A Ferrari egy agresszívebb kipufogócsővel próbálkozott

Nyomtatás

altA Ferrari technikai igazgatója elárulta, hogy a csapat a napokban egy jóval agresszívebb kipufogó beállítással kísérletezett, azonban a projeckt visszafelé sült el, így a maranellói istálló inkább visszatért a hagyományos rendszerhez.

Pat Fry bevallotta: "A kipufogó rendszer egy jóval agresszívebb konfigurációjával indultunk el, azonban az előző heti tesztek után világossá vált, hogy ez a megoldás még sok fejlesztést kíván, mielőtt még futamon tudnánk használni. Így a hagyományos megoldást választottuk. Nyilvánvaló, hogy fejlesztjük az autót, hogy ezt a koncepciót is használni tudjuk, de most az elkövetkezendő pár napban az ausztrál indulásra mindent vissza kell állítanunk. A teljesítményt illetően nincsenek nagy különbségek a két rendszer között, de a használatához mindent részleteiben kell megvizsgálnunk."

Két nappal a barcelonai tesztek után a csapat azonban optimista maradt: "Két nap alatt több, mint ezer kilométer. Ami a megbízhatóságot illeti, a teszt fő célja, hogy felkészüljünk az Ausztrál Nagydíjra. Ez irányú törekvéseink jól alakulnak, az F2012-vel már több, mint 100 kört megtettünk az első két napon. 

Felipe Massa tegnap 105 kört teljesített, amihez Fernando Alonso még 125 kört adott. A spanyol mindemellett egy boxkiállásokkal egybekötött teljes versenyszimulációt is végrehajtott.

"A lágy és a közepes keverékeket is teszteltük, most az a feladatunk, hogy mindent kielemezzünk annak érdekében, hogy kiderüljön hol is vagyunk a többiekhez képest." - mondta Pat Fry technikai igazgató a pénteki napot követő sajtótájékoztatón.

"Az első benyomások más futásteljesítményt sugallnak a két keverék között, amely a két gumi közötti különbségből ered: az egyik szignifikánsan jobban kopik, mint a másik" - mondta az angol.

Néhány aerodinamikai fejesztés - kifejezetten az első szárnyra vonatkozóak - elemzésére a pénteki nap végén került sor, amelynek keretében ezeket összehasonlítják az előző verzió eredményeivel.

Fry elmondta: "Az utolsó két napban lesznek még az autón fejlesztések, ezek után a meglévő beállításokból megpróbáljuk a legjobbat összerakni az első versenyre."

"Úgy gondolom, elmondhatjuk, hogy egy elfogadható helyzetben vagyunk. Persze mindig próbálsz egy fél másodperccel konstansan gyorsabb lenni a másiknál, tudva azt, hogy 60 kilogramm üzemanyag van a fedélzeteden. Világos, hogy sok munka áll még előttünk, mindaz, amit tehetünk az, hogy ezen a téren folyamatosan fejlődünk" - foglalt össze a Ferrari technikai igazgatója.


Tweet
Módosítás: ( 2012. március 03. szombat, 17:03 )