F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész

2024. október 11. péntek.

Csalódást keltő verseny

E-mail Nyomtatás PDF

Noha Fernando Alonso sebessége megvolt ahhoz, hogy megnyerje a Kanadai Nagydíjat, a csapat ragaszkodva az egykiállásos stratégiához elrontotta a versenyt, így a spanyol az utolsó körökben visszaesett az ötödik helyre. Felipe Massa a verseny korai szakasza után, amikor pályán képes volt előzni és könnyedén tartotta az élen autózók tempóját, megpördült, amely megpecsételte versenyének kimenetelét.alt

 

Fernando Alonso: „Megpróbáltuk ma megnyerni a versenyt, de nem fizetődött ki az a hazárdjáték, hogy egy kiállásra utazunk. Amikor Hamilton bejött a második kiállására, mi megpróbáltunk a saját kezünkre játszani: most már könnyű kijelenteni, hogy nekünk is ugyanazt a döntést kellett volna hozni, de ez azt jelentette volna, hogy semmivel sem próbálkozunk és pozíciót veszíthettünk volna Vettelhez képest. Az utolsó körök valóban nagyon hosszúak voltak, a gumik hirtelen elfogytak és túl lassú voltam, hogy megvédjem magam a hátul érkezőkkel szemben. A mérnököm folyamatosan mondta, hogy tartsam fel őket, de nem volt lehetőségem erre. A valódi probléma ma a gumikopás volt, nem a stratégia, amely egy helyet jelentett legfeljebb, de ne felejtsük el, hogy ugyanez a stratégia volt az, amely lehetővé tette számunkra, hogy megelőzzük Vettelt az első kiállásnál. A kocsi versenyképes volt a futam egésze során: nem a leggyorsabb volt, mert a McLaren, ahogyan az várt is volt, nagyon gyorsnak mutatkozott, de mindenképp tettünk egy lépést előre a teljesítmény terén. Tovább kell dolgoznunk, hogy javítsunk a gumikopáson: nagyon apró dolgok is hatással lehetnek erre, mint péládul néhány fok emelkedés vagy csökkenés a hőmérsékletben, habár itt talán az életük végét járták már (a gumik – szerk.). Ez nem egy gumi világbajnokság, de minden egyes részletet alaposan ki kell elemezni a győzelmért. Az első alkalommal ebben az évben, nem csak a károkat próbáltunk minimalizálni, hanem valójában a győzelemért mentünk. Ez egy pozitív jel, és ezt kell megmutatnunk és igazolnunk Valenciában és Silverstone-ban is. Minden bizonnyal több önbizalommal térünk haza, amely az esélyeinket illeti, mert ez volt a legjelentősebb előrelépés, amelyet az autóval értünk el, hosszú idő óta.”

Felipe Massa: „Haragszom magamra, mert elkövettem egy hibát az egyes kanyarnál és emiatt elnézést kell kérnem a csapattól és a rajongóktól. Megcsíptem a rázókövet és a kocsi hátulja váratlanul kitört. Frusztráló volt, mert azt jelentette, hogy elveszítettem a kapcsolatot a vezető csoporttal: könnyedén az első ötben végezhettem volna figyelembe véve azt, hogy miként üzemelt a kocsi. A megprödülés után vibrációt éreztem a gumiktól, ezért kellett korán a bokszba hajtani. Azután megpróbáltam a verseny következő etapját elnyújtani annyira, amennyire csak lehetséges volt, sőt még abban is bíztam, hogy nem kell többször kiállnom. Sajnos, a vége felé még egyszer ki kellett állni, mert már majdnem a vásznon autóztam. Talán ha az utolsó kiállást kissé előrehoztuk volna, akkor megelőzhettünk volna Kobayashit, de már ez sem változtatott volna sokat. Csalódott vagyok, mert megmutattunk, hogy versenyképesek vagyunk a fő ellenfeleinkhez képest: most már itt vagyok, harcolunk velük, amely egy néhány futammal ezelőtt még nem így nézett ki. A tizedik hely nem tükrözi vissza a potenciálunkat. Most nagyon fontos, hogy ezt az utat kövessük: ez egy olyan hétvége volt, amikor is mindig a legjobb helyekért küzdöttünk és minden területen javultunk, amelynek erőt kell adnia a szezon további részéhez.”

Hozzászólások (6)Add Comment
Szabó Balázs
Szabó Balázs
2012 június, 11
94.21.10.30
...

Atesz!
Grosjean csak egy körrel később cserélt kereket, mint Alonso, így végülis reális lett volna a Ferrari és a Red Bull stratégiája. Persze, így utólag könnyű hibáztatni bárkit is. Egyébként én biztosan kihoztam volna Alonsót egyből Hamilton kiállása után. Mivel a bokszban veszített időt a brit, jó esélye lett volna Alónak, hogy az első helyre jöjjön vissza. Még ha Lewis meg is előzte volna a pályán a hideg gumik miatt, második hely simán meglett volna. Ezt most elrontotta a Ferrari, de ebben az évben ez volt az első stratégiai hibájuk. Félelmetesen sokat fejlődtek teljesítményben, reméljük, tudják tartani ezt a szintet és akkor Alonso megszerzi a címet, efelől kétségem sincs.

atesz07
atesz07
2012 június, 11
195.212.29.178
...

Bazsi! Remélem az év végén is ilyen nyugodt leszel, amikor pont ezen a pár ponton fog múlni a vb cím. Nem, ez amatőr "munka" volt. Nem tudom miből gondolták, hogy Alonso majd kb 40 kört tud menni egy szett gumival, és még a mezőnyt is maga mögött tartja.

kálmán89
kálmán89
2012 június, 11
85.66.33.63
...

A Ferrarinál mindig kockázatos az egy kiállás mert a Ferrarik a legkülönlegesebb autók a mezőnyben és a legérzékenyebbek is egyben nagyon ritkán lehet alkalmazni az 1 kiállást, most is kettő lett volna biztos!

Bazsi
Bazsi
2012 június, 11
84.3.176.243
...

Végre.. fecó... smilies/smiley.gifsmilies/smiley.gif olvastam már a futam óta kb 100hsz-t és még senki nem írta hogy nembaj.. majd legközelebb...smilies/smiley.gifsmilies/smiley.gif
De ez van tényleg, nem akkora tragédia ez.. lesz mikor bejön.. smilies/smiley.gifsmilies/smiley.gif
Forza Ferrari!smilies/smiley.gifsmilies/smiley.gifsmilies/smiley.gif

fecó
fecó
2012 június, 11
89.132.235.209
...

Majd legközelebb bejön. smilies/smiley.gif
Massánál kár volt a hiba...

erik
erik
2012 június, 11
94.21.136.125
...

Hát.Alonso hiába védi a csapatot.Ezt eltaktikázták.
Massanál korában kellett volna a 2.kiállást megejteni,és akkor pont helyett pontokat szerezhetett volna.......De az F1-ben sincsen volna..

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
 

Alonso és a Ferrari heves viták előtt?

News image

A feltételezés nem kizárt, de ez mindössze a futballra...

szombat, 30 június 2012

Bővebben

Aeroteszt Spanyolországban

News image

A Ferrari a héten Spanyolországban dolgozott az aerodinamika fejlesztésén....

szombat, 30 június 2012

Bővebben

Montezemolo: Ez az igazi Ferrari!

News image

Luca di Montezemolo az Olasz Nagydíjat leszámítva nem szokott...

hétfő, 25 június 2012

Bővebben

Domenicali és Fry értékel

News image

A tegnapi győzelem valamennyi csapattagban különleges érzelmeket szabadított fel:...

hétfő, 25 június 2012

Bővebben

Nyilatkozatok a futam után

News image

Fernando Alonso megszerezte idei második futamgyőzelmét, mellyel az első...

vasárnap, 24 június 2012

Bővebben

Alonso nyert, Schumacher a dobogón!

News image

Fernando Alonso a tizenegyedik helyről rajtolva, hazai közönsége előtt...

vasárnap, 24 június 2012

Bővebben

Nyilatkozatok az időmérő edzés után

News image

A Ferrari az év második legrosszabb időmérő edzését zárta...

szombat, 23 június 2012

Bővebben

Vettelé a pole Valenciában

News image

    Sebastian Vettel, a Red Bull versenyzője szerezte...

szombat, 23 június 2012

Bővebben

Európa Nagydíj: Nyilatkozatok péntekről

News image

A mai napon az első edzést a legújabb fejlesztések...

péntek, 22 június 2012

Bővebben

Sebastian Vettel a nap leggyorsabbja

News image

  Sebastian Vettel, a Red Bull német versenyzője nyerte...

péntek, 22 június 2012

Bővebben

Interjú Fernando Alonsóval

News image

A Ferrari kétszeres világbajnok versenyzője, Fernando Alonso „rettentően elégedett”...

péntek, 22 június 2012

Bővebben

Superstars hétvége a Hungaroringen

News image

  Július első hétvégéjén kerül megrendezésre SUPERSTARS sorozat, ahol...

szerda, 20 június 2012

Bővebben

Interjú a Ferrari főtervezőjével

News image

A következőkben a Ferrari főtervezője, a görög származású Nicholas...

kedd, 19 június 2012

Bővebben

Montezemolo: A siker csakis rajtunk múlik

News image

Ez egy forró időszak a Forma-1 számára. Nemcsak azért,...

szerda, 13 június 2012

Bővebben

A pohár háromnegyed részig van megtöltve

News image

Ezzel a hasonlattal értékelte a Ferrari a kanadai hétvégéjét....

kedd, 12 június 2012

Bővebben

Csalódást keltő verseny

News image

Noha Fernando Alonso sebessége megvolt ahhoz, hogy megnyerje a...

hétfő, 11 június 2012

Bővebben

Lewis Hamilton győzött Kanadában

News image

  A McLaren Mercedes világbajnoka, Lewis Hamilton nyerte a...

hétfő, 11 június 2012

Bővebben

Csapatvezetői nyilatkozatok a Kanadai Nagydíj időmérőjét követően

News image

A Ferrari az év legjobb időmérő edzésén van túl,...

vasárnap, 10 június 2012

Bővebben

Az év legjobb időmérője

News image

A Ferrarinak sikerült átmenteni pénteki formáját szombatra: Fernando Alonso...

szombat, 9 június 2012

Bővebben

Vettelé a pole Kanadában

News image

A Red Bull kétszeres világbajnoka, Sebastian Vettel nyerte a...

szombat, 9 június 2012

Bővebben

Vettel az élen az időmérő előtt Montrealban

News image

A Red Bull világbajnoka, Sebastian Vettel végzett az élen...

szombat, 9 június 2012

Bővebben

Agresszív fejlesztési program

News image

A Ferrari a szezon elején mutatott gyengélkedése után nagyon...

szombat, 9 június 2012

Bővebben

Biztató kezdés Kanadában

News image

A Ferrari a monacói hétvégéhez hasonlóan Kanadában is nagyon...

szombat, 9 június 2012

Bővebben

Felipe Massa kezd formába lendülni

News image

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa év eleji gyenge...

péntek, 8 június 2012

Bővebben

Alonso: Javítanunk kell az autó általános sebességén

News image

  Fernando Alonso tegnap a montreali paddockban találkozott a...

péntek, 8 június 2012

Bővebben

Az olaszországi földrengés helyszínén jártunk

  Képszerkesztőnk Kiss Imre jelenleg is Olaszországban tartózkodik a...

péntek, 8 június 2012

Bővebben

Hamilton nyitott az élen Kanadában

News image

A Kanadai Nagydíj első szabadedzésének top3 csapata a McLaren,...

péntek, 8 június 2012

Bővebben

Kanada a fejlesztések második állomása

News image

A Ferrari a gyenge évkezdet után agresszív fejlesztési programot...

csütörtök, 7 június 2012

Bővebben

Alonso: Szeretnénk mindent tökéletesen csinálni a tifosi és Gilles rajongók előtt

News image

  A Forma-1 egy rövid időre elhagyja Európát. A...

szerda, 6 június 2012

Bővebben

Massa: Sokkal magabiztosabb vagyok

News image

  Felipe Massa ma hagyta el Monacót. A tíz...

kedd, 5 június 2012

Bővebben

A Ferrari online aukciót szervez a földrengés áldozatainak hozzátartozóiért

News image

A Ferrari nemzetközi aukció megnyitásával szeretne segíteni az Emilia-Romagna...

vasárnap, 3 június 2012

Bővebben

Újabb vita a láthatáron: padlólemez

News image

Az elmúlt éveket többször is heves viták övezték, amelyekben...

péntek, 1 június 2012

Bővebben