhettem az emberekkel."
Ettől függetlenül remek volt ennek a versenynek minden másodperce!

Bazsi
Bazsi
2012 június, 24
84.3.176.243
...

atesz!
"Ebből első 10 sem lesz, nemhogy dobogó."

kálmán!
"ebből katasztrófa verseny lesz 8-9 hely környéke!"
Ez no comment! Nem ajánlom nektek a Tipp Mix-et. smilies/cheesy.gif:

Nagyon jó verseny volt. Szerintem amúgy semmi gondja nem volt a végén neki, csak ünnepelni akart a spanyolokkal.
smilies/smiley.gifsmilies/smiley.gif

atesz07
atesz07
2012 június, 24
87.97.87.11
...

Semmi gond nem volt az autóval. Egyszerűen nem tehette, és nem is tette meg, hogy nem ünnepelt a spanyol közönséggel. Ez az a győzelem, amire csak Alonso képes.smilies/grin.gif

Fernando-Ferrari
Fernando-Ferrari
2012 június, 24
80.99.118.36
...

Na szinte már jós vagyok, de erre ki gondolt?!
Minden Alonso kezére játszott, de ő meg zseniálisan vezetett! Más pilóta hanyadik helyre tudná behozni ilyen pozícióból? Nézzük Button példáját, aki nincs élete formájában, de nem is olyan rossz. 8. lett.
Hamiltont meg Grosjeant sajnálom, a legelvakultabb Ferrarisok se mondhatják, hogy ne futottak volna szép versenyt.
Massa se lett volna rossz, legalábbis úgy 6-7. hely körül jöhetett volna, neki is van egy pechszériája mint Schuminak volt, csak őróla nem beszélnek annyit...kár érte, Kobayashi meg megérdemli az 5 helyes rajtbüntetését a következő futamra!
Schumi és Raikkonen is jól ment, de a nap hőse Alonso volt. Az nagyon tetszett, ahogy ünnepelt a szurkolókkal, meg a pályabírókkal, bár csak azért állt le mert az autóval gond volt.
És ne feledjük a pontversenyben való meglépést, 20 pont már jelentősebb előny, és így végre meglehet a megérdemelt Ferraris VB cím is smilies/smiley.gif

atesz07
atesz07
2012 június, 24
87.97.87.11
...

Zsoca! Ebben egy ki....ott nagy adag szerencse is volt. Ettől függetlenül Alonso ennyit megérdemelt már, most megmutatta, hogy miért ő az F1 istene. A tegnapi időmérő akkor is egy kalap szar volt, de a mai futam a lényeg, és ettől jobb futamot nem is kívánhattunk volna. Gratula Alonsonak, és a csapatnak, ez nagyon kellett már. smilies/cheesy.gif

_Zsoca_
_Zsoca_
2012 június, 24
84.0.81.64
...

Na most beszéljenek azok akik tegnap azt mondták hogy nem bírnak jó stratégiát kidolgozni és még dobogó sem lesz!!!!

Alonso a legjobb!!! smilies/wink.gif jó volt a stratégia én mindennel elégedett vagyok (most) smilies/kiss.gifsmilies/wink.gif

Csak így tovább Silverstone-ban is nyernünk kell !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

kálmán89
kálmán89
2012 június, 24
85.66.33.63
...

A három legjobb+3 világbajnok együtt a dobogón!smilies/wink.gifsmilies/wink.gifsmilies/wink.gifsmilies/wink.gifsmilies/wink.gifsmilies/wink.gifsmilies/wink.gifsmilies/wink.gifsmilies/wink.gifsmilies/wink.gif
Viszont a másik része dolognak Kobayasi bődületes hülyesége aki szegény a dobogótól fosztotta meg ebbe a kavarodásba szerintem ott állt volna dobogón!

peti92
peti92
2012 június, 24
85.66.140.19
...

smilies/cheesy.gifsmilies/wink.gifezazzz végre nyertünk

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
Módosítás: ( 2012. június 24. vasárnap, 15:38 )  

Alonso és a Ferrari heves viták előtt?

News image

A feltételezés nem kizárt, de ez mindössze a futballra...

szombat, 30 június 2012

Bővebben

Aeroteszt Spanyolországban

News image

A Ferrari a héten Spanyolországban dolgozott az aerodinamika fejlesztésén....

szombat, 30 június 2012

Bővebben

Montezemolo: Ez az igazi Ferrari!

News image

Luca di Montezemolo az Olasz Nagydíjat leszámítva nem szokott...

hétfő, 25 június 2012

Bővebben

Domenicali és Fry értékel

News image

A tegnapi győzelem valamennyi csapattagban különleges érzelmeket szabadított fel:...

hétfő, 25 június 2012

Bővebben

Nyilatkozatok a futam után

News image

Fernando Alonso megszerezte idei második futamgyőzelmét, mellyel az első...

vasárnap, 24 június 2012

Bővebben

Alonso nyert, Schumacher a dobogón!

News image

Fernando Alonso a tizenegyedik helyről rajtolva, hazai közönsége előtt...

vasárnap, 24 június 2012

Bővebben

Nyilatkozatok az időmérő edzés után

News image

A Ferrari az év második legrosszabb időmérő edzését zárta...

szombat, 23 június 2012

Bővebben

Vettelé a pole Valenciában

News image

    Sebastian Vettel, a Red Bull versenyzője szerezte...

szombat, 23 június 2012

Bővebben

Európa Nagydíj: Nyilatkozatok péntekről

News image

A mai napon az első edzést a legújabb fejlesztések...

péntek, 22 június 2012

Bővebben

Sebastian Vettel a nap leggyorsabbja

News image

  Sebastian Vettel, a Red Bull német versenyzője nyerte...

péntek, 22 június 2012

Bővebben

Interjú Fernando Alonsóval

News image

A Ferrari kétszeres világbajnok versenyzője, Fernando Alonso „rettentően elégedett”...

péntek, 22 június 2012

Bővebben

Superstars hétvége a Hungaroringen

News image

  Július első hétvégéjén kerül megrendezésre SUPERSTARS sorozat, ahol...

szerda, 20 június 2012

Bővebben

Interjú a Ferrari főtervezőjével

News image

A következőkben a Ferrari főtervezője, a görög származású Nicholas...

kedd, 19 június 2012

Bővebben

Montezemolo: A siker csakis rajtunk múlik

News image

Ez egy forró időszak a Forma-1 számára. Nemcsak azért,...

szerda, 13 június 2012

Bővebben

A pohár háromnegyed részig van megtöltve

News image

Ezzel a hasonlattal értékelte a Ferrari a kanadai hétvégéjét....

kedd, 12 június 2012

Bővebben

Csalódást keltő verseny

News image

Noha Fernando Alonso sebessége megvolt ahhoz, hogy megnyerje a...

hétfő, 11 június 2012

Bővebben

Lewis Hamilton győzött Kanadában

News image

  A McLaren Mercedes világbajnoka, Lewis Hamilton nyerte a...

hétfő, 11 június 2012

Bővebben

Csapatvezetői nyilatkozatok a Kanadai Nagydíj időmérőjét követően

News image

A Ferrari az év legjobb időmérő edzésén van túl,...

vasárnap, 10 június 2012

Bővebben

Az év legjobb időmérője

News image

A Ferrarinak sikerült átmenteni pénteki formáját szombatra: Fernando Alonso...

szombat, 9 június 2012

Bővebben

Vettelé a pole Kanadában

News image

A Red Bull kétszeres világbajnoka, Sebastian Vettel nyerte a...

szombat, 9 június 2012

Bővebben

Vettel az élen az időmérő előtt Montrealban

News image

A Red Bull világbajnoka, Sebastian Vettel végzett az élen...

szombat, 9 június 2012

Bővebben

Agresszív fejlesztési program

News image

A Ferrari a szezon elején mutatott gyengélkedése után nagyon...

szombat, 9 június 2012

Bővebben

Biztató kezdés Kanadában

News image

A Ferrari a monacói hétvégéhez hasonlóan Kanadában is nagyon...

szombat, 9 június 2012

Bővebben

Felipe Massa kezd formába lendülni

News image

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa év eleji gyenge...

péntek, 8 június 2012

Bővebben

Alonso: Javítanunk kell az autó általános sebességén

News image

  Fernando Alonso tegnap a montreali paddockban találkozott a...

péntek, 8 június 2012

Bővebben

Az olaszországi földrengés helyszínén jártunk

  Képszerkesztőnk Kiss Imre jelenleg is Olaszországban tartózkodik a...

péntek, 8 június 2012

Bővebben

Hamilton nyitott az élen Kanadában

News image

A Kanadai Nagydíj első szabadedzésének top3 csapata a McLaren,...

péntek, 8 június 2012

Bővebben

Kanada a fejlesztések második állomása

News image

A Ferrari a gyenge évkezdet után agresszív fejlesztési programot...

csütörtök, 7 június 2012

Bővebben

Alonso: Szeretnénk mindent tökéletesen csinálni a tifosi és Gilles rajongók előtt

News image

  A Forma-1 egy rövid időre elhagyja Európát. A...

szerda, 6 június 2012

Bővebben

Massa: Sokkal magabiztosabb vagyok

News image

  Felipe Massa ma hagyta el Monacót. A tíz...

kedd, 5 június 2012

Bővebben

A Ferrari online aukciót szervez a földrengés áldozatainak hozzátartozóiért

News image

A Ferrari nemzetközi aukció megnyitásával szeretne segíteni az Emilia-Romagna...

vasárnap, 3 június 2012

Bővebben

Újabb vita a láthatáron: padlólemez

News image

Az elmúlt éveket többször is heves viták övezték, amelyekben...

péntek, 1 június 2012

Bővebben