F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész

2018. november 18. vasárnap.

Szurkolói beszámoló az Ausztrál Nagydíjról

E-mail Nyomtatás PDF

altEgy igazán különleges beszámolót olvashattok a cikkben, köszönet mindezért Deák Zsoltnak, aki megosztotta velünk az ottani élményeit. Zsolt ugyanis azon szerencsések közé tartozik, akik élőben nézhették végig az ausztrál futamot.

 

 

 

 

 

 

Be kell valljam, irigykedve olvastam Zsolt sorait – fantasztikus élmény lehetett a szezonnyitó versenyt a helyszínen megélni, átélni. Néhány általam írt bevezető sortól eltekintve hagyom is, hogy az ő szavait olvasva merüljetek el ezekben a remek emlékekben.

Elsőként a pályára való kijutásról és a gyors beléptetésről kaptunk egy kis beszámolót. „Minden elismerés a helyi szervezőknek, nagyon profin megszerveztek mindent. A központból percenként indul villamos a helyszínre, minden kapu irányába. Minden megállóban a közlekedési vállalat 3-4-5 alkalmazottja segít mindenkinek, hogy ki merre menjen, melyik villamosra szálljon fel. És a vezető is mondja, hogy akkor itt kell leszállni –  az én esetemben pl. a 8-as kapuhoz. Leszállásnál forgalomirányítás az átkeléshez. Úton a kapu felé egy ideiglenesen épített felüljáró, hogy ne zavarja a keresztezett út forgalmát. A beléptetés gyors.”

alt

Pár sorban a pálya körüli nyüzsgő életről is leírta benyomásait. Mint minden versenyen, itt is lehetőség nyílt ezerféle szurkolói relikvia megvásárlására – shopok mindenütt és ahogyan Zsolt leírta: itt a Red Bull dominált a sátor nagyságát illetően és az érdeklődők, vásárlók számát tekintve is. De a Ferrari nem sokkal maradt el az osztrák csapat mögött. A többi gárda esetében már kisebb üzletek voltak csak fellelhetők és az érdeklődők száma sem volt jelentős.

alt

Ami miatt igazán irigység fog el, az a pálya mellett megtekinthető autókiállítás volt – természetesen a Ferrari autóit is megcsodálhatták az érdeklődők. A remek programokat és a hangulatot már csak megkoronázta az elmaradhatatlan légiparádé.

alt

alt

Most pedig a számomra legszimpatikusabb és legszebb momentuma következik Zsolt beszámolójának (ezt a kis részt korábban kiragadtuk már és rögvest feltettük a facebook oldalunkra), amely hűen tükrözi, hogy miért is jó F1 szurkolónak lenni. Egy fiatal lányt pillantott meg Ferrari baseballsapkában és Vettel feliratú pólóban, amin kissé elcsodálkozott: „természetesen megérdeklődtem, hogy ezt mégis hogy... kiderült, hogy Ferrari drukker, de egyik barátnője, aki sajnos nem tudott eljönni,  Vettelnek szurkol és megkérte, hogy képviselje őt a felsővel. Viszont nem bánná, ha valamikor a jövőben pirosban látná Vettelt, de csak és kizárólag akkor, ha már Alonso megelőzte őt a VB címek számában.”

alt

A rossz időnek természetesen a szurkolók sem örültek, főképp hogy így az időmérőt is halasztották, pontosabban csak a Q1-es fázist futották le aznap. Erről Zsolt így írt: „Massa díjnyertes mutatványakor nagyon felhördült a tömeg, de szerencsére tudta folytatni, mindenki megnyugodott. Amúgy elég nagy volt az elégedetlenség a közönségben, hogy nem folytatták a kvalifikációt, a Q1 után fél órával az eső már csak szemerkélt, a szél meg szépen szárította az utat. Amikor a medical car körbement, nem is láttuk, hogy vizet verne fel. Természetesen ez szubjektív vélemény, elképzelhető, hogy a pálya más részein hajókáztak, mert elég nagy területen fekszik.”

alt

A vasárnap folyamán annyira jó volt a hangulat, hogy Zsolt teljesen belefeledkezett és így erről a napról kevesebb fotót is készített. „A szombati galiba miatt át kellett hogy szervezzék az egész vasárnapi programot –  és itt egy újabb plusz pont a szervezőknek, a korábbi kapunyitásról meg mindenről aktívan tájékoztattak, kiemelt figyelmet kapott a facebook és a twitter, bárki kérdezett bármit, pillanatokon belül válaszoltak, akár általános, akár nagyon személyreszabott kérdésekre. Én a Q2 rajtja előtt kb. 10 perccel értem ki, már az előző napi helyen ott voltak az újdonsült ismerősök és a sokkal nagyobb tömeg, akárcsak otthon vasárnap. Elég gyorsan lement a maradék Q2 és Q3, és őszintén szólva úgy igazán senkit sem hatott meg, semmi igazán meglepő nem történt, mindenki már inkább a versenyre készült. Utána hasonló volt a program az előző naphoz: versenyek és szórakoztatás váltotta egymást. A helyi V8-as versenysorozat volt a nagy kedvenc –  nagyon szép hangjuk van azoknak a motoroknak. Az előző napi légibemutató program ismétlődött (műrepülő csapat, vadászgép), annyi eltéréssel, hogy egy utasszállító is előkerült és alacsonyan átrepült a pálya fölött. Aztán szép lassan eljött az idő, előkerültek az F1-es gépek, közben teljesen megtelt a környék, az idő is teljesen rendben volt, szóval minden a helyén volt. A verseny történéseit ismerjük, összességében elégedettek voltak a környékemen levő Ferrari drukkerek, többen úgy gondolták, hogy meglehetett volna a 2-3, ha Massánál kicsit szerencsésebb a taktika, de ettől függetlenül pozitívak voltak a vélemények.”

Ezúton is köszönjük Deák Zsoltnak a levelet – ez egy kicsit más volt, különleges a maga nemében: nem grafikonok, táblázatok és eredmények elemzése vagy esélylatolgatás. Élménybeszámoló. A fenti sorokat olvasva kicsit beleláttunk a szezonnyitó futam eseményeibe. Szurkolói szemmel. A cikk befejezéseként az ő szavaival búcsúzom: ”Az elemzést a szakértőkre hagyom, én megmaradok az élménynél.  Ha bárki erre jár, csak ajánlani tudom. Eddig csak hallottam, hogy az utcai pályáknak más a hangulata, ezt most meg is tudom erősíteni.”

Hozzászólások (1)Add Comment
kálmán89
kálmán89
2013 március, 22
85.66.120.57
...

köszönjük ezt az érdekes élménybeszámolót!

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
Módosítás: ( 2013. március 21. csütörtök, 15:03 )  

Technikai fejlesztések – Ausztrália, Malajzia

Szabó Balázs - A szezon elindulásával ádáz fejlesztési küzdelem...

vasárnap, 31 március 2013

Bővebben

Massa biztos abban, hogy véget tud vetni a nyeretlenségi szériájának

News image

Felipe Massa biztos benne, hogy idén újra felállhat a...

szerda, 27 március 2013

Bővebben

Egymásnak feszül Alonso és Massa - Stílustanulmány

News image

Szabó Balázs - Noha Fernando Alonso a Ferrarinál töltött...

szerda, 27 március 2013

Bővebben

A keserű első körök - nyilatkozatok Malajziából

News image

Eseménydús Maláj Nagydíjon vagyunk túl. Volt itt minden, mint...

vasárnap, 24 március 2013

Bővebben

Fejetlenség jellemezte a Maláj Nagydíjat

News image

Alonso kiesett, a Force India mindkét versenyzője is feladta...

vasárnap, 24 március 2013

Bővebben

Pat Fry egy lenyűgöző versenyre számít Sepangban

News image

Annak ellenére, hogy a kívülről elég egyszerűnek tűnt a...

szombat, 23 március 2013

Bővebben

Versenyzői nyilatkozatok a maláj időmérőt követően

News image

2011-es Kanadai Nagydíj szombati napja óta most először láthattuk...

szombat, 23 március 2013

Bővebben

Rövidhírek egyenesen Malajziából

News image

  Szabó Balázs - A Ferrari a második és...

szombat, 23 március 2013

Bővebben

Versenyzői nyilatkozatok a Maláj Nagydíj pénteki napját követően

News image

Elégedetten nyilatkoztak a Ferrari versenyzői a Maláj Nagydíj pénteki...

péntek, 22 március 2013

Bővebben

Alonso: Malajzia lesz az igazi visszaigazolás számunkra

News image

Fernando Alonso nem pihenhetett túl sokat az Ausztrál futamot...

csütörtök, 21 március 2013

Bővebben

Massa: Ebben az évben sokkal következetesebb lehetek

News image

Felipe Massa ugyanolyan jó formában folytatja az idei évet,...

csütörtök, 21 március 2013

Bővebben

Melbourneből Sepangba, hidegből melegbe

News image

A Formula-1 tempója könyörtelen. A Scuderia Ferrari alig pár...

csütörtök, 21 március 2013

Bővebben

Montezemolo: "'La Speranzosa' újra reményt ad nekünk"

News image

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo úgy nyilatkozott, elégedett...

kedd, 19 március 2013

Bővebben

Alonso sem százas - hanem mindjárt kétszázas

News image

Fernando Alonso a hétvégén, Malajziában teljesítheti a 200. Formula-1-es...

kedd, 19 március 2013

Bővebben

Szurkolói beszámoló az Ausztrál Nagydíjról

News image

Egy igazán különleges beszámolót olvashattok a cikkben, köszönet mindezért...

kedd, 19 március 2013

Bővebben

Egy magabiztos pódium Ausztráliában

News image

A világbajnokság első és kiszámíthatatlan fordulóját, az Ausztrál Nagydíjat...

vasárnap, 17 március 2013

Bővebben

Ígéretes kezdés- Visszatekintés az Ausztrál Nagydíjra

News image

Az idő csak úgy rohan. Ezt mi sem jelzi...

vasárnap, 17 március 2013

Bővebben

Alonso és Massa is egyetért a versenyfelügyelők döntésével

News image

Nem született döntés a vasárnapi rajtsorrendről ma Melbourne-ben, így...

szombat, 16 március 2013

Bővebben

Elmosta az eső a harmadik szabadedzést

News image

A tegnapi két szabadedzést követően továbbra is nehéz lett...

szombat, 16 március 2013

Bővebben

Pat Fry: Van még teendőnk

News image

Mozgalmas pénteki napon van túl a Ferrari Ausztráliában. Az...

péntek, 15 március 2013

Bővebben

Versenyzői nyilatkozatok a melbourne-i pénteki napot követően

News image

Pozitívan értékelte az Ausztrál Nagydíj pénteki napját a Ferrari...

péntek, 15 március 2013

Bővebben

Vettel zárt az élen a második szabadedzésen is

News image

A második szabadedzésen újfent a Red Bull dominált és...

péntek, 15 március 2013

Bővebben

3, 2, 1 és kezdődik...

News image

A mai első szabadedzéssel kezdetét vette a 2013-as szezon,...

péntek, 15 március 2013

Bővebben

Massa: "Mindenünk megvan, hogy a jó irányba induljunk"

News image

Az Ausztrál nagydíjakon már tradíciónak számít - ez már...

csütörtök, 14 március 2013

Bővebben

Alonso szerint szoros az idei mezőny

News image

A csütörtöki hivatalos sajtótájékoztató nem a régi módon zajlott,...

csütörtök, 14 március 2013

Bővebben

Massa megfiatalodott

News image

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo bízik Felipe Massában...

szerda, 13 március 2013

Bővebben

Ecclestone Red Bull kontra Ferrari párviadalt vár

News image

Bernie Ecclestone szerint 2013-ban a világbajnoki címért a Red...

szerda, 13 március 2013

Bővebben

Lassan újra benzingőz árad a kenguruk földjéről- Szezonelőzetes

News image

Március 17. hétvégéje. Egy dátum mely nagy valószínűséggel minden...

hétfő, 11 március 2013

Bővebben

Egy Ferrari-gyűjtemény története

News image

Bellovics László nem akármilyen gyűjteménnyel büszkélkedhet. Ferrari modelljei között...

hétfő, 11 március 2013

Bővebben

Massa hazai kitérője

News image

Mielőtt kezdetét veszi Melbourneben az idei szezon, Felipe Massa...

vasárnap, 10 március 2013

Bővebben

Ferrari Fan Club a Club tribünön - Gyere Te is!

News image

Idén már 28. alkalommal látogat el hazánkba a Száguldó...

szombat, 9 március 2013

Bővebben

Amikor a számok beszélnek...

News image

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra már nem kell sokat várnunk....

szombat, 9 március 2013

Bővebben

Ferrari a kis kínai rajongóknak

News image

  A Brand Finance - mely világvezető a márkák...

szombat, 9 március 2013

Bővebben

Tombazis szerint nincs értelme spekulálni

News image

A mérnökök mindig az adatokra alapozzák benyomásaikat és értékeléseiket...

péntek, 8 március 2013

Bővebben

Domenicali: Melbourne csak a kezdet

News image

Ahogy közeledik a 2013-as világbajnokság kezdete, egyre nagyobb az...

csütörtök, 7 március 2013

Bővebben

Twitter-bajnokság

News image

Fernando Alonso és Lewis Hamilton teljes gázt adtak, Sebastian...

szerda, 6 március 2013

Bővebben

Alonso kirobbanó formában van

News image

Fernando Alonso a szezonnyitó ausztrál futam előtt nyilatkozott majdani...

kedd, 5 március 2013

Bővebben

Fry: A kulcs a gumik megértése

News image

A Jerezben és Barcelonában eltöltött 12 tesztnap gyorsan elment....

hétfő, 4 március 2013

Bővebben

Alonso: "Jó úton haladunk"

News image

A Scuderia Ferrari folytatja felkészülését Barcelonában, ahol tegnap Alonsónak...

szombat, 2 március 2013

Bővebben

Alonso: a Ferrari '200-szor jobb', mint egy éve

News image

Fernando Alonso szerint a Ferrari idén '200-szor jobb' a...

szombat, 2 március 2013

Bővebben

Barcelonai vizes randevú: a második nap

News image

A Forma-1 mezőnye az utolsó szezon előtti tesztet kezdte...

péntek, 1 március 2013

Bővebben

Felipe Massa: Célunk, hogy jó alappal érkezzünk Melbourne-be

News image

Az utolsó szezon előtti tesztelés első napján Felipe Massa...

péntek, 1 március 2013

Bővebben