F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész

2024. október 24. csütörtök.

Pat Fry: Van még teendőnk

E-mail Nyomtatás PDF

altMozgalmas pénteki napon van túl a Ferrari Ausztráliában. Az idei év első szabadedzésein számos feladatot el kellett végeznie a csapatnak: különböző aerodinamikai beállítások kipróbálása, a gumik tesztelése melegebb körülmények között, a megfelelő egyensúly megtalálása.

Nem is fukarkodott a két versenyző a megtett körökkel: Fernando Alonso 51 fordulót teljesített, Felipe Massa pedig 49 alkalommal haladt végig az Albert Park aszfaltcsíkján. Az első edzésen a második és a harmadik, a második tréningen pedig a hatodik és nyolcadik helyeken osztoztak, így egyértelmű, sok munka vár még a csapatra.

„Ma reggel megvizsgáltunk különböző aerodinamikai konfigurációkat és dolgoztunk a beállításokon, míg délután főleg a két keverék összehasonlításával foglakoztunk, ami kulcsfontosságú tényező lesz a hétvége hátralevő részén” – nyilatkozta a nap végén Pat Fry, a Scuderia technikai igazgatója. „A gumikopás különösen szembetűnő volt, de valójában ez megfelelt a mi, és a Pirelli elvárásainak is. Keresztül tudtuk vinni a mára tervezett programunkat mindkét versenyzőnkkel, annak ellenére is, hogy a KERS meghibásodott Felipe autójában a második szabadedzésen, amikor a szuper-lágyakkal futott. Most nagyon gondosan elemeznünk kell az összegyűjtött adatokat, különösen a hosszabb etapokról. Van még teendőnk és egy hosszú este áll előttünk, hogy a lehető legjobban felkészüljünk a holnapi kvalifikációra.”

Hozzászólások (1)Add Comment
kálmán89
kálmán89
2013 március, 15
85.66.120.57
...

elsőre nem rossz ezzel az autóval nem kell tartani hogy nem leszünk bent a a Q3 ban!

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
 

Technikai fejlesztések – Ausztrália, Malajzia

Szabó Balázs - A szezon elindulásával ádáz fejlesztési küzdelem...

vasárnap, 31 március 2013

Bővebben

Massa biztos abban, hogy véget tud vetni a nyeretlenségi szériájának

News image

Felipe Massa biztos benne, hogy idén újra felállhat a...

szerda, 27 március 2013

Bővebben

Egymásnak feszül Alonso és Massa - Stílustanulmány

News image

Szabó Balázs - Noha Fernando Alonso a Ferrarinál töltött...

szerda, 27 március 2013

Bővebben

A keserű első körök - nyilatkozatok Malajziából

News image

Eseménydús Maláj Nagydíjon vagyunk túl. Volt itt minden, mint...

vasárnap, 24 március 2013

Bővebben

Fejetlenség jellemezte a Maláj Nagydíjat

News image

Alonso kiesett, a Force India mindkét versenyzője is feladta...

vasárnap, 24 március 2013

Bővebben

Pat Fry egy lenyűgöző versenyre számít Sepangban

News image

Annak ellenére, hogy a kívülről elég egyszerűnek tűnt a...

szombat, 23 március 2013

Bővebben

Versenyzői nyilatkozatok a maláj időmérőt követően

News image

2011-es Kanadai Nagydíj szombati napja óta most először láthattuk...

szombat, 23 március 2013

Bővebben

Rövidhírek egyenesen Malajziából

News image

  Szabó Balázs - A Ferrari a második és...

szombat, 23 március 2013

Bővebben

Versenyzői nyilatkozatok a Maláj Nagydíj pénteki napját követően

News image

Elégedetten nyilatkoztak a Ferrari versenyzői a Maláj Nagydíj pénteki...

péntek, 22 március 2013

Bővebben

Alonso: Malajzia lesz az igazi visszaigazolás számunkra

News image

Fernando Alonso nem pihenhetett túl sokat az Ausztrál futamot...

csütörtök, 21 március 2013

Bővebben

Massa: Ebben az évben sokkal következetesebb lehetek

News image

Felipe Massa ugyanolyan jó formában folytatja az idei évet,...

csütörtök, 21 március 2013

Bővebben

Melbourneből Sepangba, hidegből melegbe

News image

A Formula-1 tempója könyörtelen. A Scuderia Ferrari alig pár...

csütörtök, 21 március 2013

Bővebben

Montezemolo: "'La Speranzosa' újra reményt ad nekünk"

News image

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo úgy nyilatkozott, elégedett...

kedd, 19 március 2013

Bővebben

Alonso sem százas - hanem mindjárt kétszázas

News image

Fernando Alonso a hétvégén, Malajziában teljesítheti a 200. Formula-1-es...

kedd, 19 március 2013

Bővebben

Szurkolói beszámoló az Ausztrál Nagydíjról

News image

Egy igazán különleges beszámolót olvashattok a cikkben, köszönet mindezért...

kedd, 19 március 2013

Bővebben

Egy magabiztos pódium Ausztráliában

News image

A világbajnokság első és kiszámíthatatlan fordulóját, az Ausztrál Nagydíjat...

vasárnap, 17 március 2013

Bővebben

Ígéretes kezdés- Visszatekintés az Ausztrál Nagydíjra

News image

Az idő csak úgy rohan. Ezt mi sem jelzi...

vasárnap, 17 március 2013

Bővebben

Alonso és Massa is egyetért a versenyfelügyelők döntésével

News image

Nem született döntés a vasárnapi rajtsorrendről ma Melbourne-ben, így...

szombat, 16 március 2013

Bővebben

Elmosta az eső a harmadik szabadedzést

News image

A tegnapi két szabadedzést követően továbbra is nehéz lett...

szombat, 16 március 2013

Bővebben

Pat Fry: Van még teendőnk

News image

Mozgalmas pénteki napon van túl a Ferrari Ausztráliában. Az...

péntek, 15 március 2013

Bővebben

Versenyzői nyilatkozatok a melbourne-i pénteki napot követően

News image

Pozitívan értékelte az Ausztrál Nagydíj pénteki napját a Ferrari...

péntek, 15 március 2013

Bővebben

Vettel zárt az élen a második szabadedzésen is

News image

A második szabadedzésen újfent a Red Bull dominált és...

péntek, 15 március 2013

Bővebben

3, 2, 1 és kezdődik...

News image

A mai első szabadedzéssel kezdetét vette a 2013-as szezon,...

péntek, 15 március 2013

Bővebben

Massa: "Mindenünk megvan, hogy a jó irányba induljunk"

News image

Az Ausztrál nagydíjakon már tradíciónak számít - ez már...

csütörtök, 14 március 2013

Bővebben

Alonso szerint szoros az idei mezőny

News image

A csütörtöki hivatalos sajtótájékoztató nem a régi módon zajlott,...

csütörtök, 14 március 2013

Bővebben

Massa megfiatalodott

News image

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo bízik Felipe Massában...

szerda, 13 március 2013

Bővebben

Ecclestone Red Bull kontra Ferrari párviadalt vár

News image

Bernie Ecclestone szerint 2013-ban a világbajnoki címért a Red...

szerda, 13 március 2013

Bővebben

Lassan újra benzingőz árad a kenguruk földjéről- Szezonelőzetes

News image

Március 17. hétvégéje. Egy dátum mely nagy valószínűséggel minden...

hétfő, 11 március 2013

Bővebben

Egy Ferrari-gyűjtemény története

News image

Bellovics László nem akármilyen gyűjteménnyel büszkélkedhet. Ferrari modelljei között...

hétfő, 11 március 2013

Bővebben

Massa hazai kitérője

News image

Mielőtt kezdetét veszi Melbourneben az idei szezon, Felipe Massa...

vasárnap, 10 március 2013

Bővebben

Ferrari Fan Club a Club tribünön - Gyere Te is!

News image

Idén már 28. alkalommal látogat el hazánkba a Száguldó...

szombat, 9 március 2013

Bővebben

Amikor a számok beszélnek...

News image

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra már nem kell sokat várnunk....

szombat, 9 március 2013

Bővebben

Ferrari a kis kínai rajongóknak

News image

  A Brand Finance - mely világvezető a márkák...

szombat, 9 március 2013

Bővebben

Tombazis szerint nincs értelme spekulálni

News image

A mérnökök mindig az adatokra alapozzák benyomásaikat és értékeléseiket...

péntek, 8 március 2013

Bővebben

Domenicali: Melbourne csak a kezdet

News image

Ahogy közeledik a 2013-as világbajnokság kezdete, egyre nagyobb az...

csütörtök, 7 március 2013

Bővebben

Twitter-bajnokság

News image

Fernando Alonso és Lewis Hamilton teljes gázt adtak, Sebastian...

szerda, 6 március 2013

Bővebben

Alonso kirobbanó formában van

News image

Fernando Alonso a szezonnyitó ausztrál futam előtt nyilatkozott majdani...

kedd, 5 március 2013

Bővebben

Fry: A kulcs a gumik megértése

News image

A Jerezben és Barcelonában eltöltött 12 tesztnap gyorsan elment....

hétfő, 4 március 2013

Bővebben

Alonso: "Jó úton haladunk"

News image

A Scuderia Ferrari folytatja felkészülését Barcelonában, ahol tegnap Alonsónak...

szombat, 2 március 2013

Bővebben

Alonso: a Ferrari '200-szor jobb', mint egy éve

News image

Fernando Alonso szerint a Ferrari idén '200-szor jobb' a...

szombat, 2 március 2013

Bővebben

Barcelonai vizes randevú: a második nap

News image

A Forma-1 mezőnye az utolsó szezon előtti tesztet kezdte...

péntek, 1 március 2013

Bővebben

Felipe Massa: Célunk, hogy jó alappal érkezzünk Melbourne-be

News image

Az utolsó szezon előtti tesztelés első napján Felipe Massa...

péntek, 1 március 2013

Bővebben