F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész

2024. október 24. csütörtök.

Alonso: Maximális koncentrációra lesz szükségünk

E-mail Nyomtatás PDF

altA szokásos csütörtöki sajtókonferencián Fernando Alonsót az idei eredményeiről, a terveiről, csapattársáról és az eddigi kanadai szerepléséről is faggatták az újságírók.

„Néhány következetes eredményben reménykedtünk, de Monacóban nem sikerült túl sok pontot szereznünk, szóval most négy vagy öt olyan versenyre van szükségünk, ahol a dobogón, vagy legalább ahhoz közel végzünk, hogy visszaszerezzük azokat a pontokat, amelyeket elvesztettünk” – fogalmazta meg rövidtávú terveit a spanyol klasszis. „Minden verseny más és egyedi, és ez a hétvége trükkös lehet az időjárási körülmények miatt. Bármi megtörténhet, különösen esőben, és láthattuk a monacói kvalifikáción is, hogy amikor az eső megérkezett, minden kaotikussá vált: hanem vagy a pályán, amikor szárad a pálya, vagy ha a sárga zászló problémát okoz, vagy egy apró hibát vétesz, akkor kiesel. Szóval maximális koncentrációra lesz szükségünk, hogy jól csináljuk a dolgunkat itt, és a következő versenyeken is, Silverstone-ban, Németországban és Magyarországon. Így minden csütörtökön ugyanazt a dolgot ismételjük, „sok pontot kell szereznünk”.”

Annak ellenére, hogy a tehetség és a vezetői képesség is rengeteget számít, Alonso szerint a szerencse is nagy szerepet játszik a bajnokságban.

„Volt néhány balszerencsés szituációnk ebben az évben, mint amikor egy apró érintkezés miatt kiestem Malajziában, miközben láthattuk például Barcelonában, hogy Hamilton és Vettel is összeértek, de képesek voltak folytatni a versenyt. Azonban Monacóban egyszerűen csak nem volt meg a tempónk. A szezon ezen szakaszában két ponttal többet szereztük, mint tavaly, amikor vezettük a bajnokságot, így bizonyos szempontból egy kicsit jobban dolgoztunk, mint tavaly. Ami nem annyira normális, az a Sebastian által megszerzett pontok az utolsó hat futamon – rengeteg. Meg kell próbálnunk előtte végeznünk, mert mindenkit elér valamikor a balszerencse, és őt is el fogja érni. Kiminek balszerencséje volt Monacóban a balesettel, így most csak öt ponttal vagyunk mögötte.”

A kétszeres világbajnokot megkérték, hogy értékelje csapattársa teljesítményét, és ő ismét elismerően nyilatkozott brazil kollégájáról.

„Felipe egy nagyon tehetséges versenyző. Nem vezethetsz a Ferrarinál nyolc szezonon keresztül, ha nincs meg a tehetséged ehhez. Aztán ott van az elkötelezettség, és a kemény munka a csapattal, mert ez nem csak a vasárnapi vezetéseket jelenti, hiszen Felipe egész évben keményen dolgozik a mérnökökkel a gyárban is. Ebben az évben visszatért egy nagyon versenyképes és igazán erős szintre. Mindketten a csapatért dolgozunk, és harcolunk a két bajnokságért.”

A kanadai pálya nem hozott sok szerencsét eddig Alonsónak: összesen tíz alkalommal állt rajthoz a Gilles Villeneuve-ről elnevezett aszfaltcsíkon, és mindössze két alkalommal tudott dobogóra állni (2006-ban első, 2010-ben harmadik lett). Ezenkívül három alkalommal tudott pontszerző helyen végezni (2003-ban a negyedik, 2007-ben a hetedik, és 2012-ben az ötödik helyen ért célba), de öt alkalommal a kockás zászlót sem látta meg Montrealban.

„Igaz, hogy soha nem értünk el nagyszerű eredményt itt” – kommentálta a nem éppen kedvező statisztikát a Ferrari spanyolja. „A következetlenség a furcsa körülményeknek is köszönhető, de ez egy kicsit trükkös pálya, mert folyamatosan változik a hétvége alatt: nem csak a felület, de a szél is sokat változhat, ami hatással van a fékezési pontokra, ráadásul nincs hely a hibázásra sem, csak úgy mint egy utcai pályán, hiszen a falak közel vannak, de remélhetőleg ebben az évben egy kicsit jobban szerepelünk majd.”

Hozzászólások (1)Add Comment
kálmán89
kálmán89
2013 június, 07
85.66.120.57
...

Forza FFF!

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
Módosítás: ( 2013. június 07. péntek, 12:41 )  

Német Nagydíj: beszámolók

News image

Szabó Balázs – Noha a ma mutatott forma jóval...

péntek, 5 július 2013

Bővebben

Előzetes:: Német Nagydíj

News image

Alig néhány nap telt el a Brit Nagydíj óta...

csütörtök, 4 július 2013

Bővebben

Domenicali értékel Silverstone után

News image

Stefano Domenicali gondterhelten hagyta el Silverstone-t. Örült, amiért sikerült...

szerda, 3 július 2013

Bővebben

Alonso felemás érzésekkel hagyta el Silverstone-t

News image

Fernando Alonso a tegnapi gyenge szereplés után ma felkapaszkodott...

vasárnap, 30 június 2013

Bővebben

Alonso nyugodtságra inti a csapatot

News image

Fernando Alonso egyelőre nem esik kétségbe és hasonló higgadtságot...

vasárnap, 30 június 2013

Bővebben

Ferrari építőkockákból

News image

Olvasóink között biztosan akadnak hozzám hasonlóan nagyra nőtt gyerekek....

szerda, 19 június 2013

Bővebben

Elhunyt a Ferrari történetének első futamgyőztese

News image

Kilencvenéves korában elhunyt Jose Froilan Gonzalez, aki elsőként nyert...

szombat, 15 június 2013

Bővebben

Kedvezőbb időjárásban, és jobb eredményekben reménykednek a Ferrarinál a Kanadai Nagydíjon

News image

Nem sikerült túl jól a kanadai időmérő a Ferrari...

vasárnap, 9 június 2013

Bővebben

Fry: Különböző aerodinamikai beállításokon dolgoztunk

News image

Mozgalmas nap áll a Ferrari mögött a Kanadai Nagydíj...

szombat, 8 június 2013

Bővebben

Versenyzői nyilatkozatok a Kanadai Nagydíj pénteki napját követően

News image

Esős, változékony időjárással kellett megbirkózniuk a csapatoknak és a...

szombat, 8 június 2013

Bővebben

Massa: Egy fontos hétvége

News image

Felipe Massa is hivatalos volt az FIA csütörtöki sajtótájékoztatójára,...

péntek, 7 június 2013

Bővebben

Alonso: Maximális koncentrációra lesz szükségünk

News image

A szokásos csütörtöki sajtókonferencián Fernando Alonsót az idei eredményeiről,...

péntek, 7 június 2013

Bővebben

Monacói vakáció - Lampért Dénes élménybeszámolója

News image

Tamás kért meg, hogy írjak a Monaco GP-ről egy...

kedd, 4 június 2013

Bővebben