F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész

2024. október 24. csütörtök.

Bianchi nyerte Massa gokartversenyét

E-mail Nyomtatás PDF

altJules Bianchi nyerte a Felipe Massa által szervezett, Desafio Internacional das Estrelas elnevezésű gokartversenyt.

Bianchi, aki jelenleg is a Ferrari Versenyzői Akadémiájának a tagja, megnyerte a szombati első versenyt, majd negyedik helyen végzett a vasárnapi második futamon, így 5 egységgel többet szerzett a hétvége alatt, mint a második helyezett Felipe Nasr, és 10 ponttal előzte meg az összetettben a harmadik helyen végző Lucas di Grassit.

„Nagyon örülök ennek a győzelemnek” – nyilatkozta a francia tehetség. „Már nyertem tavaly, de akkor volt egy kis probléma a gokart súlyával, de most minden rendben ment. Jó volt a legjobb pilóták ellen versenyezni egy ilyen nagy és lelkes tömeg előtt. Szeretnék köszönetet mondani a Massa családnak mindenért, és remélem, hogy a következő évben ismét visszajöhetek, hogy újra részt vegyek ezen a versenyen.”

Felipe Massa összesen 14 pontot szerzett, és a nyolcadik helyen végzett összetettben, miután az első versenyen a 10., míg a második megmérettetésen a nyolcadik helyen intették le.

alt„Ez volt eddig a legnehezebb Desafióm” – nyilatkozta tegnap a brazil. „Ha nem minden tökéletes, akkor egy tized is nagy különbséget eredményezhet. A motorom nem volt a legjobb tegnap és ennek ma ittam a levét. A legfontosabb dolog az, hogy ez az esemény évről évre nagyobb lesz. Nagyon örültem, hogy Fernando itt volt velünk. és biztos vagyok benne, hogy nagyon élvezte!”

A  kétszeres világbajnok nem zárt jó hétvégét Brazíliában – pedálprobléma miatt csak a 21. és a 18. helyt szerezte meg a versenyeken, azonban a leggyorsabb kör az ő nevéhez fűződött.

„Ez egy nagyon élvezetes hétvége volt, és remélem a nézők olyan jól érezték magukat, mint én. itt leszek-e jövőre? Ha Felipe meghív, biztosan!” – mondta Alonso.

A két versenyző mától már a Ferrari képviseli Madonna di Campiglióban, hiszen a mai nappal kezdetét veszi a 22. Wrooom, a Ferrari és a Ducati közös évadnyitó rendezvénye.

Képek Massa versenyéről:
Desafio Internacional das Estrelas

 

Hozzászólások (1)Add Comment
kálmán89
kálmán89
2013 január, 15
85.66.120.57
...

Bianchi is megérdemelné már az f1-es állandó versenyzői szerződést remélem a Force India őt választja!

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
Módosítás: ( 2013. január 14. hétfő, 17:34 )  

De la Rosa boldog, hogy tesztelheti az új Ferrarit

News image

Pedro de la Rosa elismerte, meglepetésként érte, hogy a...

kedd, 29 január 2013

Bővebben

Domenicali: "a pályán fogunk válaszolni a kritikákra"

News image

Stefano Domenicali állt a sajtó képviselői elé, az idénnyitó...

péntek, 18 január 2013

Bővebben

Alonso gondolatai Hamiltonról, Vettelről, a Twitterről és az idei évről

News image

Fernando Alonso a versenynaptár hosszáról, a Twitterről, legerősebb riválisairól...

péntek, 18 január 2013

Bővebben

F1 Ferrari naptár 2013 (Töltsd le ingyen)

News image

Bár kicsit megkésve de elkészültünk 2013-as naptárunkkal, amit minden...

csütörtök, 17 január 2013

Bővebben

Alonso: Biztos vagyok benne, hogy egy jobb autóval kezdhetem a szezont

News image

Fernando Alonso a Ferrari évadnyitó rendezvényén, a ’Wrooom!’-on találkozott...

csütörtök, 17 január 2013

Bővebben

Wrooom 2013- Massa: „Fernandoval a csapatért dolgozunk”

News image

Felipe Massa a Wrooom alkalmával megrendezett sajtótájékoztató beszélt a...

csütörtök, 17 január 2013

Bővebben

Bianchi nyerte Massa gokartversenyét

News image

Jules Bianchi nyerte a Felipe Massa által szervezett, Desafio...

hétfő, 14 január 2013

Bővebben

Alonso szerint "hízelgőek" Helmut Marko szavai

News image

Helmut Marko a Red Bullettin magazinnak adott nyilatkozatában bírálta...

szerda, 9 január 2013

Bővebben

Domenicali: Nem ismétlődik meg a tavalyi eset

News image

A tavalyi évet nagyon szerényen kezdte a Ferrari, a...

vasárnap, 6 január 2013

Bővebben