F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész

2024. október 11. péntek.

Jenson Button nyerte az szezonnyitót

E-mail Nyomtatás PDF

altJenson Button négy év alatt harmadik Ausztrál Nagydíj győzelmét zsebelte be az idei szezonnyitón. A brit mögött egy kis meglepetésre a címvédő Sebastian Vettel végzett, míg harmadikként a pole-ból induló Lewis Hamiltont intették le.

Napsütéses időben 11 csapat részvételével vette kezdetét a 2012-es esztendő. A 107%-os szabály értelmében a HRT nem állhatott fel a rajtrácsra, ugyanis a tegnapi időmérő edzésen nem érték el az induláshoz szükséges minimum köridőt. Az élmezőny felállásában nem történt változás, azoban Sergio Perez váltócsere miatt öt helyes büntetéssel kezdte az évet. A mezőny nagyrésze lágy keveréken kezdte meg az 58 kört.

Már a rajtnál átalakult a sorrend, Jenson Button a piros lámpák kialvása után egyből átvette csapattársától a vezetést, melyet - a kerékcseréket leszámítva, - magabiztos versenyzéssel nem is engedett ki a kezéből. Győzelméhez hozzájárult könnyed, kímélő vezetési stílusa, amely a melbourne-i fékgyilkos pályán extra ütőkártyának bizonyult. A szabadedzéseken és az időmérőn is jól teljesítő Mercedesnek is kiválóan sikerült a rajtja. Michael Schumacher egy helyet előre lépve a harmadik helyen körözhetett. Sebastian Vettel követte őt a negyedik pozícióban. A német azonban váltóhiba miatt feladni kényszerült dobogós helyét, így a regnáló világbajnok egy hellyel előrébb került a sorban. Nico Rosbergnek is jól sikerült az indulása, a két Red Bullt leelőzve a negyedik helyen autózott. A  hazai pályán futó Mark Webber elrontott rajtja után autója megsérült, ötödik rajthelyéről a kilencedik pozícióba esett vissza. 

A Ferrarik a várakozásokkal és a tegnap mutatott teljesítménnyel ellentétben jól kezdték a futamot. Hat kör után Fernando Alonso a hatodik helyen Rosberget és Vettelt üldözte, Massa a nyolcadik helyen autózott. A tavalyi évhez hasonlóan úgy tűnik a Ferrari egy körön továbbra sem tud elfogadható eredményt felmutatni, versenytempójuk viszont reménykedésre adhat okot. Az olasz istálló továbbra is szenvedett, Fernando Alonso a végéig harcolva az ötödik helyet szerezte meg, Massa azonban a Bruno Sennával való ütközése miatt idő előtt feladni kényszerült a szezonnyitót. A két brazil ütközését a versenybíróság a futam után vizsgálja. 

A 41. körben Vitaly Petrov Caterhamja a pálya szélén megállt, a versenyigazgatóság a legbiztonságosabb megoldásként a Safety Cart választotta. A bejövetel előtt Sebastian Vettel megelőzte Lewis Hamiltont, aki az újraindítás után már nem tudta visszavenni pozícióját. Jenson Button elsősége sem forgott veszélyben, mögötte is megmaradt a kialakult Vettel-Hamilton sorrend. 

Az első futamon nem derült fény a Lotus-Renault valódi teljesítményére. Romain Grojean még a futam elején Pastor Maldonadóval koccant, az E20-as jobb első kereke kitört, így a francia visszatérő a boxból várhatta a leintést. A szintén idén visszatérő Kimi Raikkönent hetedikként intette le a kockás zászló.

Az idény nyitó meglepetése Pastor Maldonado volt. Az első futamon a tavaly borzalmasan szereplő Williams legjobb eredményét érhette volna el. A venezuelai versenyző az ötödik helyért harcolt Fernando Alonsóval, azonban a sok kockáztatás a visszájára fordult, az utolsó körben falnak csapta autóját.

Az első tíz második felében Maldonadó balesetét követve Kobayashi, Raikönen, Perezm Ricciardo és Di Resta zsebelhetett be pontokat.

Az Ausztrál Nagydíj végeredménye:

Hely Versenyző       Csapat                   Hátrány
 1.  Button        McLaren-Mercedes           1:34.09.565
 2.  Vettel        Red Bull-Renault           + 2.100
 3.  Hamilton      McLaren-Mercedes           + 4.000
 4.  Webber        Red Bull-Renault           + 4.500
 5.  Alonso        Ferrari                    + 21.500
 6.  Kobayashi     Sauber-Ferrari             + 36.700
 7.  Raikkonen     Lotus-Renault              + 38.000
 8.  Perez         Sauber-Ferrari             + 39.400
 9.  Ricciardo     Toro Rosso-Ferrari         + 39.500
10.  Di Resta      Force India-Mercedes       + 39.700
11.  Vergne        Toro Rosso-Ferrari         + 39.800
12.  Rosberg       Mercedes                   + 57.600
13.  Maldonado     Williams-Renault           + 1 Kör
14.  Glock         Marussia-Cosworth          + 1 Kör
15.  Pic           Marussia-Cosworth          + 2 Kör
16.  Senna         Williams-Renault           + 4 Kör

Leggyorsabb kör: Button, 1:29.187

Kiesettek:

Versenyző     Csapat                       Kör
Massa         Ferrari                      47
Kovalainen    Caterham-Renault             42
Petrov        Caterham-Renault             37
Schumacher    Mercedes                     11
Grosjean      Lotus-Renault                2
Hulkenberg    Force India-Mercedes         1

A szezon egy hét múlva a Maláj Nagydíjjal folytatódik.

 

Hozzászólások (13)Add Comment
atesz07
atesz07
2012 március, 18
195.56.55.116
...

Én komolyan mondom, megnézném Kobayashit, hogy mit tudna a géppel. Massánál jobb lenne, ebben biztos vagyok.

gtamas
gtamas
2012 március, 18
195.56.55.116
5

Hát azzal már réégen elkéstek! Massa-t már régen le kellett volna cserélni. Mérges vagy? Ez lesz megint egész évben, Alonso elöl harcol, MAssa meg jóóóóval mögötte!

Paszek
Paszek
2012 március, 18
195.56.55.116
...

Massa befejezhette volna, mert hosszú év távlatából majd nem látszik, hogy a 13. helyen volt, és vélhetően azt sem tudta volna megtartani. Hú de ideges vagyok, már-már a gyűlölet határán! Hozzanak már a helyére egy rendes versenyzőt!

jani248
jani248
2012 március, 18
195.56.55.116
...

Gratula Alonsonak!smilies/wink.gif
Megint nagy szívvel versenyzett, viszont a kocsiban nem volt ennyi, amit ma kihozott belőle, bár a szerencse is velünk volt (Schumi, Grosjean kiesése).smilies/cry.gif

gtamas
gtamas
2012 március, 18
195.56.55.116
1

Vicces, a Ferrari pont ott tart, mint tavaly... De az F1 is, A meki és a red bull a VB címért verekszik, a Ferrari versenyzőim eg a háttérből nézik... Vicces!

atesz07
atesz07
2012 március, 18
195.56.55.116
...

Törlitek a hozzászólásokat, amelyek nem tetszenek?

atesz07
atesz07
2012 március, 18
195.56.55.116
...

Noha egyértelműen Senna volt a hibás, Massa már kevés a Ferrarihoz.

atesz07
atesz07
2012 március, 18
195.56.55.116
...

Noha egyértelműen Senna volt a hibás, Massa már nem elég jó a Ferrarinak. Sürgősen olyan pilóta kell a helyére, aki akar is bizonyítani.

Roleee
Roleee
2012 március, 18
195.56.55.116
...

http://www.youtube.com/watch?v=oj-d46lAGm8 Autó megsérült garázs ezért.

nepofazz
nepofazz
2012 március, 18
195.56.55.116
...

Massa mit remekelt, hogy kiesett?smilies/smiley.gif

Dr Gonzo
Dr Gonzo
2012 március, 18
195.56.55.116
:)

smilies/wink.gif
Gratula Alonso-nak, az 5. hely az ő érdeme.
Remélem a csapat is összeszedi magát, és a maláj időmérőn javítunk a végsebességen, mert a Wiliams,Lotus, Sauber 3-as a seggünkben lesz!
Forza Ferrari

Bazsi
Bazsi
2012 március, 18
195.56.55.116
...

Forza Felipe! smilies/smiley.gif

_Zsoca_
_Zsoca_
2012 március, 18
195.56.55.116
...

Remélem a Maláj nagydíjon az időmérő jobban fog alakulni mit most.

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
Módosítás: ( 2012. március 21. szerda, 14:03 )  

Pérez: A Saubernél maradok

News image

Felipe Massa idei és tavalyi gyengébb szereplése miatt rengeteg...

kedd, 27 március 2012

Bővebben

Csapatvezetői nyilatkozatok a Maláj Nagydíjat követően

News image

Fernando Alonso megszerezte a Ferrari 217. győzelmét a Maláj...

kedd, 27 március 2012

Bővebben

Montezemolo: Ez a győzelem egy kis lökést adhat számunkra

News image

Fernando Alonso bravúros győzelme utána megszólalt a Ferrari elnöke,...

vasárnap, 25 március 2012

Bővebben

Versenyzői nyilatkozatok a Maláj Nagydíj után

News image

Vegyes napot zárt a Ferrari Malajziában.

vasárnap, 25 március 2012

Bővebben

Alonso nyerte Perez előtt a kaotikus Maláj Nagydíjat

News image

Fernando Alonso maga mögött tartva Sergio Perezt, meglepetésgyőzelmet szerzett...

vasárnap, 25 március 2012

Bővebben

Csapatvezetői nyilatkozatok a Malajziai Nagydíj időmérője után

News image

  Sok tényező befolyásolhatja a holnapi versenyt Malajziában. A...

szombat, 24 március 2012

Bővebben

Versenyzői nyilatkozatok a Malajziai Nagydíj időmérő edzése után

News image

A beígért eső ezúttal is elmaradt, így a Malajziai...

szombat, 24 március 2012

Bővebben

McLaren fölény Sepangban is

News image

  Lewis Hamilton és Jenson Button megtartotta a McLaren...

szombat, 24 március 2012

Bővebben

Csapatvezetői értékelések a pénteki nap után

News image

  Egy nagyon mozgalmas pénteki napon van túl a...

szombat, 24 március 2012

Bővebben

Rosberg az élen az időmérő előtt

News image

Félig-meddig nedves aszfaltcsík fogadta a versenyzőket, a maláj versenyhétvége...

szombat, 24 március 2012

Bővebben

Versenyzői nyilatkozatok a Maláj Nagydíj pénteki napja után

News image

Mozgalmas pénteki napon van túl a Ferrari csapata Malajziában....

péntek, 23 március 2012

Bővebben

Hamilton uralta a pénteki napot Malajziában

News image

A Ferrari pilótái az első edzésen ugyan elég hátul...

péntek, 23 március 2012

Bővebben

Massa: Újra kell kezdenünk mindent a nulláról

News image

  A média szereti levonni a következtetéseket már az...

csütörtök, 22 március 2012

Bővebben

Mit érdemes tudni a sepangi pályáról?

News image

Sepang International Circuit - Kuala Lumpur

csütörtök, 22 március 2012

Bővebben

Massa új alvázat kap a Maláj Nagydíjra

News image

Felipe Massa gyenge ausztráliai teljesítménye miatt a csapat úgy...

szerda, 21 március 2012

Bővebben

Csapatvezetői nyilatkozatok az Ausztrál Nagydíj után

News image

A Ferrari számára közel sem úgy alakult a szezonnyitó...

kedd, 20 március 2012

Bővebben

A versenyzők Ausztrál Nagydíj utáni nyilatkozatai

News image

A tegnapi rosszul sikerült kvalifikáció után egy fokkal eredményesebb...

vasárnap, 18 március 2012

Bővebben

Jenson Button nyerte az szezonnyitót

News image

Jenson Button négy év alatt harmadik Ausztrál Nagydíj győzelmét...

vasárnap, 18 március 2012

Bővebben

Csapatvezetői értékelések az Ausztrál Nagydíj időmérőjét követően

News image

A Scuderia csapatfőnöke és technikai igazgatója is egyett értett...

szombat, 17 március 2012

Bővebben

Versenyzői nyilatkozatok az ausztrál időmérő után

News image

Nem jól alakult az Ausztrál Nagydíj szombati napja a...

szombat, 17 március 2012

Bővebben

McLaren első sor a szezonnyitón

News image

Lewis Hamilton csapattársával karöltve nyerte meg a szezonnyitó  Ausztrál...

szombat, 17 március 2012

Bővebben

Lewis Hamilton nyerte a harmadik szabadedzést

News image

Lewis Hamilton zárt az élen a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj...

szombat, 17 március 2012

Bővebben

Alonso: "Vegyes rajtrácsra számítok"

News image

Fernando Alonso úgy véli, hogy a téli tesztek végeztével...

péntek, 16 március 2012

Bővebben

Pat Fry: Mi is nagyon szeretnénk tudni, hogy hol állunk

News image

Pat Fry, a Ferrari technikai igazgatója szerint az esős...

péntek, 16 március 2012

Bővebben

Versenyzői nyilatkozatok az Ausztrál Nagydíj pénteki napja után

News image

Az Ausztrál Nagydíj pénteki első- és második szabadedzése után...

péntek, 16 március 2012

Bővebben

Krízis vagy blöff?

News image

A maranellói gárda vezető alakjai a melbourne-i szezonnyitó felé...

péntek, 16 március 2012

Bővebben

Massa: "Harcolnunk kell a győzelemért"

News image

A Ferrari főhadiszállásán tartott sajtótájékoztatón tisztán látszott Felipe Massán,...

péntek, 16 március 2012

Bővebben

Button és Schumacher győzedelmeskedett az első két edzésen

News image

Hosszú-hosszú hónapok után végre elérkezett ez a pillanat is:...

péntek, 16 március 2012

Bővebben

Alonso: Felkészültek és egységesek vagyunk, és megbízunk egymásban

News image

Részt vett idei első hivatalos sajtótájékoztatóján Fernando Alonso is....

csütörtök, 15 március 2012

Bővebben

Mit érdemes tudni a melbourne-i pályáról?

News image

Albert Park - Melbourne

csütörtök, 15 március 2012

Bővebben

Domenicali: "Egy új kihívás kezdődik"

News image

    Már majdnem minden készen áll az Albert...

csütörtök, 15 március 2012

Bővebben

Alonso: Csak a versenyen derül ki az igazság

News image

Fernando Alonso nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy...

csütörtök, 15 március 2012

Bővebben

Négy, három, kettő, egy - és ismét leng a kockás zászló

News image

Már csak négy nap és újra kialszanak a piros...

kedd, 13 március 2012

Bővebben

Domenicali: "Négy futam után lesznek világosak az erőviszonyok"

News image

  Stefano Domenicali elmondása szerint az erőviszokonyról tiszta képet...

kedd, 13 március 2012

Bővebben

Játssz velünk dedikált Kiss Pál Tamás fotókért!

News image

A  hétvégén dedikált Kiss Pál Tamás fotókért játszhattok velünk,...

szombat, 10 március 2012

Bővebben

Massa São Paulóban töltődik fel a szezon előtt

News image

Felipe Massa jelenleg még São Paulóban készül az idei...

csütörtök, 8 március 2012

Bővebben

Montezemolo válaszokat vár

News image

A múlt héten véget értek az előszezni tesztek, és...

csütörtök, 8 március 2012

Bővebben

Megállás nélkül dolgozik a csapat Maranellóban

News image

Bár a szezon előtti tesztek tegnap véget értek, azonban...

hétfő, 5 március 2012

Bővebben

Alonso: Az első néhány versenyen szenvedni fogunk

News image

Fernando Alonso szerint a Ferrarira még nagyon sok munka...

hétfő, 5 március 2012

Bővebben

Räikkönen végzett az élen a vasárnapi tesztnapon

News image

Kimi Räikkönen végzett az élen a barcelonai előszezoni teszten....

hétfő, 5 március 2012

Bővebben

Fry: Csalódottak vagyunk a teljesítményünkkel

News image

Bár a második helyen zárt Fernando Alonso az utolsó...

vasárnap, 4 március 2012

Bővebben

Pérez végzett az élen az esővel tarkított tesztnapon

News image

Sergio Pérez végzett az élen a második barcelonai tesztsorozat...

vasárnap, 4 március 2012

Bővebben

A Ferrari egy agresszívebb kipufogócsővel próbálkozott

News image

A Ferrari technikai igazgatója elárulta, hogy a csapat a...

szombat, 3 március 2012

Bővebben

A győztesek Montmelóban jártak

News image

A Montmelói teszek második napján jártak a "Vinci Barcellona...

szombat, 3 március 2012

Bővebben

Fry: Elfogadható formában van a Ferrari

News image

Pat Fry, a Ferrari technikai igazgatója úgy gondolja, hogy...

péntek, 2 március 2012

Bővebben

A hatodik barcelonai tesztnapon is Grosjean végzett az élen

News image

Romain Grosjean végzett a második barcelonai tesztsorozat második napján...

péntek, 2 március 2012

Bővebben

Gené szerint változtatni kellene az időmérőn

News image

Marc Gené szerint változtatni kellene az időmérőedzések harmadik szakaszán,...

csütörtök, 1 március 2012

Bővebben

Grosjean végzett az élen az ötödik barcelonai tesztnapon

News image

Romain Grosjean végzett az élen az utolsó szezoni előtti...

csütörtök, 1 március 2012

Bővebben

Újabb szponzor a Ferrarinál

News image

Tegnap a Ferrari bejelentette, hogy újabb támogatóval bővült a...

csütörtök, 1 március 2012

Bővebben