Bernie Ecclestone szerint 2013-ban a világbajnoki címért a Red Bull és a Ferrari között folyik majd a párharc; összeállította továbbá az álomcsapatát is.
Pár nappal a Forma-1-es idénynyitó futam kezdete előtt a motorsport-total.com által megkérdezettek nagy része úgy nyilatkozott, hogy ismét Fernando Alonso és Sebastian Vettel párharcát várja, a vb cím kettejük között fog eldőlni. Hasonlóképpen vélekedett a Forma-1 mindenható ura, Bernie Ecclestone is.
„A közelmúltban beszéltem Londonban Stefanoval (a Ferrari csapat főnökével, Domenicalival – a szerk.) és azt mondta, továbbra is a Red Bulltól tartanak leginkább, ők jelentik a legnagyobb veszélyt” – fejtette ki Ecclestone a formula1.com-nak adott interjújában, majd pedig hozzátette: „Én is így látom, mert valóban nagyon erősek. A Red Bull lesz a Ferrari legnagyobb ellenfele.”
A 82 éves brit számára a McLaren a legnagyobb kérdőjel idén, sokat vár Jenson Buttontól és reméli, hogy az új csapattársával újra top formában lesznek. „Valószínűleg szemtanúi leszünk annak, hogy a kettes számú pilóta nem a kettes számú pilóta”, mondta Ecclestone, aki bízik egy McLaren csapaton belüli párharcban is, Button és Perez között.
Kérdőjel a McLarent illetően
„Jenson számára ez jó dolog”, vélekedik a brit és folytatta: „Tudja, hogy most jött el az ő ideje, mivel korábban a kettes számot látta csupán. Most papíron ő az egyes számú, és így remélhetőleg egy másik Jenson Buttont fogunk idén látni.” Éppen 12 hónappal ezelőtt Button nyerte a 2012-es Ausztrál Nagydíjat, de a szezon közepén elvesztette a fonalat és később már nem jutott szerephez a világbajnoki címért folytatott küzdelemben.
Ecclestone saját előrejelzései ellenére is kíváncsi, hogy 2013-ban kik között dől el a világbajnoki cím sorsa. „Bárki máshoz hasonlóan a legcsekélyebb fogalmam sincs afelől, hogy kik játszanak idén főszerepet és kik nem. De hát nem pontosan ez az, amitől igazán izgalmassá válik?”
Bernie álomcsapata a Red Bullon alapul
A Forma-1 mindenható ura pontosan ábrázolta, hogyan is nézne ki az ő álomcsapata. „Először Sebastiant igazoltatnám versenyzőként, mert vele nagyon jól kijövök”, mondta Ecclestone a fiktív álomcsapatának összeállításáról. Vettel csapattársa Alonso vagy Hamilton lenne, itt egy valamit venne elsősorban számításba: „Aztán ott van Fernando és Lewis. Amellett döntenék, akit kedvezőbb áron megszerzek.”
Az elképzelt álomcsapatban nem csupán a versenyzői, de a mérnöki és vezetői pozíciókat is a jelenlegi világbajnok csapat tagjai töltenék be. „Műszaki téren inkább a Red Bull embereivel számolnék. Végtére is mindenki ezt akarná, mint én”, utalt többek között Adrian Newey főtervezőre és hozzátette: „A csapatvezetői pozícióban Christiannal (Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke – a szerk.) nagyon boldog lennék.”