F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész

2024. október 24. csütörtök.

Massa: Képes leszek felvenni a versenyt Alonsóval

E-mail Nyomtatás PDF

altFelipe Massa magabiztosan várja a 2012-es évet, és bízik abban, hogy idén újra futamgyőzelmeket ünnepelhet.

A csapat vezetői már többször elmondták, hogy az idei év egy "kritikus" időszak lesz Massa számára, de a brazil úgy gondolja, hogy egy jó autó segít majd neki, hogy a dobogó legfelső fokára állhasson.

A Wrooom rendezvényen adott nyilatkozatában a 30 éves versenyző elmondta, semmilyen extra nyomást nem érez magán.

"Természetesen, ez egy rendkívül fontos év lesz, látom ezt magamtól is, de ez igaz mindenki számára itt" - mondta Massa. "Ez egy olyan szezon, amelyben jól akarunk teljesíteni, és rendkívül fontos lesz, mert szeretnék sokkal többet elérni, mint amit tavaly és 2010-ben sikerült."

"Versenyképes akarok lenni. Egy olyan szezont akarok, amelyben remélhetőleg több szerencsém lesz, mint a tavalyi szezonban, amikor nagyon gyakran elkezdtem a versenyt jó pozícióban, de végül kevesebb pontot szereztem, mint amennyit megérdemeltem volna."

"Nagyon motivált vagyok. Biztos vagyok magamban, és ez az, amit akarok. Természetesen mindig nyomás alatt vagyok, ez igaz, de ha egy olyan csapatnál versenyezel, mint a Ferrari, mindig nyomás alatt vagy. De jobb azért nyomás alatt lenni, hogy a világbajnoki címért harcolj, mint olyan nyomás alatt, hogy meg kell szerezned az első helyet a rajtrácson."

"Annyira versenyképes szeretnék lenni, amennyire csak lehetséges, annyi versenyen nyerni, amennyin csak lehetséges, és harcolni a világbajnoki címért, mint ahogy azt már annyiszor megtettem a múltban."

altMassa úgy véli, hogy az új autónak jobban kellene illenie a vezetési stílusához az új fejlesztési módszereknek köszönhetően, és ha ez megtörténik, nem lát okot arra, hogy miért ne lehetne harcban Fernando Alonsóval egész évben.

"Igen, abszolút igen" - hangzott Massa válasza arra a kérdésre, hogy szerinte kihívója lehet-e csapattársának. "Meg vagyok győződve arról, hogy meg tudom csinálni. Az olyan pályákon, ahol nem volt jelentős a gumikopás, a különbség leginkább csak a vezetési stílusommal volt. Szóval, ha ismét egy olyan autónk lesz, amely versenyképes, nem lesz ez a különbség. Biztos vagyok benne, hogy képes leszek Fernando ellen harcolni, nem csak azért, hogy ugyanolyan időt érjek el, mint ő, hanem még jobbat is, így gyorsabb legyek nála."

A brazil versenyző elmondta, hogy 2012-ben nem csak arra fókuszál, hogy új szerződést kapjon a Ferraritól, de már az első versenytől harcban szeretne lenni a világbajnoki címért.

"A bajnokságról gondolkodok, így természetesen már az elejétől kezdve szükség van egy versenyképes autóra. Ha van öt vagy hat olyan versenyed, amely nem azt az eredményt hozza, mint amit akarsz, akkor nehéz visszakapaszkodni. Magamról beszélve, a szezon eleje, a bajnokság első fele biztosan sokkal fontosabb lesz a jövőmet illetően, mint az idény második fele. De ebben semmi új nincs."

Ami a jövőjét illeti, Massa elmondta, először szeretne újra győzelmeket szerezni, majd később ráér gondolkodni erről.

"Először is szeretnék visszatérni a futamgyőzelmek útjára, ez a legfontosabb számomra. Versenyeket akarok nyerni, és olyan versenyképesnek lenni, amennyire csak tudok. Ha boldog vagy a csapatban, akkor a csapat is boldog lesz veled. Nem tudom miért kellene változtatni, de ha valami nem úgy alakulna, ahogy az előbb említettem említettem, akkor fontossá válik, hogy ott dolgozz, ahol boldog vagy. Ez az, ami a legfontosabb, szóval majd meglátjuk mi történik."

Hozzászólások (3)Add Comment
Dr Gonzo
Dr Gonzo
2012 január, 12
195.56.55.116
Forza

Így legyen...
Reménykedünk mi is h jobb leszel az új autoval

kálmán89
kálmán89
2012 január, 12
195.56.55.116
...

Hajrá Felipe!smilies/wink.gifsmilies/wink.gifsmilies/wink.gifsmilies/wink.gifsmilies/wink.gifsmilies/wink.gif

Bazsi
Bazsi
2012 január, 12
195.56.55.116
...

smilies/smiley.gifsmilies/smiley.gifsmilies/cheesy.gifsmilies/cheesy.gif

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
Módosítás: ( 2012. január 13. péntek, 14:51 )  

Briatore: Alonso csökkenteni tudja a Ferrari hátrányát

News image

Flavio Briatore szerint, ha a Ferrari egy versenyképes autót...

kedd, 31 január 2012

Bővebben

Kubica a Ferrarinál tesztelhet a nyáron

News image

Újabb pletykák láttak napvilágot arról, hogy a Ferrarival térhet...

kedd, 31 január 2012

Bővebben

A Pirelli nem a Ferrari miatt változtatott az idei gumikon

News image

A Pirelli tagadja, hogy azért változtatott az idei gumik...

kedd, 31 január 2012

Bővebben

Bianchi a Force India tartalékversenyzője lesz 2012-ben

News image

A Ferrari eddigi tartalék- és tesztversenyzője, az idei évben...

péntek, 27 január 2012

Bővebben

Üléspróba után fizikai tréningen vesznek részt a Ferrari versenyzői

News image

Míg a Ferrari mérnökei az utolsó simításokat végzik az...

csütörtök, 26 január 2012

Bővebben

A Ferrari szívesen leszerződtetné Newey-t

News image

A Ferrarinál elismerték, szívesen alkalmaznák Adrian Newey-t, ha az...

hétfő, 16 január 2012

Bővebben

Véget ért a Wrooom - videóval

News image

Pénteken véget ért a Ferrari és a Ducati idénynyitó...

vasárnap, 15 január 2012

Bővebben

Alonso a magánéletéről

News image

Fernando Alonso a Madonna di Campiglióban tartott sajtókonferencián elmondta,...

csütörtök, 12 január 2012

Bővebben

A Ferrari is rendelkezik saját hasmagasság-szabályozó rendszerrel

News image

A Ferrari is kidolgozta a saját reaktív hasmagasság-szabályozó rendszerét,...

csütörtök, 12 január 2012

Bővebben

Alonso szerint Kubica a legjobb formula-1-es versenyző

News image

Alonso Robert Kubicát nevezte meg a mezőny legtehetségesebb versenyzője....

csütörtök, 12 január 2012

Bővebben

Alonso bízik a szerkezeti átalakításokban

News image

Fernando Alonso úgy véli, hogy a Ferrarinak mindene meg...

csütörtök, 12 január 2012

Bővebben

Massa: Képes leszek felvenni a versenyt Alonsóval

News image

Felipe Massa magabiztosan várja a 2012-es évet, és bízik...

csütörtök, 12 január 2012

Bővebben

Montezemolo: Nem egy szép autó? Lehet csúnya is, ha gyors

News image

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo is ellátogatott a...

csütörtök, 12 január 2012

Bővebben

Domenicali: Milyen az új autó? Más, nem olyan szép, de reméljük gyors

News image

Stefano Domenicali ötödik szezonját kezdi meg a Ferrari csapatvezetőjeként,...

szerda, 11 január 2012

Bővebben

Alonso és Massa Ferrari FF-fel szlalomozott

News image

Fernando Alonso és Felipe Massa két Ferrari FF volánjánál...

szerda, 11 január 2012

Bővebben

Legális a Lotus innovatív rendszere

News image

A Ferrari is vizsgálja, hogy a Lotus által használt...

szerda, 11 január 2012

Bővebben

Domenicali: Ez egy kulcsfontosságú szezon lesz Felipe számára

News image

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali a Wrooom rendezvényen adott...

szerda, 11 január 2012

Bővebben

Domenicali: Nyugodtnak, kipihentnek és határozottnak kell maradnunk

News image

Ma tartotta idei első hivatalos sajtótájékoztatóját a Scuderia csapatfőnöke,...

szerda, 11 január 2012

Bővebben

Ma veszi kezdetét az idei Wrooom

News image

A mai nap kezdetét vette a 22. Wrooom, a...

hétfő, 9 január 2012

Bővebben

A Ferraritól igazolt szakembert a Mercedes

News image

Sajtóértesülések szerint Marco Fainello elhagyja a Ferrari technikai stábját,...

hétfő, 9 január 2012

Bővebben

Felipe Massa vezetheti először az új Ferrarit

News image

A 2012-es év első hivatalos tesztsorozata február 7-én veszi...

hétfő, 9 január 2012

Bővebben

50 perces emlékfutás Kesjár Csaba tiszteletére

News image

Az 1988-ban, tragikus balesetben elhunyt autóversenyző február 9-én lenne...

szombat, 7 január 2012

Bővebben

Több szakember is érkezett a Ferrarihoz a McLarentől

News image

A szervezeti átszervezések továbbra is folyamatban vannak a Ferrarinál,...

péntek, 6 január 2012

Bővebben

Montezemolo: Az idei év döntő lesz Massa számára

News image

Felipe Massa számára nem az elvárásoknak megfelelően sikerült az...

szerda, 4 január 2012

Bővebben

Bianchi 2013-ban már a Formula-1-ben versenyezne

News image

A Ferrari tartalék- és tesztversenyzője, Jules Bianchi az RCM...

kedd, 3 január 2012

Bővebben