F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész

2017. augusztus 21. hétfő.

van hátra a 2015-ös Maláj Nagydíjig

Világbajnokaink

E-mail Nyomtatás PDF

A Ferrari történelmének Világbajnokai,

Alberto Ascari-tól Kimi Räikkönen-ig

 

Alberto Ascari: 1952-1953

1918. július 13-án született Milánóban

Enzo Ferrari egyik kedvenc pilótája volt.
Véleménye szerint rendkívül pontosan vezetett, viszont a győzelemhez szinte elengedhetetlen volt számára a pole pozíció, mert nem volt elég harcias ahhoz, hogy hátulról indulva is hozza a tőle várt eredményeket.
Első helyről indulva szinte lehetetlen volt megelőzni, viszont feszültté és bizonytalanná vált, ha harcolnia kellett.
Vagyis nagyjából pont fordítva működött, mint általában a pilóták.
Persze Ascari igyekezett erre rácáfolni, és megmutatni, hogy igenis képes csatázni az első helyért is.
Példa volt erre az 1953-as utolsó futam.
A Bremgarten pályán, a futam 40. körében a boxutcában gyújtásellenőrzést kellett végrehajtania, így az élről visszaesett a harmadik helyre, épp két csapattársa, Farina és Hawthorn mögé.
A sportigazgató úgy döntött, hogy helyzetük megtartására utasítja pilótáit, ám Ascari megtáltosodott, és néhány kör alatt lehagyta megdöbbent csapattársait.

Ascarinak már édesapja is autóversenyző volt.Antonio Ascari 1925-ben egy Alfa Romeoval szenvedett halálos balesetet, ezért a család ellenezte, hogy a fiatal Ascari az apja nyomdokaiba lépjen. Így Alberto mindaddig titokban versenyzett a motorsportban, míg az egyik leggyorsabb nem lett, és rádöbbent, hogy igazán a négykerekűek világa vonzza.
Pályafutását nagyban befolyásolta, hogy apja régi barátja és csapattársa, Enzo Ferrari, az elsők között kezdte tanítani a versenyzés fortélyaira.
Már az első futamon kiderült, hogy Ascari egy tehetséges pilóta, bár a II. világháború megszakította pályafutását.
A háború után Ascari újra kormány mögé ült.
A Cisitalia és a Maserati csapatban versenyzett váltakozó szerencsével egészen addig, amíg nem találkozott egy bizonyos Gigi Villoresi-vel, aki "pártfogója" és egyben legjobb barátja lett.
1948-ban Villoresi-nek köszönhette, hogy egy Alfa volánja mögé ülhetett.
1948-as szezon vége felé Ascari megszerezte első győzelmét a modenai versenypályán a végtelenségig fanatikus Enzo Ferrari előtt.
Ezt két további diadal követte, San Remoban és Pescaraban.
A következő évadot is a Maseratinál kezdte, mégis a Maranello-i istálló vörös versenyautóival jutott a csúcsra.
Ferrari 1949. május 27-én hivatalosan is bejelentette szerződtetését.

1950:A Forma 1-es világbajnokság indulásának az éve.
Új kategória született, melyben együléses versenyautókkal, kijelölt versenypályán, új szabályok szerint versenyezhettek.
Ascari ebben az évadban tíz győzelmet jegyzett: hat F2-es versenyt, három túraautós és az utolsó F1-es futamot Barcelonaban.
1951-ben három versenyt nyert: San Remo, Német nagydíj és Monza. Így az utolsó, Spanyol futamon dőlt el a világbajnoki cím sorsa.
Hiába volt Ascari nagyon gyors, végül nem sikerült a bravúr.
Fangio lett a bajnok.
Ascari és Fangio között mindössze hat pont volt a különbség a végelszámolásnál.
Innen is látszik mennyire közel volt a Ferrari a "legyőzhetetlen" Alfa Romeo-hoz.
1952-ben azonban fordult a kocka.
Ez az év hozta meg a Ferrarinak a régóta várt világbajnoki címet.
Ascari Ferrari Tipo 500-asa uralta a mezőnyt.
Fölényét mutatja, hogy kétszer annyi pontot gyűjtött, mint a második helyezett,Nino Farina.
Megnyerte mind a 6 futamot, valamint mindegyik versenyen ő futotta a leggyorsabb kört.
Majdnem megszerezte a maximális pontszámot, de mivel akkoriban a leggyorsabb körökért is pont járt, egy alkalommal osztoznia kellett, ezért egy fél ponttal lemaradt róla.
1953-ban sem talált legyőzőre, kilenc, sorozatban aratott győzelmével rekordot döntött.
Ascari megállíthatatlan volt.
A bajnokság első 3 versenyt zsinórban megnyerte, ezzel együtt sorozatban 9 könnyű győzelmet aratott.
A sorozat a bajnokság 4. versenyén szakadt meg Franciaországban, amikor nagy küzdelemben végül csak a negyedik lett.
Az évben még 2 versenyt nyert, így megszerezte második világbajnoki címét.

Ezután új kihívásokat keresett és elfogadta a Lancia ajánlatát.
Úgy tűnt, hogy a Lancia első osztályú csapattal készül az 1954-es idényre, de mégsem ment minden a terv szerint.
A világbajnoki cím Fangio kezébe került.

1955-ben Ascari úgy döntött, hogy csak a Forma 1-es futamokra összpontosít, elfelejtve minden más kategóriát.
1955 májusában a Forma 1 mezőnyét Monaco látta vendégül.
Ascari jól kapta el a rajtot és Fangio mögött haladt.
Fangio és csapattársa, Moss később kiesett a versenyből, így Ascari vette át a vezetést, de nem sokáig.
A Lancia fékjei elromlottak és Ascari a korlátokat áttörve a tengerbe zuhant.
A becsapódás után a pilóta ki tudott mászni autójából és a felszínre úszott.
A csodával határos módon menekült meg.

Néhány nappal később, május 26-án meglátogatta csapattárást, Eugenio Castelotti-t Monzaban.
Nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy ne menjen pár kört barátja új Ferrarijával.
A próba tragikus véget ért, az autó kisodródott és Ascari életét vesztette.

A sors ironiája, hogy Ascari mindössze három nappal élt többet édesapjánál.
Mindketten 36 évesen vesztették életüket.
A Nemzetközi Motorsport Szövetség halhatatlanjainak listájára 1992-ben került fel.

 

Juan Manuel Fangio: 1956

1911. június 24-én született Argentínában

A legtöbb versenyzővel ellentétben, ő nagyon idősen érkezett meg a Forma-1-be.
Hazájában mai napig a MESTER-ként emlegetik, hiszen egészen Michael Schumacherig az egyetlen versenyző volt aki ötszörös Világbajnokként fejezte be pályafutását.
Érdekesség, hogy hogy az öt Világbajnoki címet, négy különböző csapattal gyűjtötte be:
Alfa Romeo – 1952
Mercedes – 1954, 1955
Ferrari – 1956
Maserati – 1957


Szülei egy olasz kis falucskából vándoroltak Argentinában, s mivel elég szerény körülmények közt élt a család, ezért fiuknak már 12 évesen munkába kellett állnia.
Autószerelő tanoncként dolgozott.

Versenyezni a 1934- ben kezdett Argentinában, főleg hosszú távú országúti versenyeken vett részt.
Karrierjét a második világháború félbeszakította, de 1948-ban a kormány támogatásával már Európában versenyezhetett.
1950-ben a Világbajnokság indulásakor már az Alfa Romeo szerződtette, s az első évét a második helyen zárta, csapattársa, Farina mögött, s ha nem hagyja cserben autója az utolsó két versenyen, talán az előkelő első hely is meglett volna.

1951-ben azonban már megállíthatatlan volt, s a rendkívül erős Ferrarit -a későbbi Bajnok Alberto Ascarival a volánnál- sikerült legyőznie, s megszerezte első Világbajnoki győzelmét
A szezon végén azonban az Alfa bezárta a versenyistállóját és Fangió a Maseratihoz igazolt.
Két sikertelen évet töltött a csapattal, majd egy balesete után, nyaksérülése miatt fél éves pihenőre kényszerült.
1954-ben szállt be a Grand Prix sportba a Mercedes, egy csúcstechnológiájú versenygéppel.
Így természetesen Fangio nagy örömmel fogadta el a Mercedes csapatfőnökének, Alfred Neubauernek felkérését, és ebben az évben, mint első számú pilóta kezdte meg munkáját új csapatánál.
Az ezüstnyíl ugyan nem készült el az idénykezdetre, ezért Fangio az első két versenyt a Maserati színeiben nyerte, de a harmadik versenyen, Franciaországban már a Mercedesszel diadalmaskodott.
57 pontot gyűjtött be a szezon során, s ezzel első helyet foglalta el a világbajnoki ranglistán.
Az 1955-ös szezonban csapattársával, a britt Stirling Mossal leiskoláztak mindenkit, Fangio négy futamot nyert és ismét világbajnok lett.
A Mercedes-Fangio kapcsolatnak egy szörnyű tragédia vetett véget. A 82 halálos áldozatot követelő Le Mans-i baleset után a stuttgartiak kivonultak a Forma-1-ből.

1956-ban Fangio a Ferrarihoz igazolt. Három futamon a dobogó legfelső fokára állhatott, a többin pedig második helyen végzett, így 33 ponttal, immáron negyedszerre is megszerezte a VB címet.

1957-ben visszatért a Maseratihoz, és zsinórban a negyedik (összességében az ötödik) világbajnoki címét zsebelte be.

1958-ban visszavonult a versenyzéstől, de élete nagy részében a Mercedes-Benz-et képviselte, s gyakran vezette különböző bemutatókon a régi versenyautóját.

Nyolc évig tartó pályafutása során összességében 51 versenyen indult és ebből 24-en diadalmaskodott, ami a legjobb nyerési arány a sportág történetében.

Juan Manuel Fangio 1995-ben Buenos Airesben hunyt el.

 

Mike Hawthorn: 1958

1929. április 10-én született Angliában, Mexborough városában.Apja autószerelő műhelyében szívta magába az autók iránti szeretetét, s bár elsőként motorkerékpáron versenyzett, mindvégig a négykerekű járgányok vonzották. Enzo Ferrari a Micsoda Pilóták! Című könyvében így írt róla: „ Kiszámíthatatlan fiatalember volt, aki ugyan bármilyen helyzetet higgadtan, számító merészséggel és kivételes gyorsasággal tudott megoldani, időnként mégis kétségbeejtő váratlansággal adta fel a küzdelmet. Ha jobb lábbal kelt fel, minden ellenfelet legyőzött. Szórakozott ember létére intelligens is volt, és az intelligenciájával pótolta hiányosságait." Érdekesség róla, hogy rendkívül babonás volt, pl. biztonsági övét mindenféle kabalákkal aggatta tele.

A Forma 1-ben 1952-ben debütált, és rögtön az első versenyén negyedikként ért célba.
1953-ban szerződött a Ferrarihoz, és legelső győzelmét ebben az évben, a Francia Nagydíjon aratta.
A világbajnokságban végül negyedik lett.
Csapattársa, Ascari lett a Világbajnok, és a konstruktőrök bajnokságában pedig a Ferrari aratott győzelmet.
1954-ben összességében 3. helyen végzett a Világbajnoki pontversenyben.
Az évadzáró futamon, Spanyolországban szerezte abban az évben az első győzelmét.
1955-ben (már nem Ferraris színekben) megnyerte LeMans-ban a 24 órás versenyt, aminek árnyoldala egy baleset volt, ahol 82 néző halt meg.
1956-ban a BRM-nél sem ért el sikereket, majd
1957-ben, két év kihagyás után, ismét a Ferrari pilótája lett.
Ebben a szezonban mindössze két dobogós helyezést (egy 2. és egy 3. helyet) tudott felmutatni.

Az 1958-as év tragédiákkal volt tele:
Életét vesztette Collins, Stuart Lewis-Evans és Luigi Musso.
Hawtorn már a szezon közepén a visszavonulást fontolgatta, de minthogy Ő állt a Világbajnokság élén, így a Ferrari mindent elkövetett, hogy rábeszélje a folytatásra.
A tragédia, -amiért Hawtorn-nak elege lett az autóversenyből- a Német Nagydíjon történt:
Peter Collins, a Ferrarival felborult, miután letért a pálya ideális ívéről.
Hawtorn szemtanúja csapattársa halálának, és nem bírta ezt a terhet feldolgozni.
Végül a csapat rábeszélésére barátja emlékére és tiszteletére befejezte, amit elkezdett, és abban az évben Világbajnok lett.
Győzelmét nagy részben köszönhette Stirling Mossnak , hisz Hawthornak csak egy győzelme volt, míg Mossnak három.
A portugál nagydíjon Hawthornt kizárták, de Moss közbenjárásának köszönhetően, mégis visszakapta második helyét illetve az azzal járó pontokat.
Ezek a pontok járultak hozzá ahhoz, hogy egy hajszállal Moss előtt végzett az összesítésben.
A bajnoki címe után azonnal bejelentette visszavonulását, és esküvőjére készülődött.
Rövidtávú tervei között szerepelt a családalapítás, valamint át akarta venni elhunyt édesapja vállalatát.
1959. január 22-én Hawthorn a Jaguárjával Londonba tartott, amikor közel apja balesetének helyszínéhez utolért egy fehér Mercedest, ami Rob Walker tulajdonában volt.
Hawthorn egyből felismerte, és mivel vérbeli versenyző volt, természetesen meg akarta előzni.
A rossz időjárási körülmények, és a nagy sebesség következtében az egyik jobbos kanyarban a Jaguárja megcsúszott és nekiment egy teherautónak, majd a fának csapódott.

Az 1958-as esztendő világbajnokának tragikus halála megrázta a versenyzőtársakat.

Phil Hill: 1961

1927. április 20-án született Miamiban
A mai napig az egyetlen amerikai születésű világbajnok pilóta.
Santa Monicában kezdett el versenyezni.
1949-ben Angliában Jaguárokat tesztelt.
Ekkortájt a Ferrarinak az Egyesült Államok hatalmas piacot jelentett, és a NART igazgatója, Chinetti elkövetett mindent, hogy egy amerikai pilóta is bekerüljön a vörösök pilótái közé.
1952-ben be is nevezte Hill-t egy Carrera Panamericana mexikói versenyre egy használt Ferrarival, ahol 6. helyet sikerült megszereznie.
Két évvel később már egy új autóval ismét lehetőséget kapott, és ezüstérmes lett.

1956-ban szerződött le a Ferrarihoz.
Enzo Ferrari soha nem sorolta őt a Forma1-es pilóták közé,s kapcsolatuk sem volt soha felhőtlen.
Hill -mikor kérdezték erről- mindig apjához hasonlította a Nagy Öreget, aki miatt nehéz gyermekkora volt.
Talán ezért nem sikerült soha jó viszonyt kialakítaniuk egymás között.
Enzo a sporautókkal versenyzők csapatába sorakoztatta be, és 1958-ban Hill megnyerte a Ferrarival a Le Mans-i 24 órás versenyt, s ő lett az első versenyző, aki a sebringi 12 órás futamon háromszor egymás után aranyérmes lett.
A Forma 1-ben először 1958-ban mutatkozott be.
A pilóta szinte kikényszerítette Enzo Ferrariból az F1-ben való indulást.
Szerződése ugyanis csak a sportautó versenyekre szólt, de a Francia Nagydíj előtt így köszönt el a csapattól: „Viszlát holnap!”
Másnap meg is jelent a pályán Bonnier Maserati 250F-jével.
Enzo először ki akarta rakni, de végül engedélyt kapott a futamra.
A Német Nagydíjon már Ferrari színekben indulhatott, s azt követően Monzában és Casablancában már dobogóra is állt.
1959-ben negyedik lett az összesített pontversenyben.
1960-ban, az Olasz Nagydíjon aratta első győzelmét, s egyben utolsót is ebben az évben.
1961-ben Világbajnokként zárhatta le az évet.
Mindemellett ismét megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt.
Ebben az évben a Ferrari egy farmotoros, 156-ossal indult, s mintegy harminc lóerővel volt nagyobb teljesítmény a motorokban, mint az angol versenyautókéban.
A Bajnoki címért két Ferraris pilóta harcolt, Von Trips és Hill.
Az Olasz Nagydíjon azonban Jim Clark Lotusa és Von Trips Ferrarija összekoccant.
Trips kocsija kivágódott a pályáról, s a pilóta kirepült a a fülkéből, egyenesen a nézők közé.
Életét már nem tudták megmenteni.
A szörnyű balesetben 15 néző is meghalt.
Hill győzelme egyben a világbajnoki cím megszerzését jelentette, megakadályozva ezzel, hogy a Formula-1-nek posztumusz világbajnoka legyen.
Ezzel ő lett az első, és ez idáig egyetlen amerikai születésű Forma– 1-es világbajnok.
1962-ben a Ferrari nem tudta tartani a lépést a Jim Clark vezette Lotus 25-össel, így Hill nem tudta megvédeni címét.
Ezen kívűl a Sportigazgatóval, Eugénio Dragonival megromlott a kapcsolata, így 1963-ban elbúcsúzott Maranellotól.
Ezután versenyzett az ATS-nél, majd a Cooper Climaxnál, ám jelentősebb sikereket nem tudott már elérni.

1964-ben lezárta F1-es pályafutását, de versenyzés után is szoros kapcsolatban maradt az F1-el és a motorsporttal.
Oldtimerek restaulásával kezdett el foglalkozni, később kommentátorként is dolgozott. Hosszú időn keresztül írt cikkeket versenyekről, kiállításokról, régi autókról a Road &Track magazinnak.
Az Amerikai Motorsport Szövetség 1989-ben, a Nemzetközi Motorsport Szövetség 1991-ben vette fel halhatatlanjainak listájára.
Phil Hill 2008. augusztus 20-án hunyt el, 81 éves korában.

John Surtees: 1964


 

1934. február 11-én született Nagy-Britanniában,Tatsfieldben.

Ez idáig az egyetlen pilóta az auto-motorsport történetében, aki motorkerékpáron és a Forma1-ben is Világbajnok lett.
Édesapja egy motorkerékpár üzletet vezetett London mellett, ahol a fiú már 15 évesen dolgozott.
Először csak apja mellett ült az oldalkocsiban a versenyeken, de hamarosan ő is rajthoz állt.
1952-ben kezdett el a gyorsasági motoros versenysorozatban versenyezni.
1956-ban, 22 évesen a sorozatban világbajnok lett, majd 1958-tól 1960-ig győzött a 350 és az 500 köbcentis szériákban az MV Augusta csapattal.
Az MV-vel összesen hétszer lett Világbajnok.
A második bajnoki címe után ismerkedett meg Mike Hawthornnal, a Ferrari F1-es Világbajnok pilótájával.
Hawthorn rábeszélte, hogy próbálja ki a Forma 1-et.
A Vanwall tulajdonosa azonnal fel is ajánlott neki egy autót, így Surtees 1959-ben először kipróbálhatta az autóvezetést egy Aston Martin DBR-el.
Kiváló időket futott, így 1960-ban elkezdődött F1-es pályafutása.
Colin Chapman egy Lotusba ültette, de első versenyén Monte-Carloban nem ért célba.
A következőn, ami hazai futama volt, már második lett.
1961-ben egy Cooperrel versenyzett, majd egy Forma1 rajongó barátjával együtt alapított egy kis versenyistállót, a Lolát.
1962-ben már az új csapattal megépített autóval vágott neki a szezonnak, és mindenki meglepetésére szinte folyamatosan az élbolyban harcolt.
Ez természetesen felkeltette Enzo Ferrari figyelmét is, aki egyébként is kedvelte a motorkerékpáros versenyzőket.
1963-ban Surtees már Maranellóban találta magát, s miután rendkívüli autószerelő is volt, így tesztpilótaként is nélkülözhetetlenné vált a csapat számára.
S bár a vezetési stílusán még csiszolni kellett, ennek ellenére mindenki elismerte összpontosítási képességeit, valamint céltudatosságát.
A csapatnál rögtön sikerrel mutatkozott be: a sebringi 12 órás távolsági versenyen a dobogó legfelső fokára állhatott.
A F1-ben ugyanakkor ebben az évben elmaradtak a sikerek, ugyanis a csapat autója igencsak megbízhatatlan volt, és a mezőnyt szinte egész évben Jim Clark uralta az utolérhetetlen Lotus-Climax 25-össel.
Surtees az első győzelmét a Nürburgringen szerezte, s ezután is ez a pálya maradt egyik legkedvesebb pályája.

1964-es év, egy rendkívűl izgalmas szezon volt a rajongók számára. Jim Clark, Graham Hill és John Surtees között szoros küzdelem alakult ki a világbajnoki cím megszerzéséért. Surtees a Német Nagydíjon a dobogó legfelső fokára állhatott, majd Monzában megismételte győzelmét.Az egyéni bajnoki cím sorsa végül a legutolsó futamon dőlt el Mexikóban, ahol Surtees csapattársa, Bandini átengedte neki a második helyet, míg Jim Clark csak ötödik, Hill pedig utolsók közt ért célba.John Surtees így 1 ponttal megelőzte Graham Hillt és ezzel Világbajnok lett.
Az 1965-ös szezonban már elmaradtak a sikerek.
Surtees engedélyt kért a csapattól, hogy azokon az amerikai versenyeken, amelyeken a Ferrari nem indul, ott külön is indulhasson egy Lola-Chevrolet-vel.
A Mosport pályán a kocsi egyik felfüggesztése eltört, és Surtees felborult és az autója alá szorult.
A súlyos baleset után több hónapig tartott, míg felépült.
1966-ban ismét a Ferrari volánja mögé ült, a 312-essel Belgiumban győzött is.
Ekkorra viszont már megromlott a viszonya a csapatvezető Dragonival, aki végül a tartalék pilóták közé sorolta.
A csapat attól is tartott, hogy Surtees megszellőzteti a technikai titkokat üzlettársának, a Lola tulajdonosának.
Így, még ebben az évben közös megegyezéssel elváltak útjaik, a Surtees a Coopernél folytatta a versenyzést.
Ebben az évben második lett Jack brabham mögött.
1967-68 ban a Hondánál versenyzett. Legutolsó aranyérmes helyezése 1967-ben az Olasz Nagydíjon volt.
Ezután egy évig, 1969-ben a BRM-nél volt, majd saját csapatot alapított, ahol 1972-ig versenyzett.
Saját csapatával mindösszesen 6 pontot szerzett.
Az igencsak csekélyke eredmények mellett azonban egyre több adóságot halmozott fel, így végül felhagyott a tervezői ambiciókkal.
A versenyzés iránti szenvedélye azonban nem hagyott alább.
Ma az angliai Kent megyében él, és az A1 GP bajnokság nagy-britanniai nemzeti csapatának team-menedzsereként tevékenykedik.
1996-ban bekerült a Nemzetközi Motorsportok Hírességeinek Csarnokába.

Niki Lauda: 1975, 1977

Andreas Nikolaus Lauda 1949. február 22-én született Bécsben.

S bár gazdag család gyermeke volt, a szülők ellenezték az autóversenyzést.
Ez azonban nem akadályozta meg terveiben.
Tizen öt évesen kénytelen volt munkába állni, ugyanis vásárolt egy Volkswagen Bogár kabriót, de zsebpénzéből nem tudta kifizetni.
Pályafutását különböző hegyi futamokon való részvétellel kezdte.
Legelső versenye 1968-ban volt, egy Mini Cooper-rel nevezett be egy hegyi versenyre Bad Mühllackenben, s egyből második helyet szerezte meg saját csoportjában.
1969-ben a Formula-V-ben egy Osztrák Takarékpénztár által szponzorált Karlmannal indult,
1970-ben pedig már a Formula-3-ban száguldozott családja rosszallását figyelmen kívül hagyva.
Józan ésszel felismerte azonban, hogy ez a kategória rendkívül veszélyes, és következő évben váltott az F2-be.
( a F3-ba ugyanis ebben az időben minden vad pilótát rajthoz engedtek, csak az számított, hogy pénz legyen a zsebében)
A Forma-2-ből már gyors volt az út a Forma 1-be, még abban az évben (1971)
Bevásárolta magát a Formula–1-es March-csapatba, s hazájában állhatott először rajthoz az Osztrák GP-n.
1972-ben ismét pénz fejében versenyzett a March-nál, sokszor panaszkodott az autó beállításaira, s tett javaslatokat, a vezetőség (köztük Max Mosley) azonban figyelmen kívül hagyta, s miután egész idényben nem tudott pontot sem szerezni, így elhagyta a csapatot.
A BRM-nek szintén fizetett, és a következő szezont már ott kezdte meg.
Lauda adósága ekkorra már igencsak tetemes volt, de a BRM vezetője, Louis Stanley felismerte tehetségét, és mikor az a Belga Nagydíjon ötödikként célba érve megszerezte élete első két pontját, a csapatvezető fizetést ajánlott neki.
Az osztrák pilóta azonban nem kapott elegendő pénzt a BRM csapatától, így éppen jókor jött számára a Ferrari ifjú csapatvezetőjének visszatérése, akinek feladata a válságban lévő Scuderia felvirágoztatása volt.
Montezemolo ajánlatott tett Niki Laudának, s így 1974-ben az osztrák elindította a sikerek felé a Vörösöket.
Rendkívül nagy hasznát vette a fiatal tehetségnek a csapat, hiszen nem csak autóversenyzőnek volt kiváló, de műszaki téren is rengeteget segédkezett.
Önálló javaslatai voltak az autók fejlesztésére, a tesztelésekre, s a verseny taktikák kidolgozásában is főszerepet kapott.
Ezen kívűl pedig természeténél fogva logikát és fegyelmet vitt a csapatba.
Már az első ferraris idényében negyedik lett az összetettben.
Élete első futamgyőzelme totális diadal volt, a Spanyol Nagydíjon Jaramában a pole pozícióból indulva, a verseny leggyorsabb körét futva vert rá fél percet csapattársára, a nála tíz évvel idősebb Clay Regazzonira.
Az 1975-ös évet "hihetetlen szezonnak” nevezte.
A Ferrari tizenegy év várakozás után nyert ismét egyéniben, ráadásul a konstruktőrök között is újra a csúcsra ért.
Öt futamgyőzelem, további hat pontszerző helyezés sorakozott neve mellett azon a vb-n, amelyen a 14 futamból 12 eredménye számított.
Előnye a címvédő Emerson Fittipaldival szemben 19 és fél pont volt.
A következő szezonban a legjobb úton járt az ismétlés felé, az első négy versenyen két győzelmet, egy második és egy harmadik helyet szerzett, Franciaországban kiesett, Angliában ismét nyert.
Az első balesetét ebben az évben Ausztriában szenvedte el, távol a Formula–1-es pályáktól. Füvet nyírt a tanyáján, miközben kis traktorja felborult, és eltört Lauda néhány bordája.
A Német Nagydíj előtt több mint húsz pont volt az előnye James Hunttal szemben, a Nürburgringen azonban jött az újabb baleset.
A szörnyű tragédia
1976. augusztus elseje fekete nap a Forma-1 naptárában.
A Német Nagydíjnak otthont adó Nürburgring akkor még a leghosszabb és talán legveszélyesebb ring volt a versenysorozat helyszínei közül.
Niki Lauda címvédőként állt a rajtrácson és első nürburgringi győzelmére készült.
Lauda az elrontott rajt után Hunt-tal együtt hátrébb szorult, a vezetést Reggazoni vette át.
A vizes aszfalton többen megpördültek és a mezőny nagy része kiállt kereket cserélni.
A teljesen összekavarodott mezőny azonban nem sokáig körözhetett.
Lauda a Bergwerknél elvesztette uralmát Ferrarija fölött, a kocsi hatalmas sebességgel csapódott a pályát szegélyező korlátnak, ami visszalökte azt az aszfaltcsíkra.
A versenyben Lauda mögött hajtó Brett Lunger már nem tudta kikerülni a sérült versenyautót, összeütköztek, és Lauda Ferrarija kigyulladt.
A pilóta tehetetlenül ült a lángoló autóban, életét pilótatársai bátorságának köszönheti, akik másodpercekkel az autó felrobbanása előtt tudták kiszabadítani a roncsból.
Lunger, Guy Edwards, Arturo Merzario és Harald Ert voltak azok, akik 37 másodperc után ki tudták szabadítani Laudát a lángoló autóból.
A fiatal osztrák versenyző súlyos égési sérüléseket szenvedett, a Mannheim-i kórházban az életéért küzdöttek.
Égési sérülései és a belélegzett füst miatt állapota kritikus volt.
A balesetet egy kisfiú örökítette meg, a képeket szerte a világon leközölték.
A Nürburgring felett eljárt az idő, az egyre gyorsuló versenyautóknak már nem volt biztonságos ez a pálya. A ring licenszét visszavonták, a Német Nagydíj Hockenheim-be költözött.
Szörnyű balesete után hat héttel Lauda akaraterejének és bátorságának bizonyságául már újra a Ferrariban ült, végigversenyezte az idényt.
Később személyesen köszönte meg a segítséget megmentőinek, akik közül Merzarionak - akivel nem volt túl jó viszonyban - adta monte-carlói pole pozíciójáért kapott aranyóráját.
Az 1976-os évet Lauda a második helyen zárta James Hunt mögöt, s balesete ellenére, a címvédéséhez mindössze egyetlen pont hiányzott.
1977-ben csak három futamot nyert, de hatszor lett második és egyszer harmadik, így már két versennyel a bajnokság vége előtt Világbajnok lett.
Az utolsó előtti viadalon, Kanadában felmondott Enzo Ferrarinak, akit az összes pilótája közül talán ő tisztelt a legkevésbé.
Ő ugyanis egy csöppet sem félt a retteget csapat tulajdonostól.
Az osztrák tehát új kihívásokat keresett, s 1978-ra Bernie Ecclestone Brabham-csapatához igazolt.
Eclestone-t azonban csakis a dolgok anyagi oldala érdekelte és az, hogyan kereshet a legtöbbet. Lauda csak szenvedett a gyenge Alfa Romeo-motorral.
Az 1979-es idényben élvezetes csatát vívott Ecclestone-nal a szerződése meghosszabbításáról.
Amikor kicsikart kétmillió dollárt , újra unalmassá vált számára az autóversenyzés, és Montrealban az egyik edzés alatt odament Ecclestone-hoz, és bejelentette, befejezi.
Ezután két évre kivonult a Forma1-ből, és saját légitársasága kiépítéssel foglalatoskodott, ezen kívül pedig szakkommentátorként dolgozott a televízióban.
1981-ben elfogadta Ron Dennis ajánlatát, és 1982-ben újra visszaült a versenyautóba, immár a McLaren színeiben.
Ebben az évben nyert a Nyugat-amerikai Nagydíjon, valamint a Brit Nagydíjon is.
A következő szezonban viszont nem sikerült egyszer sem győznie.
1984-re aztán elkészült a TAG turbó-motor, amellyel meg tudta nyerni a Világbajnoki címet, mindössze fél ponttal megelőzve csapattársát Alain Prostot.
A következő évben azonban már nem jelentett akkora kihívást számára a versenyzés, mindössze 14 ponttal zárta az évet s a szezon végén visszavonult.
Visszavonulása után repülőtársaságával foglalkozott, majd elfogadta Montezemolo ajánlatát, és tanácsadóként a Ferrarihoz szerződött .
A maranellóiakon azonban nem tudott segíteni, sőt tovább rombolta a kedélyeket, mikor rendre kegyetlenül őszintén elmondta kritikus véleményét.
Késöbb a Jaguárnál is megfordult mint tanácsadó, jelenleg pedig a német RTL televízió szakkomentátoraként találkozhatnak vele a nézők.

Jody Scheckter: 1979

1950. január 29-én született a dél-afrikai East Londonban.

1970-ben, üres zsebbel ugyan, de teli ambícióval indult el Londonba szerencsét próbálni.
Deniss Hulme, egykori Világbajnok egyengette pályafutását.
Jody meglehetősen szótlan ember volt, a pályán azonban agresszivitás, és rendkívüli gyorsaság jellemezte.
Olykor még a rutinos pilótákat is meglepte manővereivel, és bizony rámenősségével életveszélyes karambolokat is okozott.
1973-ban a Britt nagydíjon például nyolc autó ütközött miatta.
1972-ben debütált a Formula–1-ben, a McLaren színeiben.
1973-ban Megnyerte a Formula–5000-es bajnokságot valamint ötször versenyezhetett a Formula–1-ben, szintén a McLarennél.
Franciaországban majdnem megnyerte a futamot, csakhogy ütközött Emerson Fittipaldival. Következő versenyén, a Brit Nagydíjon, Scheckter nagy balesetet okozott, aminek következtében tizenegy autó volt kénytelen feladni a futamot.Ezért, a McLaren M23-asa az Amerikai és a Kanadai Nagydíjon a nullás rajtszámot viselte, így Scheckter egyike a két Formula–1-es pilótának, aki e szám alatt versenyzett.
(A másik Damon Hill volt 1994-ben)
1974-ben a Tyrrell-hez szerződött, s a szezon végén az egyéni pontversenyben 3. helyen végzett.
Az 1975-ös évad nem úgy sikerült, mint ahogy kellett volna, de ő lett az egyetlen dél-afrikai, aki megnyerte a Dél-afrikai Nagydíjat.
1976-ban szintén harmadikként végzett a pontversenyben.
A szezon során a Tyrrel bevezette a legradikálisabb autót a Formula–1 történetében, a hatkerekű Tyrrell P34-est.
Scheckter ezzel szerezte egyetlen futamgyőzelmét az évadban, az anderstorpi pályán, Svédországban. Az autóval tizenkét alkalommal állt rajthoz, és tízszer pontot is szerzett vele.
A Kelet-amerikai nagydíjon hosszú csatát vívott az első helyért barátjával, James Hunttal.
1977-ben Scheckter elhagyta a Tyrrelt, és Walter Wolf új csapatához igazolt, melyet első versenyükön győzelemhez vezetett.
Általában vagy dobogón végzett, vagy kiesett,végül de másodikként végzett a domináns Niki Lauda mögött.
1978-ban csak a hetedik helyet tudta megszerezni, az év végén pedig a Ferrarihoz szerződött.
Maranelloba egyetlen egy céllal érkezett, mégpedig azzal, hogy Világbajnok legyen.
Ekkorra már vakmerősége valamelyest csillapodott, és készen állt arra, hogy besorakozzon a legjobbak közé, s rögtön az első évben, 1979-ben Világbajnok lett a Ferrarival.
Csapattársa Gilles Villeneuve lett, akivel rögtön nagyon jó barátságot kötött.
Első győzelmét Belgiumban aratta, ekkor már Villeneuve a világbajnoki pontverseny élén állt, Scheckter pedig bizonyítani akart, hogy megállja a helyét mellette.
Monacoban már az időmérőn a két Ferrari szerepelt a legjobban, a versenyen végül Scheckter állhatott a dobogó legfelső fokára.
Világbajnoki győzelmét végül a Monzában nyert futammal zsebelte be.

1980-ban azonban már valami hiányzott a régi Scheckterből, s bár Enzo Ferrari bízott benne, hogy a világbajnoki formája erre az évre is megmarad, de Scheckterben már nem volt annyi lelkesedés, s júliusban be is jelentette, hogy a szezon végén befejezi a versenyzést.
Visszavonulása után saját vállalkozást alapított FATS Inc néven, mely katonai lőfegyverszimulátorok építésével foglalkozott.
Eladása után két fia, Tomas és Toby autóversenyzői pályafutását segítette.
Ezután Scheckter az ingatlanpiacon is ismert üzletemberré vált,nemrég pedig megvett egy hampshire-i farmot, ahol mai napig biogazdálkodással foglalkozik.

Michael Schumacher: 2000, 2001, 2002, 2003, 2004

 

 

Névjegy:

Általános:Született: 1969. január 3. Hürth-Hermülheim. Nemzetisége: német

Lakhelye: Vufflens-le-Chateaux, Svájc

Képesítése: autószerelő-technikus

Foglalkozása: munkanélküli (Svájcban nincs ilyen szakma, hogy autóversenyző)

Felesége: Corinna Betsch (1995. augusztus 1-én házasodtak össze)

Gyermekei: Gina Maria (szül: 1997.jan. 19.) és Mick (szül: 1999.március 22.)

Pályafutás:1974-1981: gokart, nem versenyszerűen, 1982-1987: gokart, versenyszerűen, 1988: Formula Ford 1600 és Formula König, 1989-1990: Formula-31990-1991: Sportautó, 1991: német túraautó-bajnokság (DTM), 1991-2006: Formula-1

Bajnoki címei: 2X német junior gokartbajnok (1984, 1985), Német felnőtt gokartbajnok és Európai felnőtt gokartbajnok (1987), Formula König-bajnok (1988), Német F3-bajnok (1990), 7X Formula-1-es világbajnok (1994,1995,2000,2001,2002,2003,2004)

Formula-1:Első futama: 1991 Belga Nagydíj

Csapatai: Jordan (1991), Benetton (1991-1995), Ferrari (1996-2006)

Nagydíjai: 250, Rajtok: 248

Rekordjaiból néhány: Legtöbb világbajnoki cím : 7, Legtöbb futamgyőzelem: 91, Legtöbb dobogós helyezés: 154, Legtöbb pont: 1369, Legtöbb pole pozíció: 68, Legtöbb pole ugyanazon pályán: 8 – Suzuka, Legtöbb győzelem ugyanazon pályán: 8 – Magny-Cours, Legtöbb VB cím sorozatban: 5, Legtöbb győzelem sorozatban: 7, Legtöbb dobogós hely sorozatban: 19, Legtöbb győzelem egy szezon alatt: 13 – 2004-ben, Legtöbb pont egy szezon alatt: 148 – 2004-ben, Leggyorsabb versenyátlag: 247.835 km/óra – 2003-as Olasz Nagydíj

Schumiról bővebben itt olvashatsz:

Michael Scumacher pályafutása

 

Kimi Räikkönen: 2007

Kimi Matthias Räikkönen

Született 1979. október 17-én Espoo-ban. Nemzetisége: Finn

Felesége Jenni Dahlman (2004. július 31-én házasodtak össze)

Pályafutás:
1987.
először vezet gokartot
1988. gokart futamgyőzelmek a finn nemzeti a,b,c géposztályokban
1991. finn gokartbajnokság mini kategória
1992. finn gokartbajnokság raket junior
1993. finn gokart bajnokság 9.hely( finn kupa raket 9.hely)
1994. finn gokart bajnokság 2.hely( finn kupa raket )
1995. Skandináv gokartbajnokság ( formula-A géposztály) győzelem az első versenyen( ápr.23)
1996. Skandináv gokartbajnokság formula-A géposztály( 4.hely formula-A géposztály)és indul az európai gokart gp sorozatban és vb-futamokon
1997. Skandináv gokartbajnokság( 4.hely intercontinental-A) és indul az európai gokart gp sorozatban és vb-futamokon ( Peter de Bruin Team)
1998. Skandináv gokartbajnokság(intercontinental-A) Finn bajnok( formula-A) európai gp sorozatban 2.hely(super-A)
Monacoi gokart-kupa 3.hely,
1999. 2.helyezés a finn bajnokságban( formula-A)
10 hely a gokart vb-n( super-A)
Brit formula Renault-bajnokság(Haywood Racing) 3.hely az első versenyén
formula Renault Téli sorozat győztese(manor motorsport) 4 versenyből 4 győzelem!
2000. Brit formula Renault 2000-bajnoka(manor motorsport) 10 versenyből 10 dobogós helyezés, 7 győzelem, 6 pole pozició,7 leggyorsabb kör
Formula Renault 2000 európabajnokság 3 futamból 2 győzelem,2 pole pozició, 2 leggyorsabb kör.
Sauber-Petronas F1-es autót tesztel Mugelloban és leszerződtetik.

2001 Elkezdődik Forma-1-es pályafutása a Sauber-nél

Forma1-es csapatai : Sauber (2001) , McLaren (2002-2006) , Ferrari (2007- )

Formula-1 :Világbajnoki cím: 1 (2007)

Győzelmek száma: 17

Dobogós helyezések: 57

Pole pozíciók: 16

Leggyorsabb körök:35

Világbajnoki pontok: 531

Első Nagydíja: 2001 – Ausztrál Nagydíj, Első futamgyőzelem: 2003 – Maláj Nagydíj
Kimiről bővebben itt olvashatsz: Kimi pályafutása

 

Hozzászólások (0)Add Comment
Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
Módosítás: ( 2009. május 15. péntek, 22:43 )  

Csatlakozz közösségünkhöz Facebookon is!