F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész

2024. október 12. szombat.

Michelisz: szeretem a Ferrarit

E-mail Nyomtatás PDF
altNagy megtiszteltetés érte oldalunkat, amikor a friss WTCC privát világbajnok, Michelisz Norbert igent mondott a megkeresésünkre és interjút adott nekünk. Egy hideg téli decemberi délelőtt volt szerencsém beszélgetni vele a pályafutásáról, hogy honnan hová jutott el, hogyan élte meg ezeket, illetve milyen céljai vannak a jövőt illetően. Természetesen mivel Ferraris oldal vagyunk, erről a témáról is beszélgettünk. Sok mindent megtudhattok Norbiról a Ferrarival kapcsolatban is. Olvassátok hát, eme vidám, baráti beszélgetés sorait bátran. 
Norbi a tőlünk kapott ajándékkal, az Imi által készített képpel! Láthatóan nagyon örült neki.
Norbi a tőlünk kapott ajándékkal, az Imi által készített képpel! Láthatóan nagyon örült neki.

 

Mikor kezdődött az autóversenyzés, autók iránti szenvedélyed?
Nagyon fiatalon. Első emlékeim már az autókhoz köthetők. Himesházáról származom, nagybátyám a szomszédban lakott, ő autószerelő volt és mellette versenyzett, ezért az udvarában mindig sok autó állt, amikbe néha be is ülhettem. Nyilván még nem vezethettem. (nevet) Évek múltán elkísértem néhány rally, rallycross versenyre és így alakult ki, hogy az autó lett az a közeg, ahol mindig is otthonosan éreztem magam. 
 
Akkor természetes volt, hogy szimulátoron kipróbáld magad…
Igen- igen. Nagyon szerettem versenyekre kijárni bár fogalmam sem volt még, hogy milyen lehet autóversenyzőnek lenni, de számítógépem viszonylag korán volt. Magától értetődő, hogy az első kiegészítő, amit kértem hozzá az a kormány volt, 15 éves lehettem ekkor. Az első játék a Grand Prix 2 volt, amivel játszottam, ezzel azonban még nem lehetett az interneten online játszani. Aztán jött az iskola kérdése, mivel nem voltunk olyan anyagi helyzetben, hogy a szüleim beültessenek egy versenyautóba, ők is inkább az iskola felé kezdtek terelgetni. Én álmodoztam az autóversenyzésről, de persze tisztában voltam vele, hogy az életben mást is kell kezdeni, így maradt a suli, illetve az mellet a számítógép. A technika viszont fejlődött és jöttek olyan programok, amik nagyon megtetszettek. Ekkor már lehetséges volt az interneten való online játék, így kezdtem el játszani a Grand Prix Legends játékkal, ennek a játéknak köszönhetően ismerkedtem meg egyébként Wéber Gáborral, aki ekkor már versenyző volt a Zengő Motorsportnál.
 
Szimulátorosként, hogy adódott a lehetőség, hogy kipróbálhasd magad „élesben” is?
Ez a Gábornak köszönhető. Látta, hogy jól megyek szimulátoron, így beajánlott a Zengő Motorsporthoz. 2005 szeptemberében volt 1 nyílt tesztnap a gyorsasági szakág számára, ahová engem meghívott a Zengő Motorsport. Ez annyira jól sikerült, hogy felajánlották, az együtt működést. Akkor még nem tudtam, hogy ebből mi lesz, aztán 2006 év elején kezdett formálódni, hogy össze tudnánk rakni egy Suzukis évet nekem.  
 
Ebben az évben mindjárt meg is nyerted a Suzuki kupát, majd 2007-ben Renault Clio kupát nyertél. Mi az, amire szívesen emlékszel ezekből az időkből?
Az első Suzukis versenyemet tudnám kiemelni, amire szívesen emlékszem. Nagyon izgultam előtte, de ahhoz képest nagyon jól sikerült a hétvége, meg egyébként az egész év is. Sok futamgyőzelmem volt és éreztem, hogy a bajnokság sorsa az én kezemben van, hasonlóképpen 2007-ben is. De nyilván voltak nehézségei is az évnek.
 
Mik voltak ezek a nehézségek?
Nem feltétlenül ment minden úgy, ahogy elterveztem. Nyilván talán kicsit szerencsétlenül alakult az, hogy mindjárt az első hétvégén mind a két futamot megnyertem, kezdtem azt hinni, hogy minden megy magától. Aztán jött Orfűn a hegyi verseny, nem azt mondom, hogy rosszul szerepeltem, de mégis rájöttem arra, hogy nem megy minden olyan egyszerűen. Az ellenfelek is kezdték magukat felszívni, így a szezon második felére kiéleződött a verseny. Megtanultam, hogy az eredményekért meg kell küzdeni, nem jönnek maguktól.
 
2008-tól versenyzel nemzetközi színtéren. 2009-ben pedig meg is nyerted a Seat Leon Európa kupát. Innen már egyenes út volt a WTCC? Vagy voltak más lehetőségeid is?
A 2008-as év az nagyon furcsa volt számomra. Hatalmas ugrás volt számomra Renault Clioból Seat Leonba való átülés már az itthoni mezőnyben is. Nem sokkal az első versenyhétvége előtt dőlt el, hogy lesz- e egyáltalán autóm. Ugyan tervben volt, a Clio után, hogy megyek a Seattal de a gazdasági nehézségek következtében bizonytalanná vált, hogy a csapat tudja- e vállalni ezt, úgyhogy sokáig úgy nézett ki, hogy nem is tudok menni semmivel 2008-ban. Aztán a bajnokság előtti utolsó héten, hívott a Zoli (Zengő Zoltán), hogy mégis tud nekem bérelni egy autót. Viszont például tesztelni egyáltalán nem tudtam. Az első versenyhétvége előtt volt talán egyszer egy fél órás szabadedzés, ahol mehettem az autóval. Ehhez képest hasonlóan alakultak a dolgok, mint 2006-ban. Igaz nem nyertem meg mindkét futamot, de az első nap közel voltam a pole pozícióhoz, később sajnos elvették a mért körömet. A második nap viszont sikerült pole pozícióból futamot nyerni, ez akkor Wéber Gábor és Kiss Norbi ellen igazi sikernek számított. Ennek a váratlan eredménynek kapcsán gondolta át az Európa kupás felállást Zengő Zoli, és nevezett engem is nemzetközi színtérre. Örülök neki, hogy erre rászánta magát, mert lehetőségem volt nemzetközi, európai ellenfelek ellen is felmérni a tudásom. Nagyon fontos lépés a magyar közegből való kiszakadás. Az itthoni sikerek, indokolják, hogy kipróbáld magad nemzetközi porondon is. Ebben viszont ténylegesen benne volt a sikertelenség lehetősége is. Az első hétvége nagyon nehéz is volt számomra. Eközben Wéber Gábor dobogós helyezést ért el Valenciában majd pole-ból nyert futamot is. Nekem még nem volt annyi rutinom, ez volt a harmadik évem autóversenyzőként. Ráadásul egy nagyon komoly bajnokságban indultam, olyan pályákon, amiket nem igazán ismertem. Aztán a harmadik versenyhétvégétől elkezdtek működni a dolgok. Volt 4 pole pozícióm zsinórban, meglehetett volna a futamgyőzelem is, de számtalan technikai hiba hátráltatott. Az utolsó versenyhétvégére azonban összeálltak a dolgok, így Monzában futamot tudtam nyerni. Ennek a hétvégének az összesített eredményeként kaptam a lehetőséget a WTCC-s szereplésre. Ami szintén hihetetlen, nem gondoltam volna, hogy három év alatt ez sikerülhet. 
 
Ha már itt tartunk, mit tartasz karriered eddigi legnagyobb sikerének?
A WTCC-s futamgyőzelmeket nagyon nagy eredménynek tartom, Makaóban és a Hungaroringen. Mind a kettő bizonyos értelemben különleges. Makaóban mindenki azt mondta, hogy egy újoncversenyző örüljön, hogy ha egyáltalán az első tízben végez, ehhez képest nyerni, sportszakmai szemmel hatalmas elismerés. Az itthoni pedig azért volt különleges, mert egyrészt hazai pályán nyertem, másrészt pedig tényleg akkora nyomást helyeztem a saját vállamra is, hogy iszonyatosan nehéz volt végigversenyezni a 2. futamot. Így ez a kettő olyan pillanat volt, amire én is úgy tekintek vissza, hogy, teljesen elégedett voltam a teljesítményemmel. 
 
Ha már egyik legnagyobb sikeredként megemlíteted a hungaroringi győzelmet. Milyen érzések kavarogtak benned a siker után? 
(nevet) Ez még mindig leírhatatlan. Az egy olyan nap volt az életemben, ami teljesen álomszerű. Egyáltalán nem gondoltam, hogy a futamgyőzelemért fogok tudni harcolni. 2011-ben látszott, hogy még viszonylag gyors a BMW, de 2012-ben hiába voltam pole pozícióban egy héttel korábban, tudtuk, hogy nem fejlesztenek semmit az autón. Abból kellett kiinduljunk, hogy tavaly is csak korlátozott mértékben volt a BMW itt versenyképes, így a futam előtt annak is örültem volna, ha sikerül az egyik futamon az első ötben végeznem. Ehhez képest a tempó jónak tűnt már az időmérőn is, a második futamon pedig egy jó rajtnak köszönhetően előre verekedtem magam és elől is tudtam maradni. Így utólag belegondolva minden automatikusnak tűnik. Kicsit olyan érzésem van, hogy az volt az a nap az életemben, -ami egyébként biztos másoknak is van- amikor minden összeállt és akkor bármit csinálsz, azt nem tudod rosszul csinálni. Ráadásul hazai közönség előtt, az a hangulat, amikor kiszálltam az autóból, illetve mikor felmentem a dobogóra, ez a mai napig élesen él az emlékeim között. Olyan, mintha tegnap történt volna. 
 
És a WTCC privát bajnoki címe, mennyire volt más érzés megnyerni?
Abszolút elégtételt jelent. Különösen a Makaó előtti rész miatt, az amerikai verseny környékére gondolok. Ekkor sikerült nagy előnyt kiépíteni, mindenki tudta, még ha nem is mondták, hogy ezt már csak elveszíteni lehet. Makaóban kicsit hasonló volt a helyzet, mint a Hungaroringen a 2. futamon. Nagyon feszült időszak volt ez. Örülök, hogy sikerült megnyerni, viszont ha őszintén magamba nézek sosem volt az a célom, hogy a privát bajnokságban végezzek minél előrébb. Szeretnék az összetettben is dobogós helyezésekért küzdeni. Én beáldoztam volna még egy- kettő futamgyőzelemért a címet, mert ez az eredmény az, amit mindig is el szerettünk volna érni. Ennek kapcsán lesz lehetőségünk, hogy harcoljunk az összetettbeli világbajnoki címért, és nekem az a fontos, hogy ehhez minél közelebb kerüljek. Sok esetben előfordult idén, hogy el kellet engednem versenyzőket, csak azért, hogy ne kockáztassuk a privát értékelést, mert megbeszéltük, hogy nem vállalunk aránytalan kockázatot. Ezt versenyzői szemmel nehéz megérteni. Így összességében azt tudom mondani, hogy nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megnyerni, de nem ez a végső cél. 
 
Egy kicsit visszakapcsolódva a versenyzéshez, mi igényel nagyobb koncentrációt futam közben, a mezőny elején körözgetni vagy csatázni a mezőnyben?
Minden szituáció más. Amikor az ember a mezőny elején van, akkor én azt vettem észre, hogy sokkal több ideje van gondolkodni, mint a mezőnyben versenyezve. Az, hogy elől mész, azt jelenti, hogy megvan a tempód, ez viszont okos versenyzést igényel. Ez azt jelent, hogy pont annyit adj ki magadból amennyit kell. Tartsd az előnyt a többiekhez képest, miközben nem hibázol. Ezt éreztem Makaóban, tudtam, hogy jó a tempóm, viszont a falak nagyon közel voltak, egy pillanatnyi figyelemkiesés a futam végét jelenthette volna. A hungaroringi győzelem annyiban volt más, hogy kényelmesebben tudtam előnyt kiépíteni a többiekhez képest, nem kellet 100%-ot nyújtanom, de ez meg azért volt nehezebb, mert ott volt a nyomás, hogy hazai közönség előtt nyerhetek. Amikor pedig darálóban vagyok, akkor nincs idő gondolkodni, ösztönösen cselekszik az ember. Ahhoz, hogy ilyen szituációban jól döntsön az ember, kell a rutin. Ez az a terület, ahol egyébként szerintem a legtöbbet kell még fejlődnöm, hogy ilyen szituációkban megfelelően felmérjem a helyzetet és helyesen döntsek.  
 
Milyen a kapcsolatod a mezőny többi pilótájával? Esetleg van valaki, akivel szoktál összejárni?
Nagyon jó. Azt kell mondjam, hogy nincs senki, akivel rossz kapcsolatot ápolnék. Összejárni ugyan nem szoktunk, de egyébként is azt tapasztalom, hogy ez inkább a csapattársak között, illetve a csapaton belül figyelhető csak meg.  
 
A futamokat tekintve mennyire jut időd, hogy körbenézz a városokban?
A távolabbi futamokra, az időeltolódás miatt is, korábban szoktam kiutazni. Így a tengerentúli és a távol-keleti futamok előtt van időm, hogy nézelődjek. 
 
Mennyire szoktál a csapattal együtt utazni a versenyhelyszínekre? Vannak csapat egységet „kovácsoló” rendezvényeitek?
Az idén úgy oldottuk meg, hogy mivel a fiúknak ki kellet pakolni a konténerekből, ezért a távolabbi futamokra ők a futam előtti hétfőn utaztak el, míg én kedden vagy szerdán. Az európai futamokra pedig mindig együtt utaztunk. A rendezvények kapcsán az a helyzet, hogy mivel a versenyhétvégéken sokat mozgunk együtt, úgy érzem, hogy ezen felül nincs szükség csapatkovácsoló rendezvényekre. Szinte ők a második családom, de úgy gondolom, hogy nekik is van az a pont, amikor elég belőlem. Remek a munkakapcsolatunk, pont annyit kapnak belőlem, amennyit igényelnek.  
 
Babonás vagy?  Van valami esetleg, amit minden futam előtt szertartásszerűen elvégzel?
Nem- nem. Régebben volt mindig valami, amit csináltam, de az első balszerencsés eset után leszoktam ezekről. 
 
Ha nem WTCC és autóversenyzés, mivel töltöd szívesen a szabadidőd?
Most az egyetemet tudnám mondani, ami érdekel és vonz. A közgazdaságtan és a pénzügy, ez a terület az, amivel szívesen foglalkozom, ha nem versenyzek. Illetve a családommal, kedvesemmel vagyok. 
 
Mivel mi egy Forma-1es Ferraris oldal vagyunk, ezért megkerülhetetlen ez a témakör. Mennyire van időd követni az F1 eseményeit?
Nagyon szeretem a Formula-1et. A ’93-as szezon volt az első, amit végignéztem, azóta pedig nem volt olyan évad, amit ne követtem volna figyelemmel. 
 
Van olyan személyes élményed az F1-ből, amit szívesen megosztanál velünk?
Furcsa volt személyesen is találkozni a versenyzőkkel. A TV-n keresztül, azt hiszi az ember, hogy ez egy elérhetetlen világ. Amikor én ott voltam a paddock-ban , azt tapasztaltam, hogy ugyanolyan emberek, mint bárki más. Az egyiket éppen feszült pillanatába kapod el, míg a másik épp nagyon boldog. A különbség az, hogy ők az álmukat élhetik, azzal, hogy A forma-1ben versenyeznek.
 
A mostani mezőnyből kivel találkoznál szívesen, ha még nem találkoztál vele. Esetleg versenyeznél ellene?
Versenyezni bárkivel versenyeznék közülük. Találkozni, pedig találkoztam mindenkivel, akivel szerettem volna, azt hiszem. Találkoztunk Kimivel, a Ferrari motor home-ban. Voltam a Red Bull motor home-ban, találkoztam ott is a versenyzőkkel. Viszont akkor Schumacher pont nem versenyzett, így vele nem találkoztam. Most így belegondolva vele még szívesen kezet ráznék. 
 
Ha egy versenyzőt kellene megjelölj, akitől kérdezhetsz valamit. Ki lenne az és mit kérdeznél?
Schumacher. Szívesen megkérdezném tőle, hogy az elmúlt három évet, hogy tudta feldolgozni. Hiszen ö maga is sokszor elmondta, hogy nem erre számított, amikor visszatért és nagyon sok szurkoló is így van vele. Ugyanakkor én azt látom, hogy ebben a három évben egy olyan arcát ismerhette meg a közönség, ami sokkal szimpatikusabb, mint ami a nagy sikerei idején volt. Ő egy, olyan ember, akinél, többet a motorsportok világáról nem hinném, hogy manapság többet tud bárki, ezért is mondanám mindenképp őt.
 
Térjünk rá a Ferrari csapatra. Mit gondolsz az idei szereplésükről?
Szeretem a Ferrarit. Viszont 2000-es évek tájékán, egy kicsit kiábrándultam az egész forma-1ből. Nyilván ez nem a Ferrari ellen szól, de a futamok kezdtek unalmasak lenni. Gyakorlatilag minden hétvége előtt tudni lehetett a végeredményt. A Ferrari és Schumacher hatalmas sikereket értek el, ez vitathatatlan, de ettől nekem picit egyhangú lett az egész. Aztán 2007-től jött a Kimi. Összeállt a kedvenc csapat, kedvenc pilótapárosításom. A szezon külön pikantériája volt az Alonso- Hamilton affér, miközben Kimi megnyerte a világbajnoki címet. Visszatérve az idei évhez, a Ferrari idei éve szerintem azért szerencsétlen, mert annak kapcsán, hogy az Alonso második lett és az utolsó pillanatig harcban volt a világbajnoki címért, azt gondolom, hogy a jövőbeni teljesítményükre ez nincs jó hatással. Ez pont elég indok arra, hogy ne történjen semmilyen személyi változtatás. A csapat részéről most védekezhetnek, azzal, hogy volt két szerencsétlen verseny, de igazából nem is voltak rosszak. Ugyanakkor azt elfelejtik, hogy a technikai oldalt nézve komoly lemaradásban voltak a több csapathoz képest. Szerintem jobb lett volna, ha a szezon második harmadától már nincs esélyük a világbajnoki címre, mert ez nyilván oda vezetett volna, hogy Montezemolo fejében is tudatosul, hogy itt gyökeres változtatásokra van szükség a csapat vezetését illetően.  Lehet, hogy van, akinek ez siker, de szerintem, ebben a felállásban ennyi van. Ezért nem is gondolom, hogy a Ferrari kimászik ebből a gödörből a következő évben, vagy két év múlva, még egy Alonsoval sem. 
 
Beszéltél kicsit a csapat jövőjéről, de konkrétan milyen elvárásokat támasztasz feléjük jövőre?
Szerintem lesznek az évnek olyan periódusai, amikor a futamgyőzelmekért fognak harcolni, mint, ahogy idén is voltak. Viszont, ahogy említettem is, ezzel a felállással kétlem, hogy hirtelen csak összeáll egy mezőnyt verő csapat.
 
Ha lehetőséget kapnál, hogy tesztelhetsz a Ferrari garázsából egy F1-es autót, melyiket választanád?
Az 1967-es modellt. Egyrészt azért, mert az volt az utolsó olyan forma-1es autó, ahol még nem volt leszorító erő, kizárólag mechanikus tapadással működött az autó. Másrészt a Grand Prix Legends játékban is ezzel mentem, ez volt a kedvencem, szóval, ha ilyen lehetőségem adódna, akkor mindenképp ezt a modellt választanám. 
 
Van olyan F1-es pálya, ahol még nem jártál, de szívesen végighajtanál? Mondjuk egy Ferrarival?
Bármivel szívesen végighajtanék SPA-ban. Nagyon szeretem azt a pályát. A másik pedig Monaco. 
 
Mint autóversenyző, hogy látod a sok szabályváltoztatás mennyire szükségszerű? Hatással lehet ez egy pilóta teljesítményére?
Idén, illetve már tavaly is látszott, hogy az, hogy a gumi változik, mennyire megtudja bolygatni a mezőnyt. Kívülről egy pilótáról is könnyű véleményt formálni, ugyanakkor én belülről látom, hogy mennyire apróságokon múlik a jó teljesítmény. Ez egy olyan világ most már, ahol annyira sok együttható hat egy versenyző teljesítményére, hogy itt már megítélni, hogy ki mennyire jó pilóta sokkal nehezebb, mint mondjuk tíz- húsz évvel ezelőtt. Nyilván a szabályalkotónak arra is oda kell figyeljen, hogy az erősorrend ne boruljon teljes mértékben fel. Az nem fordulhat elő, hogy például a gumik nem felelnek meg senkinek. Ez az a terület az utóbbi évben, ami a legnagyobb felfordulást okozta. Több pilóta nehezen, vagy csak mértékletesen tudta a vezetési stílusát hozzájuk igazítani. 
 
2014-től jönnek a turbómotorok, ettől mit vársz?
Nehéz erre válaszolni. Nem tudom még például, hogy érkezik-e új gyártó. Többször szóba került a Honda, vagy a Volkswagen. Nyilán változtathat ez az erősorrenden, ugyanakkor azt gondolom, hogy az élcsapatok vannak a legjobb helyzetben. Úgyhogy úgy gondolom, hogy nem fognak döntően borulni az erőviszonyok, de minden ilyen szabályváltoztatással benne van ez is. Kiszámíthatatlan most még ez. 
 
Végezetül térjünk vissza még hozzád egy kicsit. Az eddigi pályafutásod során látható egy egyértelmű fejlődés, minden évben elértél valamit. Mi a következő cél?
Szeretnék valamikor egy gyártó mellet kikötni. Van futamgyőzelmem megvan a privát világbajnoki cím, én úgy gondolom, hogy ebben a sorozatban mindent elértünk, amit privát csapatként el lehet érni. Úgyhogy jó lenne valamikor egy gyártó mellet kikötni ebben a sorozatban.
 
Van cél is? Vagy mindegy hogy melyik gyártó?
Mivel én a Bmw-t nagyon szeretem, ezért örülnék neki, ha ők visszatérnének a bajnokságba, de mivel ők erőforrásaikat a DTM irányába összpontosítják, ezért abban is biztos vagyok, hogy erre nagyon kevés az esély. Ha pedig nem Bmw, akkor szinte mindegy, hogy mi. A Seattal nagyon jó a viszony, jön a Honda, ami szintén egy nagy motorsport múlttal rendelkező gyártó, itt kikötni is egy álomszerű dolog lenne. Egyelőre örülök annak, hogy biztosnak látszik a jövő évi indulásom, ezt a gyári lehetőséget pedig, ha majd adódik, meghagyom a jövő kérdésének.  
 
Mondtad, hogy a Bmw lenne az álom azonban ők a DTM-re összpontosítanak. Neked lenne kedved ott versenyezni?
Egyelőre nekem a WTCC az a bajnokság, ahol megtaláltam a helyem és még sok cél van, amit itt szeretnék elérni. Ha ezeket a célokat elérem egyszer, akkor ráérek gondolkodni, hogy merre tovább. De egyelőre otthonosan érzem magam ebben a bajnokságban. A következő öt- tíz évben szeretnék itt maradni. De nyilván azért a DTM is egy lehetőség. Ha most a Bmw odaállna elém, hogy figyelj Norbi itt a lehetőség gyere a DTM-be hozzánk, akkor azért elgondolkodnék… (nevet)
 
Sok sikert kívánok a pályafutásod folytatásához, az F1Ferrari.hu oldal nevében, és Köszönjük, hogy rendelkezésünkre álltál. 
 
Norbit megkérdeztük mit szól Loeb WTCC-s terveihez valamint rallyhoz fűzödő kapcsolatáról is olvashattok testvér oldalunkon a RallyCenter.hu -n
 
Wágnőder Tamás
 

 

Hozzászólások (2)Add Comment
kálmán89
kálmán89
2012 december, 23
85.66.33.63
...

a csapatvezetésben látja a hibát ugyanúgy mint mi szurkolók.

kálmán89
kálmán89
2012 december, 23
85.66.33.63
...

Nagyon jó kis interjú, a Ferrari résszel meg teljesen egyetértek Norbi versenyzőként a csapatvezetésben ugyanúgy mint mi szurkolók úgyho9gy jó lenne ha ezt az interjút Montezimolo is elolvasná és végre leváltaná Domenicalit és bandáját!

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
Módosítás: ( 2012. december 22. szombat, 17:59 )  

Átszervezésekkel indul az új év a Ferrarinál

News image

  Rengeteg újságíró és autósportban elismert szakember megerősítette, hogy...

szerda, 26 december 2012

Bővebben

Michelisz: szeretem a Ferrarit

News image

Nagy megtiszteltetés érte oldalunkat, amikor a friss WTCC privát...

szombat, 22 december 2012

Bővebben