Őszinte vélemények a Japán Nagydíj főszereplőiről - 1 rész

Nyomtatás

altA pályán semmivel sem volt több akció, mint egy átlag suzukai futamon, azonban ez a japán hétvége különlegesen eseménydúsra sikeredett. Egy élő legenda elhatározásával kezdődött az egész..

Ez az élő legenda pedig ki lenne más, mint Michael Schumacher, aki azon tűnődve, hogy megvan-e még benne a kellő tűz, és akaraterő ahhoz, hogy folytassa ezt a kemény harcot, végül hoppon maradt versenyzői ülését illetően. Ennek köszönhetően pedig tovább nem kellett azon gondolkodnia, folytassa-e még, számára egyértelművé vált, hogy ismét itt kell hagynia a száguldó cirkusz világát, ezúttal végleg.

Ahogy Michelisz Norbi is mondta az mtv stúdiójában, Michael Schumachert lehet szeretni, nem szeretni, egy dolog nyilvánvaló: az amit elért ebben a világban, elképesztő, és szinte megdönthetetlen.

A napokban a Mirror egyik újságírója Byron Young kritizálta a német pályafutását. Szerinte hét vb-címét csakis az elnyomott csapattársaknak és a kiemelkedően jól muzsikáló versenygépeinek köszönheti. Nos, szerény véleményem szerint ezt az említett "elnyomást" csupán tehetségének köszönhetően idézte elő, hiszen értelemszerűen jobbnak kell lenned, ha egyszer a csapattársad elnyomásra kerül. Persze voltak vitatott esetek (lásd az A1-ringen történtek), de összességében nézve a dolgot én kitartok a véleményem mellett. Az pedig, hogy egy olyan autót vezethetett a Ferrarinál, amivel zsinórban ötször sikerült elhódítania a vb-trófeát, javarészt neki is köszönhető, hiszen egy autó úgy lehet egyre jobb és jobb, ha a pilótában megvan az a klasszis tehetség amivel százszázalékosan hozzátud járulni az autó fejlesztéséhez. Hiába fejlődik rohamosan a technika, a pilóta szerepe pont evvel párhuzamosan nő ezen a téren.

Ez az eset úgy vélem sok mindenben egyezik Fernando Alonso 2010-es érkezésével. A kétszeres világbajnok megérkezik a Formula 1 legnagyobb tekintélyű, legősibb csapatához, és elképesztő módon fonja maga köré a csapatot zseniális személyiségével, és küzdeni akarásával.

Többekben felmerülhetett a kérdés, vajon jól időzített a hétszeres világbajnok? Vajon tényleg jól döntött, hogy 2005 év végén itt hagyott mindent?  Talán ha tovább marad, tovább tudta volna ontani a sikereket, és nem kellett volna ilyen körülmények közt elbúcsúznia végleg? Ki tudhatta, hogy az akkor fizikai és lelkierők hiányára hivatkozó német döntése mögött vajon állt-e még más dolog, hiszen akkor még két év sem telt el azóta, hogy 2004-ben megszerezte hetedik vb-címét. Mint utólag kiderült volt, méghozzá az akkori csapattárs, Felipe Massa személyében. A Ferrari a 2007-es évre egy Schumacher - Räikkönen párossal szerette volna felvenni a harcot a rivális McLarennel szemben, azonban a német pilóta nem akarta, hogy az akkor még csak kibontakozó, és a Ferrarinál tanuló éveit töltő brazil, állás nélkül maradjon. Lehet, hogy ez játszhatott közre abban is, hogy Mercedestől való távozása után nem özönlöttek a Ferraris érkezéséről szóló cikkek. Talán két-három év múlva erről is beszélni fog..

A japán hétvégén azonban még másról kellett beszélnie. A csütörtöki sajtótájékoztatón hivatalosan is bejelentette, végleg felhagy versenyzői pályafutásával. Mindezt nagyon őszinte, és szimpatikus módon tette, egy hétszeres világbajnokhoz méltóan, jelenlegi csapata két meghatározó alakja közt ülve, akik a könnyeikkel küszködve meredtek maguk elé, az interjú végén pedig jött ennek a fantasztikus karriernek szóló végtelen vastaps...



kép: Kiss Photo Manipulation
szöveg: danieL - F1 Blog!


Tweet