F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész

2018. november 21. szerda.

Vettelé a pole Valenciában

E-mail Nyomtatás PDF

 

 

Sebastian Vettel, a Red Bull versenyzője szerezte meg a pole pozíciót az Európa Nagydíj időmérő edzésén Valenciában. A német versenyző mögül Lewis Hamilton indulhat majd a McLarennel, a harmadik helyről pedig a williamses Pastor Maldonado kezdheti meg a holnapi versenyt.

Tovább emelkedett a hőmérséklet délelőtthöz képest a valenciai versenypályán: 25 fokos levegőhőmérséklet mellett 43 °C-os pályán kezdhették meg az időmérő edzést.

A kvalifikáció első szakaszában Mark Webber okozott meglepetést, aki csupán a 19. pozíciót szerezte meg, ezzel számára véget ért az időmérő edzés, nem jutott tovább a Q2-be. Webber a harmadik tréning során technikai problémákkal küzdött, az edzés végéig szerelői nem tudták megjavítani a Red Bullt. Az ausztrál hiába próbálkozott a lágy gumikkal, 1:40.398-as idejével kénytelen volt visszahajtania a bokszba, hogy a csapat tovább dolgozhasson az autón.

Nem csak az első szakasz tartogatott meglepetéseket: mindkét Ferrari búcsúzott az időmérő második szakaszában, Fernando Alonso a tizenegyedik, Felipe Massa pedig a tizenharmadik helyről kezdheti meg a holnapi versenyt. Az élcsapatok versenyzői közül Michael Schumacher is kiesett a Q2-ben, a holnapi futamon a két Ferrari között a tizenkettedik pozícióból vághat neki a versenynek, így tovább folytatódik a német balszerencse-sorozata. Szoros küzdelem alakult ki a továbbjutásért, négy versenyző is 1:38.7-es időt futott, Felipe Massa lemaradása csupán 77 ezredmásodperc a tizedik helyezett Kamui Kobajasihoz képest. A Q2-ben búcsúzott még Bruno Senna, Sergio Perez, Heikki Kovalainen és Daniel Ricciardo is.

A Q1-ben Pastor Maldonado, a Q2-ben Romain Grosjean végzett az élen, a döntő szakaszban azonban Sebastian Vettel zsebelte be a végső győzelmet. A német versenyző 1:38.086-os idővel szerezte meg az első rajtkockát, mögötte több mint 3 tizedmásodperces lemaradással Hamilton végzett a McLarennel, a holnap harmadik helyről startoló Maldonado hátránya pedig 4 tized a regnáló világbajnokhoz képest.

A negyedik és ötödik helyről a két Lotus indul majd, Grosjean-Räikkönen sorrendben, hatodik lett Nico Rosberg a Mercedesszel, őket követi Kamui Kobajasi (Sauber) és Nico Hülkenberg (Force India). Csupán kilencedik lett Jenson Button a McLarennel, így Schumacherhez hasonlóan számára sem hozta meg az idei szerencsét az időmérő. Az első tíz sorrendjét Paul di Resta zárja a Force Indiával.

 

Hely Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3 Kör
1 Sebastian Vettel Red Bull Racing-Renault 1:39.626 1:38.530 1:38.086 15
2 Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:39.169 1:38.616 1:38.410 17
3 Pastor Maldonado Williams-Renault 1:38.825 1:38.570 1:38.475 21
4 Romain Grosjean Lotus-Renault 1:39.530 1:38.489 1:38.505 16
5 Kimi Räikkönen Lotus-Renault 1:39.464 1:38.531 1:38.513 16
6 Nico Rosberg Mercedes 1:39.061 1:38.504 1:38.623 17
7 Kamui Kobayashi Sauber-Ferrari 1:39.651 1:38.703 1:38.741 12
8 Nico Hulkenberg Force India-Mercedes 1:39.009 1:38.689 1:38.752 19
9 Jenson Button McLaren-Mercedes 1:39.622 1:38.563 1:38.801 16
10 Paul di Resta Force India-Mercedes 1:38.858 1:38.519 1:38.992 18
11 Fernando Alonso Ferrari 1:39.409 1:38.707   14
12 Michael Schumacher Mercedes 1:39.447 1:38.770   12
13 Felipe Massa Ferrari 1:39.388 1:38.780   14
14 Bruno Senna Williams-Renault 1:39.449 1:39.207   15
15 Sergio Perez Sauber-Ferrari 1:39.353 1:39.358   14
16 Heikki Kovalainen Caterham-Renault 1:40.087 1:40.295   11
17 Daniel Ricciardo STR-Ferrari 1:39.924 1:40.358   12
18 Jean-Eric Vergne STR-Ferrari 1:40.203     9
19 Mark Webber Red Bull Racing-Renault 1:40.395     7
20 Vitaly Petrov Caterham-Renault 1:40.457     8
21 Pedro de la Rosa HRT-Cosworth 1:42.171     7
22 Narain Karthikeyan HRT-Cosworth 1:42.527     8
23 Charles Pic Marussia-Cosworth 1:42.675     10
DNS Timo Glock Marussia-Cosworth Idő nélkül     0
  Q1 107%-os idő   1:45.742

(Forrás: motorsportal.hu)

 

Hozzászólások (7)Add Comment
erik
erik
2012 június, 24
188.36.203.173
...

Hát azért itt nem olyan könnyű megfutni kétszer ugyanolyan jó kört.Ha hibázol kb annyi,mert a pálya hosszú,és a gumik itt azért kapnak terhelést rendesen.
Fejlődünk fejlődünk,jó lesz ez!
KOvinak meg egy nagy pacsi,jól megy!

Bazsi
Bazsi
2012 június, 24
84.3.176.243
...

Nem a 11. és 13. rajthelyről beszélek... hanem mikor Alonso átvette a vezetés a bajnokságban akkor is elkezdted szidni a Ferrarit.. egy igazi szurkoló jóban rosszban kitart a csapata mellett és ha nem jön össze valami nem egyből elkezdi gyalázni. Ennyi a különbség. smilies/wink.gif

atesz07
atesz07
2012 június, 24
91.82.70.196
...

Bazsi! Szerinted a 11. és 13. rajthelyben mi a pozítívum? Lehet, hogy neked megfelel egy olyan Ferrari, akit az eddigi nyolc időmérőn már majdnem minden csapat megvert, nekem azonban nem. Nem vb címről kell álmodozni, hanem lehet megint tervezni a jövő évi autót, amit majd megint elcsesznek. Így megy évek óta.

Fernando-Ferrari
Fernando-Ferrari
2012 június, 23
80.99.118.36
...

Igen Alonso meg is mondta, hogy ne számítsunk túl sok jóra.
Egy tévés megkérte, hogy vidítsa már föl a szurkolókat kicsit, mondja, hogy a dobogó meglehet...erre Alonso realistán "az lehetetlen" kijelentéssel válaszolt. smilies/tongue.gif
Az autóval nem volt nagy baj, egyszerűen most annyira szoros a mezőny, hogy a legkisebb különbség is sokat számít:
"Szerintem Kanadához képest csak annyi a különbség, hogy most mennyire szorosak voltak az eredmények. A vezetés, az autó szempontjából minden jó volt. Montrealban négytizedre voltunk a legjobbtól a Q2-ben, most csak kéttizedre..."

Bazsi
Bazsi
2012 június, 23
84.3.176.243
...

atesz!
Már vártam a "pozitív" hozzászólásodat!

atesz07
atesz07
2012 június, 23
82.131.238.176
...

Ismét jól pofán csapkodta a csapat a szurkolókat, gartulálok. Verseny? Itt kb úgy lehet előzni, mint Monacoban, így sejthető, hogy ebből nem lesz dobogó, de még első 10 is nehezen.

Fernando-Ferrari
Fernando-Ferrari
2012 június, 23
80.99.118.36
...

Nagyon nagy kár, de verseny még nem volt, így semmi sincs veszve (pl. tömegkarambol az 1-10. versenyzők közt smilies/grin.gif)
De akkor is idegesítő, hogy 4 ezreden csúszott el Alonso, és ha Q3-ban ais ugyanolyan időt megy mint a Q2-ben (1:38.707) akkor 7. lehetett volna...na mindegy már....

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
Módosítás: ( 2012. június 23. szombat, 14:45 )  

Alonso és a Ferrari heves viták előtt?

News image

A feltételezés nem kizárt, de ez mindössze a futballra...

szombat, 30 június 2012

Bővebben

Aeroteszt Spanyolországban

News image

A Ferrari a héten Spanyolországban dolgozott az aerodinamika fejlesztésén....

szombat, 30 június 2012

Bővebben

Montezemolo: Ez az igazi Ferrari!

News image

Luca di Montezemolo az Olasz Nagydíjat leszámítva nem szokott...

hétfő, 25 június 2012

Bővebben

Domenicali és Fry értékel

News image

A tegnapi győzelem valamennyi csapattagban különleges érzelmeket szabadított fel:...

hétfő, 25 június 2012

Bővebben

Nyilatkozatok a futam után

News image

Fernando Alonso megszerezte idei második futamgyőzelmét, mellyel az első...

vasárnap, 24 június 2012

Bővebben

Alonso nyert, Schumacher a dobogón!

News image

Fernando Alonso a tizenegyedik helyről rajtolva, hazai közönsége előtt...

vasárnap, 24 június 2012

Bővebben

Nyilatkozatok az időmérő edzés után

News image

A Ferrari az év második legrosszabb időmérő edzését zárta...

szombat, 23 június 2012

Bővebben

Vettelé a pole Valenciában

News image

    Sebastian Vettel, a Red Bull versenyzője szerezte...

szombat, 23 június 2012

Bővebben

Európa Nagydíj: Nyilatkozatok péntekről

News image

A mai napon az első edzést a legújabb fejlesztések...

péntek, 22 június 2012

Bővebben

Sebastian Vettel a nap leggyorsabbja

News image

  Sebastian Vettel, a Red Bull német versenyzője nyerte...

péntek, 22 június 2012

Bővebben

Interjú Fernando Alonsóval

News image

A Ferrari kétszeres világbajnok versenyzője, Fernando Alonso „rettentően elégedett”...

péntek, 22 június 2012

Bővebben

Superstars hétvége a Hungaroringen

News image

  Július első hétvégéjén kerül megrendezésre SUPERSTARS sorozat, ahol...

szerda, 20 június 2012

Bővebben

Interjú a Ferrari főtervezőjével

News image

A következőkben a Ferrari főtervezője, a görög származású Nicholas...

kedd, 19 június 2012

Bővebben

Montezemolo: A siker csakis rajtunk múlik

News image

Ez egy forró időszak a Forma-1 számára. Nemcsak azért,...

szerda, 13 június 2012

Bővebben

A pohár háromnegyed részig van megtöltve

News image

Ezzel a hasonlattal értékelte a Ferrari a kanadai hétvégéjét....

kedd, 12 június 2012

Bővebben

Csalódást keltő verseny

News image

Noha Fernando Alonso sebessége megvolt ahhoz, hogy megnyerje a...

hétfő, 11 június 2012

Bővebben

Lewis Hamilton győzött Kanadában

News image

  A McLaren Mercedes világbajnoka, Lewis Hamilton nyerte a...

hétfő, 11 június 2012

Bővebben

Csapatvezetői nyilatkozatok a Kanadai Nagydíj időmérőjét követően

News image

A Ferrari az év legjobb időmérő edzésén van túl,...

vasárnap, 10 június 2012

Bővebben

Az év legjobb időmérője

News image

A Ferrarinak sikerült átmenteni pénteki formáját szombatra: Fernando Alonso...

szombat, 9 június 2012

Bővebben

Vettelé a pole Kanadában

News image

A Red Bull kétszeres világbajnoka, Sebastian Vettel nyerte a...

szombat, 9 június 2012

Bővebben

Vettel az élen az időmérő előtt Montrealban

News image

A Red Bull világbajnoka, Sebastian Vettel végzett az élen...

szombat, 9 június 2012

Bővebben

Agresszív fejlesztési program

News image

A Ferrari a szezon elején mutatott gyengélkedése után nagyon...

szombat, 9 június 2012

Bővebben

Biztató kezdés Kanadában

News image

A Ferrari a monacói hétvégéhez hasonlóan Kanadában is nagyon...

szombat, 9 június 2012

Bővebben

Felipe Massa kezd formába lendülni

News image

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa év eleji gyenge...

péntek, 8 június 2012

Bővebben

Alonso: Javítanunk kell az autó általános sebességén

News image

  Fernando Alonso tegnap a montreali paddockban találkozott a...

péntek, 8 június 2012

Bővebben

Az olaszországi földrengés helyszínén jártunk

  Képszerkesztőnk Kiss Imre jelenleg is Olaszországban tartózkodik a...

péntek, 8 június 2012

Bővebben

Hamilton nyitott az élen Kanadában

News image

A Kanadai Nagydíj első szabadedzésének top3 csapata a McLaren,...

péntek, 8 június 2012

Bővebben

Kanada a fejlesztések második állomása

News image

A Ferrari a gyenge évkezdet után agresszív fejlesztési programot...

csütörtök, 7 június 2012

Bővebben

Alonso: Szeretnénk mindent tökéletesen csinálni a tifosi és Gilles rajongók előtt

News image

  A Forma-1 egy rövid időre elhagyja Európát. A...

szerda, 6 június 2012

Bővebben

Massa: Sokkal magabiztosabb vagyok

News image

  Felipe Massa ma hagyta el Monacót. A tíz...

kedd, 5 június 2012

Bővebben

A Ferrari online aukciót szervez a földrengés áldozatainak hozzátartozóiért

News image

A Ferrari nemzetközi aukció megnyitásával szeretne segíteni az Emilia-Romagna...

vasárnap, 3 június 2012

Bővebben

Újabb vita a láthatáron: padlólemez

News image

Az elmúlt éveket többször is heves viták övezték, amelyekben...

péntek, 1 június 2012

Bővebben