Felipe Massa ma hagyta el Monacót. A tíz nappal ezelőtti verseny nagy lendületet adott neki. A brazil versenyző reméli, hogy a rossz szezonkezdés után számára most egy új bajnokság veszi kezdetét.
„A monacói versenyhétvége nagyon jó volt számomra, már a szabadedzésektől kezdve versenyképes voltam. A hétvége elég volt ahhoz, hogy az edzéseken, az időmérőn majd a futamon is összehangoljunk mindent. Kényelmesen éreztem magam a kocsiban, nagyon tetszett az autó, a helyes irányba haladunk. Remélem, hogy ez a pozitív tendencia Kanadában is folytatódik, majd utána a bajnokság végéig.”
Eddig az eredménytelenség nagy nyomást helyezett a brazil vállára. Ez a nyomás kívülről érkezett, nem a csapat részéről. A monacói eredmény ezt viszont feledtette kicsit. Massa valóban versenyképesebb lett és közelebb került csapattársához, Fernando Alonsohoz.
„A monacói pálya eltér a többi pályától, egy egyedülálló utcai pálya. Ezt az irányt kell követnünk. Az autónk gyenge pontja a nagy oldalirányú erő. Ezt a szimulátorban is teszteltük, de a pályákon is kell kísérletezni vele.”
„Sokkal magabiztosabb vagyok, és úgy érzem, hogy erősebb is. Igaz, hogy a monacói verseny jó volt, mégsem voltam annyira elégedett, hiszen már az első szabadedzés után azt gondoltam, hogy a dobogóért harcolhatok. Meg volt erre az esélyünk, mert a tempónk jó volt, de egy jobb kvalifikációs eredmény javította volna az esélyeinket. Összehasonlítva a szezonkezdettel, ez nagyon jó eredmény. De még mindig nem lehetünk elégedettek, és keményen kell dolgoznunk, hogy minél jobbak legyünk. Ha megtaláljuk a helyes irányt, tudni fogom, mit kell tennem.”
„A montreali pálya bizonyos szempontból hasonlít Monacóra, a legnagyobb különbség az, hogy itt nagy sebességre van szükség a hosszú egyenesben.”
A múlt hónapban Massa Alonsóval együtt Fioranoban járt, ahol Gilles Villeneuve fia, Jacques Villineuve édesapja egyik versenyautóját vezethette.
„Kedvelem Kanadát, és idén volt Gilles Villeneuve halálának 30. évfordulója, ezért különösen fontos lesz számunkra a montreali hétvége. A Ferrarinak mindig is sok rajongója volt itt, részben Gilles miatt, és ez további motivációt ad nekünk, hogy minél jobb munkát végezzünk. A kanadai emberek szeretik a Forma-1-et, és mindig szívesen fogadnak minket, úgyhogy remélem ezt szép eredménnyel viszonozhatjuk.”
„Természetesen folytatjuk a tervünket és folyamatosan fejlesztjük az F2012-t, mert még a legkisebb nyereség is több helyezést jelenthet a rajtrácson vagy a versenyen és lesz néhány fejlesztésünk a hétvégén. Emiatt főleg a péntek nagyon mozgalmas lesz, mert kombinálni fogjuk a versenyre történő felkészülést az új elemek kiértékelésével. Remélhetőleg az autó még erősebb lesz, mint Monacóban és folytathatom a pontok hazaszállítását, hogy segítsem a csapatot.”