A Ferrari számára a pontszerzés ellenére is csalódást hozott a barcelonai verseny, ahol újabb kritikákat kaptak. A kvalifikációs edzésen eltaktikázták magukat, így Kimi Räikkönen nem tudott pályára lépni a második etapban, míg a versenyen Felipe Massa benzinproblémák miatt elengedte Sebastian Vettelt és Fernando Alonsót.
A csapatfőnök, Stefano Domenicali a futam után elmondta, hogy nem történt számítási hiba. "Probléma volt a boxkiállásánál, mivel az első tankolásnál nem tudtunk megfelelő benzinmennyiséget tölteni Felipe autójába. Egyelőre nem tudjuk, hogy ez a tankberendezés hibája volt-e."
Massának emiatt kellett a tervezettnél korábban újra kiállnia a boxba, pedig a lágyabb gumikeverékkel sokkal jobb időket tudott teljesíteni. "A második tankolás sem volt problémamentes, ezért azt mondtuk Felipének, hogy takarékoskodjon a benzinnel. Ha nincs ez a gond, akkor a dobogós helyezésért is harcba tudott volna szállni."
Az olasz csapat egyre gyakrabban hibázik, Domenicali azonban cáfolja, hogy ez a vezetéssel függ össze. "Ennek is megvan a maga oka, de nem csak az, hogy korábban más hozta a döntéseket."
Nemcsak a stratégia, a megbízhatóság sem tökéletes a Ferrarinál. Kimi Räikkönen ezúttal a gázpedál meghibásodása miatt félreállt a pályán, és nem folytatta a versenyt. Domenicali elmondta, hogy mivel a megbízhatóság és a teljesítmény sem tökéletes, erre fognak összpontosítani. "A Brawn gyors és megbízható, nálunk éppen ellenkező a helyzet. Mindent el fogunk követni azért, hogy ezen javíthassunk."

(Forrás: formula.hu)
Set as favorite
Bookmark
Email This
Hits: 2042
Hozzászólások (0)
Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!