F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész

2017. december 11. hétfő.

Hamilton uralta a pénteki napot Malajziában

E-mail Nyomtatás PDF

altA Ferrari pilótái az első edzésen ugyan elég hátul landoltak, a másodikon már sokkal jobban álltak, legalábbis ami Alonsót illeti. Míg a spanyol a hatodik helyen végzett, addig Massa csak 16. lett, ami annak tudható be, hogy a két pilóta két különböző programot teljesített az edzés során. A csapatnál mindenesetre bizakodóak a további szereplést illetően.

Az első szabadedzésen a Ferrari versenyzői főleg aerodinamikai teszteket hajtottak végre. Massa az új kaszniját tesztelte, melytől azt reméli a csapat, hogy megoldódnak a brazil Ausztráliában tapasztalt problémái. Alonso eközben egy új első szárnyat is kipróbált. Mindkét versenyző csak egy szett kemény keveréket használt végig az edzés alatt. A program része volt néhány kerékcsere- és rajtgyakorlat is. Massa a 13. helyen végzett, míg Alonso a 15. lett. A két versenyző között mindössze 84 századmásodperc volt a különbség.

A délutáni tréning első felében a két gumikeverék összehasonlításán dolgozott a csapat, míg az edzés második részében nagyobb üzemanyag-terhelés mellett köröztek a versenyzők. A munka nehézségét az adta, hogy a legjobb egykörös teljesítményt nyújtó beállítások mellett, megtalálják az autó megfelelő egyensúlyát, amellyel az autó jól bánik a gumikkal, ami nagyon fontos lesz a versenyen.

Ha megpróbálunk némi következtetést levonni az első két edzésből, akkor azt lehet látni, hogy körülbelül az egy héttel ezelőtti kép lesz jellemző a Maláj Nagydíjra is. A McLaren csak egy orrhosszal áll a Red Bullok előtt, így szinte mind a négy pilóta (Button, Hamilton, Vettel és Webber is), harcba szállhat a győzelemért, valamint várható lesz, hogy a Mercedes és a Lotus is a Ferrari előtt marad még, legalábbis ami az időmérőedzést illeti, hiszen egyik csapat teljesítményéről sem kaphattunk tiszta képet, ami a verseny körülményeket illeti.

Végül az első edzés eredményei:

 1.  Lewis Hamilton        McLaren-Mercedes       1m38.021s            19
 2.  Sebastian Vettel      Red Bull-Renault       1m38.535s  + 0.514   21
 3.  Nico Rosberg          Mercedes               1m38.813s  + 0.792   21
 4.  Michael Schumacher    Mercedes               1m38.826s  + 0.805   19
 5.  Romain Grosjean       Lotus-Renault          1m38.919s  + 0.898   17
 6.  Mark Webber           Red Bull-Renault       1m39.092s  + 1.071   20
 7.  Kimi Raikkonen        Lotus-Renault          1m39.128s  + 1.107   22
 8.  Paul di Resta         Force India-Mercedes   1m39.298s  + 1.277   23
 9.  Jenson Button         McLaren-Mercedes       1m39.323s  + 1.302   15
10.  Nico Hulkenberg       Force India-Mercedes   1m39.440s  + 1.419   19
11.  Valterri Bottas       Williams-Renault       1m39.724s  + 1.703   23
12.  Pastor Maldonado      Williams-Renault       1m39.783s  + 1.762   23
13.  Felipe Massa          Ferrari                1m39.896s  + 1.875   16
14.  Kamui Kobayashi       Sauber-Ferrari         1m39.910s  + 1.889   21
15.  Fernando Alonso       Ferrari                1m39.980s  + 1.959   23
16.  Jean-Eric Vergne      Toro Rosso-Ferrari     1m40.099s  + 2.078   23
17.  Heikki Kovalainen     Caterham-Renault       1m40.247s  + 2.226   19
18.  Daniel Ricciardo      Toro Rosso-Ferrari     1m40.469s  + 2.448   23
19.  Vitaly Petrov         Caterham-Renault       1m40.857s  + 2.836   25
20.  Sergio Perez          Sauber-Ferrari         1m41.085s  + 3.064   23
21.  Timo Glock            Marussia-Cosworth      1m43.170s  + 5.149   18
22.  Charles Pic           Marussia-Cosworth      1m44.580s  + 6.559   14
23.  Narain Karthikeyan    HRT-Cosworth           1m45.360s  + 7.339    8
24.  Pedro de la Rosa      HRT-Cosworth           1m45.528s  + 7.507   18


És a második edzés eredményei:

 

 1.  Lewis Hamilton        McLaren-Mercedes      1m38.172             28
 2.  Michael Schumacher    Mercedes              1m38.533s  + 0.361   34
 3.  Jenson Button         McLaren-Mercedes      1m38.535s  + 0.363   29
 4.  Nico Rosberg          Mercedes              1m38.696s  + 0.524   34
 5.  Daniel Ricciardo      Toro Rosso-Ferrari    1m38.853s  + 0.681   33
 6.  Fernando Alonso       Ferrari               1m38.891s  + 0.719   27
 7.  Mark Webber           Red Bull-Renault      1m39.133s  + 0.961   29
 8.  Jean-Eric Vergne      Toro Rosso-Ferrari    1m39.297s  + 1.125   33
 9.  Romain Grosjean       Lotus-Renault         1m39.311s  + 1.139   22
10.  Sebastian Vettel      Red Bull-Renault      1m39.402s  + 1.230   25
11.  Pastor Maldonado      Williams-Renault      1m39.444s  + 1.272   35
12.  Nico Hulkenberg       Force India-Mercedes  1m39.464s  + 1.292   26
13.  Paul di Resta         Force India-Mercedes  1m39.625s  + 1.453   20
14.  Kamui Kobayashi       Sauber-Ferrari        1m39.687s  + 1.515   16
15.  Kimi Raikkonen        Lotus-Renault         1m39.696s  + 1.524   29
16.  Felipe Massa          Ferrari               1m40.271s  + 2.099   27
17.  Bruno Senna           Williams-Renault      1m40.678s  + 2.506   34
18.  Sergio Perez          Sauber-Ferrari        1m40.947s  + 2.775   33
19.  Vitaly Petrov         Caterham-Renault      1m41.464s  + 3.292   25
20.  Timo Glock            Marussia-Cosworth     1m41.681s  + 3.509   20
21.  Heikki Kovalainen     Caterham-Renault      1m42.594s  + 4.422   18
22.  Charles Pic           Marussia-Cosworth     1m42.874s  + 4.702   24
23.  Narain Karthikeyan    HRT-Cosworth          1m43.658s  + 5.486   18
24.  Pedro de la Rosa      HRT-Cosworth          1m43.283s  + 5.561   22

 

Hozzászólások (5)Add Comment
fancsa515
fancsa515
2012 március, 23
195.56.55.116
...

Inkább most uralja,vasárnap úgysem lesz rá lehetősége.smilies/grin.gif

erik
erik
2012 március, 23
195.56.55.116
...

Hát én inkább megvárnám a 3.edzést.Az azért már egy komolyabb képet fog adni.......

Bazsi
Bazsi
2012 március, 23
195.56.55.116
...

Szerintem versenytempóban... a Ferrari.. most egy szinten lesz a Red Bull-al a Mclaren-ek mögött.. smilies/smiley.gif egy körön meg Mclaren-Mercedes-Red Bull-Lotus-Ferrari... kb ilyen az erősorrend... jó lesz ez...már most sokat fejlődtek... Év végén ott leszünk.. a dobogó legtetején... smilies/smiley.gifsmilies/smiley.gif

kálmán89
kálmán89
2012 március, 23
195.56.55.116
...

Majd meglátjuk de azért ez elég égő hogy egy arról kell beszélni hogy q3 ba jutunk vagy sem!

Bazsi
Bazsi
2012 március, 23
195.56.55.116
...

Nem tűnik rossznak... smilies/smiley.gif Szerintem reális hogy a 2 Ferrari a Q3-ba jut!smilies/smiley.gif
Forza Ferrari!

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
Módosítás: ( 2012. március 23. péntek, 14:36 )  

Pérez: A Saubernél maradok

News image

Felipe Massa idei és tavalyi gyengébb szereplése miatt rengeteg...

kedd, 27 március 2012

Bővebben

Csapatvezetői nyilatkozatok a Maláj Nagydíjat követően

News image

Fernando Alonso megszerezte a Ferrari 217. győzelmét a Maláj...

kedd, 27 március 2012

Bővebben

Montezemolo: Ez a győzelem egy kis lökést adhat számunkra

News image

Fernando Alonso bravúros győzelme utána megszólalt a Ferrari elnöke,...

vasárnap, 25 március 2012

Bővebben

Versenyzői nyilatkozatok a Maláj Nagydíj után

News image

Vegyes napot zárt a Ferrari Malajziában.

vasárnap, 25 március 2012

Bővebben

Alonso nyerte Perez előtt a kaotikus Maláj Nagydíjat

News image

Fernando Alonso maga mögött tartva Sergio Perezt, meglepetésgyőzelmet szerzett...

vasárnap, 25 március 2012

Bővebben

Csapatvezetői nyilatkozatok a Malajziai Nagydíj időmérője után

News image

  Sok tényező befolyásolhatja a holnapi versenyt Malajziában. A...

szombat, 24 március 2012

Bővebben

Versenyzői nyilatkozatok a Malajziai Nagydíj időmérő edzése után

News image

A beígért eső ezúttal is elmaradt, így a Malajziai...

szombat, 24 március 2012

Bővebben

McLaren fölény Sepangban is

News image

  Lewis Hamilton és Jenson Button megtartotta a McLaren...

szombat, 24 március 2012

Bővebben

Csapatvezetői értékelések a pénteki nap után

News image

  Egy nagyon mozgalmas pénteki napon van túl a...

szombat, 24 március 2012

Bővebben

Rosberg az élen az időmérő előtt

News image

Félig-meddig nedves aszfaltcsík fogadta a versenyzőket, a maláj versenyhétvége...

szombat, 24 március 2012

Bővebben

Versenyzői nyilatkozatok a Maláj Nagydíj pénteki napja után

News image

Mozgalmas pénteki napon van túl a Ferrari csapata Malajziában....

péntek, 23 március 2012

Bővebben

Hamilton uralta a pénteki napot Malajziában

News image

A Ferrari pilótái az első edzésen ugyan elég hátul...

péntek, 23 március 2012

Bővebben

Massa: Újra kell kezdenünk mindent a nulláról

News image

  A média szereti levonni a következtetéseket már az...

csütörtök, 22 március 2012

Bővebben

Mit érdemes tudni a sepangi pályáról?

News image

Sepang International Circuit - Kuala Lumpur

csütörtök, 22 március 2012

Bővebben

Massa új alvázat kap a Maláj Nagydíjra

News image

Felipe Massa gyenge ausztráliai teljesítménye miatt a csapat úgy...

szerda, 21 március 2012

Bővebben

Csapatvezetői nyilatkozatok az Ausztrál Nagydíj után

News image

A Ferrari számára közel sem úgy alakult a szezonnyitó...

kedd, 20 március 2012

Bővebben

A versenyzők Ausztrál Nagydíj utáni nyilatkozatai

News image

A tegnapi rosszul sikerült kvalifikáció után egy fokkal eredményesebb...

vasárnap, 18 március 2012

Bővebben

Jenson Button nyerte az szezonnyitót

News image

Jenson Button négy év alatt harmadik Ausztrál Nagydíj győzelmét...

vasárnap, 18 március 2012

Bővebben

Csapatvezetői értékelések az Ausztrál Nagydíj időmérőjét követően

News image

A Scuderia csapatfőnöke és technikai igazgatója is egyett értett...

szombat, 17 március 2012

Bővebben

Versenyzői nyilatkozatok az ausztrál időmérő után

News image

Nem jól alakult az Ausztrál Nagydíj szombati napja a...

szombat, 17 március 2012

Bővebben

McLaren első sor a szezonnyitón

News image

Lewis Hamilton csapattársával karöltve nyerte meg a szezonnyitó  Ausztrál...

szombat, 17 március 2012

Bővebben

Lewis Hamilton nyerte a harmadik szabadedzést

News image

Lewis Hamilton zárt az élen a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj...

szombat, 17 március 2012

Bővebben

Alonso: "Vegyes rajtrácsra számítok"

News image

Fernando Alonso úgy véli, hogy a téli tesztek végeztével...

péntek, 16 március 2012

Bővebben

Pat Fry: Mi is nagyon szeretnénk tudni, hogy hol állunk

News image

Pat Fry, a Ferrari technikai igazgatója szerint az esős...

péntek, 16 március 2012

Bővebben

Versenyzői nyilatkozatok az Ausztrál Nagydíj pénteki napja után

News image

Az Ausztrál Nagydíj pénteki első- és második szabadedzése után...

péntek, 16 március 2012

Bővebben

Krízis vagy blöff?

News image

A maranellói gárda vezető alakjai a melbourne-i szezonnyitó felé...

péntek, 16 március 2012

Bővebben

Massa: "Harcolnunk kell a győzelemért"

News image

A Ferrari főhadiszállásán tartott sajtótájékoztatón tisztán látszott Felipe Massán,...

péntek, 16 március 2012

Bővebben

Button és Schumacher győzedelmeskedett az első két edzésen

News image

Hosszú-hosszú hónapok után végre elérkezett ez a pillanat is:...

péntek, 16 március 2012

Bővebben

Alonso: Felkészültek és egységesek vagyunk, és megbízunk egymásban

News image

Részt vett idei első hivatalos sajtótájékoztatóján Fernando Alonso is....

csütörtök, 15 március 2012

Bővebben

Mit érdemes tudni a melbourne-i pályáról?

News image

Albert Park - Melbourne

csütörtök, 15 március 2012

Bővebben

Domenicali: "Egy új kihívás kezdődik"

News image

    Már majdnem minden készen áll az Albert...

csütörtök, 15 március 2012

Bővebben

Alonso: Csak a versenyen derül ki az igazság

News image

Fernando Alonso nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy...

csütörtök, 15 március 2012

Bővebben

Négy, három, kettő, egy - és ismét leng a kockás zászló

News image

Már csak négy nap és újra kialszanak a piros...

kedd, 13 március 2012

Bővebben

Domenicali: "Négy futam után lesznek világosak az erőviszonyok"

News image

  Stefano Domenicali elmondása szerint az erőviszokonyról tiszta képet...

kedd, 13 március 2012

Bővebben

Játssz velünk dedikált Kiss Pál Tamás fotókért!

News image

A  hétvégén dedikált Kiss Pál Tamás fotókért játszhattok velünk,...

szombat, 10 március 2012

Bővebben

Massa São Paulóban töltődik fel a szezon előtt

News image

Felipe Massa jelenleg még São Paulóban készül az idei...

csütörtök, 8 március 2012

Bővebben

Montezemolo válaszokat vár

News image

A múlt héten véget értek az előszezni tesztek, és...

csütörtök, 8 március 2012

Bővebben

Megállás nélkül dolgozik a csapat Maranellóban

News image

Bár a szezon előtti tesztek tegnap véget értek, azonban...

hétfő, 5 március 2012

Bővebben

Alonso: Az első néhány versenyen szenvedni fogunk

News image

Fernando Alonso szerint a Ferrarira még nagyon sok munka...

hétfő, 5 március 2012

Bővebben

Räikkönen végzett az élen a vasárnapi tesztnapon

News image

Kimi Räikkönen végzett az élen a barcelonai előszezoni teszten....

hétfő, 5 március 2012

Bővebben

Fry: Csalódottak vagyunk a teljesítményünkkel

News image

Bár a második helyen zárt Fernando Alonso az utolsó...

vasárnap, 4 március 2012

Bővebben

Pérez végzett az élen az esővel tarkított tesztnapon

News image

Sergio Pérez végzett az élen a második barcelonai tesztsorozat...

vasárnap, 4 március 2012

Bővebben

A Ferrari egy agresszívebb kipufogócsővel próbálkozott

News image

A Ferrari technikai igazgatója elárulta, hogy a csapat a...

szombat, 3 március 2012

Bővebben

A győztesek Montmelóban jártak

News image

A Montmelói teszek második napján jártak a "Vinci Barcellona...

szombat, 3 március 2012

Bővebben

Fry: Elfogadható formában van a Ferrari

News image

Pat Fry, a Ferrari technikai igazgatója úgy gondolja, hogy...

péntek, 2 március 2012

Bővebben

A hatodik barcelonai tesztnapon is Grosjean végzett az élen

News image

Romain Grosjean végzett a második barcelonai tesztsorozat második napján...

péntek, 2 március 2012

Bővebben

Gené szerint változtatni kellene az időmérőn

News image

Marc Gené szerint változtatni kellene az időmérőedzések harmadik szakaszán,...

csütörtök, 1 március 2012

Bővebben

Grosjean végzett az élen az ötödik barcelonai tesztnapon

News image

Romain Grosjean végzett az élen az utolsó szezoni előtti...

csütörtök, 1 március 2012

Bővebben

Újabb szponzor a Ferrarinál

News image

Tegnap a Ferrari bejelentette, hogy újabb támogatóval bővült a...

csütörtök, 1 március 2012

Bővebben

Csatlakozz közösségünkhöz Facebookon is!