A Sportszabályzat változásai - 2011

Nyomtatás

2011-ben több pontban is módosult a Formula-1 Sportszabályzata. A következőket a legfontosabb változásokat szeretnénk ismertetni.

Büntetések:

A versenyfelügyelők ezentúl az alábbi büntetéseket róhatják ki:
- Boxutca-áthajtásos (drive-through penalty) büntetés
- Stop-and-go büntetés - Ekkor a versenyzőnek a boxba kell hajtania és 10 másodpercig ott állnia. Eközben semmilyen módosítást nem hajthatnak végre a versenyautón.
- Időbüntetés: tetszőleges időbüntetést adhatnak a szabálytalanság súlyától függően
- Rajthelybüntetés: tetszőleges rajthelybüntetést oszthatnak ki a következő futamra.
- Megrovás
- Kizárás a versenyből
- Szuperlicensz felfüggesztése

Ha a boxutca-áthajtásos büntetést illetve a Stop-and-go büntetést nem lehet alkalmazni (a verseny utolsó öt körében vagy a verseny leintése után), akkor az első esetben 20, a másodikban 30 másodpercet kell hozzá adni a versenyző futamon elért idejéhez.
(A dőlt betűvel szedett büntetéseket eddig is alkalmazták, de nem a versenyfelügyelők hatása alá tartozott.)

Vezetés:

2010-ben számos manőver is vitás helyzeteket váltott ki, ezért az FIA több ponton is módosított ezen.

- Ezentúl tiltott minden olyan manőver, amely megzavarja a többi versenyzőt. Ilyen például a többszöri irányváltoztatás, amelyre Malajziában láthattunk példát Lewis Hamilton és Vitaly Petrov között.

Tilos továbbá a másik versenyző szándékos leszorítása a pályáról vagy minden egyéb abnormális irányváltoztatás. A leszorításra jó példa Michael Schumacher és Rubens Barrichello hungaroringi esete.

- Ezenkívül a szabályzat kimondja, hogy a versenyző a verseny alatt kizárólag a pályát használhatja. A pálya szélét jelző fehér vonal a pálya részét képezi, de a rázókő nem. Egy versenyző abban az esetben hagyta el a pályát, ha az autó egyetlen része sincs kapcsolatban a pályával. Ha valaki elhagyta a pályát, visszatérhet, de csak akkor, ha az biztonságos és semmilyen előnyt nem szerez vele. Erről a szabályról Kubica és Alonso silverstone-i esete juthat eszünkbe, ahol Kubica a fentebb leírt illegális manővert hajtotta végre, Alonso pedig ennek a pontnak nem tett eleget.

- A lekörözések esetében is pontosítottak a szabályzaton, amely kimondja, hogy ha valaki úgy ér utol egy másik versenyzőt, hogy az körhátrányban van, akkor az elől haladónak az első lehetséges alkalommal el kell engednie a mögötte autózót. Ha ezt nem teszi meg magától, kék zászlót lengetnek neki. Mindenkinek, aki három esetben figyelmen kívül hagyja a kék zászlót, a versenyfelügyelők előtt kell felelnie. Sajnos 2010-ből számtalan példát lehetne arra hozni, amikor a lekörözött versenyző nem időben engedte el a mögötte haladót.

Boxutca:

A boxutcát, illetve a box használatát is érinti néhány nagyon fontos változás.
- Az első, és egyben egyik legfontosabb, hogy a boxutcában tilos versenyezni. Ennek érdekében szabályba foglalták, hogy a boxutca "gyors sávja", a fast lane
maximum 3,5 méter széles lehet. Mivel az autók kb. 1,8-1,9 méter szélesek, ezzel a szélességgel kizárták a boxban való egymás mellet haladást, amelyre Kínában láthattunk példát Hamilton és Vettel között.

- Ha az autók a boxutcából indulnak, vagy az edzések alatt vagy a biztonsági autós fázis alatt a boxba hajtanak, akkor a gyors sávban kell egymás után felsorakozni, és a boxutcát abban a sorrendben kell elhagyni, ahogy oda felsorakoztak, kivéve, ha egy autóval valamilyen probléma történik.
- A szabályzat kimondja, hogy a csapat felelőssége, hogy csak akkor engedje ki a versenyzőjét a garázsból vagy a garázs előtti területről, ha az biztonságos. Szintén a csapatoknak a feladata, hogy - az autó elejénél - egyértelmű jelzéssel  adják a versenyző tudtára, hogy kihajthat a boxból.
- Szintén új szabály, hogy kivételes esetekben a versenyigazgató elrendelheti a boxutca lezárását biztonsági okokból. Ekkor a versenyző csak akkor állhat ki a boxba, ha alapvető és teljesen nyilvánvaló javításokat kell elvégezni az autóján.

Gumihasználat:

Az eddig használt szabályok megmaradtak, néhány pontban azonban itt is változtattak a szabályzaton.
- Egy abroncs akkor tekinthető használtnak, ha az autóra szerelt időmérő transzponder azt mutatja, hogy elhagyta a boxot. Ezzel a szabállyal tulajdonképpen azt az esetet zárták ki, hogy valaki a verseny utolsó körében menjen kerékcserére és a boxban haladjon át a célvonalon.
- Minden versenyzőnek meg kell jelölnie két keményebb és egy lágyabb keverékű szett abroncsot, amit az első és a második szabadedzésen használni fog. Ezekből az első szabadedzés végén egy keményebb keveréket vissza kell szolgáltatnia a gumiszállítónak. Ha egy csapat versenyzőt cserél, az új versenyző is az eredetileg megjelölt abroncsokat használhatja csak.
- A hétvége többi részén további nyolc szett abroncsot használhat minden versenyző, négyet a keményebb, négyet az opcionális gumikból, azonban mindkét keverékből 1-1 szett garnitúrát le kell adni az időmérő előtt a szállítónak. Ezeket az abroncsokat a továbbiakban már nem használhatják.
- Eltekintve attól az esettől, amikor egy versenyen az intermediate vagy az esős keveréket használatba vették, minden versenyzőnek kötelező mindkét keveréket használnia. Ha a futamot felfüggesztik és nem indítják újra, akkor minden olyan versenyző idejéhez, aki nem használta mindkét keveréket, 30 másodpercet hozzá kell adni. Ha valaki úgy fejezi be a teljes versenytávot, hogy nem használta mindkét keveréket, azt a versenyzőt ki kell zárni.

Mérlegelés

- Az időmérőn részt vevő autókon a Q1 és a Q2 alatt a versenyfelügyelet véletlenszerűen hívhat ki mérlegelésre bárkit.
- Változás, hogy a Q3-ban már nem hívnak ki senkit - így nem fosztanak meg senkit egy gyors kör futásának a lehetőségétől -, hanem az időmérő utolsó szakaszában részt vevők mindegyikét mérlegelik. Ha egy versenyző azelőtt száll ki az autóból, hogy lemérték volna, akkor külön lemérik, és a súlyát hozzáadják az autó súlyához.

Sebességváltó

-Változik a sebességváltókra vonatkozó szabályzat is. Eddig egy váltónak 4 versenyt kellett kibírnia. Az idei évtől azonban már öt versenyen kell használni ugyanazt a váltót. Az utolsó verseny kivételével, minden versenyző egy alkalommal használhat egy tartalék váltót büntetés nélkül.
A büntetések mértéke azonban nem változott: 5 rajtrácsos büntetés, ha váltót cserélnek, és szintén, 5 helyes büntetés, ha nem az előre bejelentett áttételeket használják.

Általános biztonság

- Minden esetben tilos egy autóval indokolatlanul lassan, hibás autóval vagy oly módon közlekedni, ami veszélyt jelenthet a többi versenyzőre vagy bármely más személyre. Ez vonatkozik a pályán vagy a pálya mellett hagyott versenyautókra, a boxutca bejáratára és az egész boxutcára is.
- Minden versenyzőnek a hétvége szombati napjától kezdődően kötelező minden fel- és levezető körét a pénteki első vagy második szabadedzésen elért legjobb idejéhez képest 145 százalékon belül teljesíteni.
Ez a szabály a feltartások elkerülése végett lépnek érvénybe, illetve az üres tankos trükközés elkerülésére pedig azt a szabályt vezették be, hogy a kötelezően leadandó üzemanyagmintát az autóban bevinni a boxutcába. Azaz büntetésre kell számítania annak, aki nem tud visszatérni a boxba a gyors körét követően. Ennek ellenkezőjére a tavalyi évben Lewis Hamiltontól láthattunk példát Kanadában, ahol az időmérő megnyerése után a csapat rádión közölte a brit versenyzővel, hogy állítsa le az autót a pályán, különben nem lesz elég üzemanyag a minta leadására. Így Hamilton kénytelen volt egy darabig saját maga tolni a versenygépét a box felé.

- A csapatok alkalmazottainak az első- és a harmadik szabadedzést megelőző tíz órás intervallumban kétszer hat óra pihenő kötelező. Ez alól minden csapat négy alkalommal kérhet felmentést egy évben.

Rajtrács

- Az a versenyző, akinek a legjobb ideje rosszabb, mint a Q1-ben elért legjobb idő 107%-a, a versenyen nem vehet részt. A versenybírák felmentést adhatnak az eltiltás alól, ha az adott versenyző pénteki ideje elegendő lenne ehhez a limithez, de a versenyző valamilyen (műszaki) oknál fogva nem volt képes megfutni ezt az időt. Ebben az esetben a versenybírák feladata a rajtsorrend meghatározása is. A csapatoknak ezen ügyekben nincs lehetőségük fellebbezni.
- Ha egy versenyző a verseny felvezető körében valamilyen oknál fogva elveszíti rajtpozícióját, akkor visszasorakozhat a Safety Car vonal előtt. Ha ezt nem sikerül megtennie, akkor a boxból kell rajtolnia.

A verseny

Az FIA eltörölte a csapatutasításra vonatkozó szabályt.

Safety Car

- Minden boxba tartó autó - beleértve a biztonsági autót is - megelőzhető a pályán az első Safety Car vonal után.
- Minden boxutcából kijövő autó - beleértve a biztonsági autót is - megelőzhető a pályán, mielőtt elérnék a második Safety Car vonalat.
Ezeket a módosításokat illetve pontosításokat valószínűleg a Valenciában történt események indokolták.
- Ahogy a rajtnál, úgy a biztonsági autó mögött is visszaveheti a helyét az a versenyző, aki valamilyen oknál fogva hátra csúszik. Ugyanaz a szabály érvényes itt is, mint a rajtnál. Ha nem sikerül az eredeti helyét elfoglalnia az első SC vonalig, akkor a boxba kell hajtania és ott kell megvárnia a zöld jelzést.
- Michael Schumacher monacói előzése kapcsán egyértelműsítették a biztonsági autó mögött befejeződő versenyekre vonatkozó szabályt is. 2011-től az előzés a safety car boxutcába vonulása után tilos lesz, egészen a célvonalig.

Költségvetés csökkentése érdekében hozott változások

- A Csapatok Érdekvédelmi Szervezete (FOTA) megállapodott abban, hogy a személyzet létszámát 315 főre korlátozzák - az idei 350 helyett.
- A külső szolgáltatásokra fordítható összeget 30 millióra csökkentették a csapatok.
- Az istállók megegyeztek még a nagydíjakra utazó személyzet létszámában, a szélcsatorna és a CFD korlátozott használatában, és abban is, hogy nyáron két hétre kötelező a gyárak bezárása.

Az FIA által kiadott teljes Sportszabályzat megtekinthető itt.


Tweet
Módosítás: ( 2011. január 06. csütörtök, 11:55 )