Massa: Újra kell kezdenünk mindent a nulláról

Nyomtatás

 

altA média szereti levonni a következtetéseket már az első verseny után. Az Albert Parkban az első három helyezettet arról kérdezték az FIA sajtótájékoztatóján, hogy vajon ez az eredmény várható-e az egész szezonban.  

A vasárnapi verseny után Lewis Hamiltont arról is kérdezték, hogy érzi, elúsztak-e a világbajnoki esélyei. Így talán nem is meglepő, hogy egyetlen verseny után a sajtó - különösen az olasz - azt követeli, hogy Felipe Massát cserélje le a Ferrari.

A brazil pilóta udvariasan nyilatkozott Sepangban az újságíróknak: „Tovább kell lapoznunk Ausztrália után és újra kell kezdenünk mindent a nulláról. Ez az, amit erre a versenyre tervezünk, ami remélem egy jó kezdet lesz. Nem az első alkalom, hogy nehéz versenyem volt, sok ilyen volt már ott. Mindig a következő versenyre kell koncentrálni és ez még csak a második versenyhétvége lesz, így még van időnk. Ami Melbourne-t illeti, igaz, hogy még soha nem volt olyan hétvégém, ahol az autó ennyire rossz lett volna már rögtön az első naptól kezdve. Az autó nem úgy működött, ahogy kellett volna és a gumik már néhány kör után elkoptak, mégsem ez okozott problémát, hanem az autó egyensúlyának hiánya. Azt hiszem helyesen tettük, hogy kicseréltük erre a versenyre az alvázat.”

„Egyetlen alkalommal sem fordult elő olyan probléma a téli tesztek alatt, amikor vezettem az autót, mint Ausztráliában az első napon. Például Fernando Barcelonában ugyanazt az autót vezette másnap és ott nem történt semmi különös, illetve nem volt különbség a köridőkben, vagy a versenye üteme és gumikopás szempontjából.  Aztán megérkezünk Ausztráliába és minden másképp néz ki, így kicserélni az alvázat határozottan helyes döntés volt. De nemcsak az alvázat cseréltük ki, hanem sok más alkatrészt is.  Még ha ezeken változtattunk is, az autó ugyanaz maradt a fejlesztés szempontjából, mint Melbourne-ben volt. Meg kell próbálnunk a legtöbbet kihozni belőle, akkor is, ha nem ott vagyunk a teljesítmény szempontjából, ahol a többiek. Remélem ez a pálya jobban fekszik majd az autónknak.”

„Az olasz sajtó bírál engem a nehéz időkben? Őszintén szólva nem érdekel. Soha nem vezettem attól függően, hogy mások mit gondolnak vagy mondanak rólam. Én csak végzem a munkámat és minden tőlem telhetőt megteszek az autóban ülve. Amikor 2008-ban ideérkeztem, az emberek azt mondták a Ferrari meg fog tőlem válni, mert nem fejeztem be a versenyt Ausztráliában. Aztán itt sem fejeztem be és végül mégis a legjobb szezonom lett. A dolgok napról napra változhatnak. Az egyetlen dolog, ami érdekel, hogy a téli teszteken megismert kocsival versenyezhessek.”

Tegnap Felipe, Fernando és néhány csapattag kisétált a 11-es kanyarhoz, a rendkívül népszerű olasz motorversenyző, Marco Simoncelli halálának helyszínére. „A tavaly októberben történt tragikus baleset után, azt hiszem nemcsak Olaszországban, hanem az egész világon érezhető volt a veszteség. Mi azonban itt versenyzünk és végezzük a munkánkat. Nem ez az egyetlen versenypálya, ahol rossz dolgok történtek. Vasárnap jó lenne jó versenyt futni az emlékére.”


Tweet