2011-es Kanadai Nagydíj szombati napja óta most először láthattuk mindkét ferraris versenyzőt a tévében nyilatkozni az időmérőt követően.
Felipe Massa a második, Fernando Alonso a harmadik helyet szerezte meg Sebastian Vettel előtt az esővel tarkított kvalifikáción. Így érthető, hogy a Scuderia versenyzői elégedetten nyilatkoztak ma délután Sepangban, még ha mindketten ki is emelték, hogy száraz pályán valószínűleg nem tudták volna ezt az eredményt elérni.
Felipe Massa: „Ez egy nagyszerű időmérő volt, ahol sikerült a legtöbbet kihozni az utunkba kerülő lehetőségekből. Úgy döntöttünk, hogy a Q3 vége felé új köztes gumikra váltunk, és ez lehetővé tette a számomra, hogy egy olyan jó kört rakjak össze, ami elég a második hely megszerzéséhez. Nagyon örülök ennek a csapateredménynek, ami a télen elvégzett nagyszerű munkának az eredménye. Az autó megmutatta, hogy minden körülmény között versenyképes, nedvesen és szárazon is, de folytatnunk kell a fejlődést. Ma nagyon erős ellenfeleink voltak, és talán az eső segített minket egy kicsit, mert normál körülmények között nehezebb lett volna megcélozni ezt az eredményt. Most egy hosszú és nehéz versenyt várunk, ahol bármi megtörténhet, és ahol a stratégia és a gumik kezelése kulcsfontosságú lesz, míg az időjárással kapcsolatos bizonytalanság nem segíteni senkinek.”
Fernando Alonso: „Nagyon boldog vagyok ezzel a helyezéssel, mert túl hosszú idő telt el azóta, hogy a legjobb háromba kvalifikáltam volna magam! Valami, amit a versenyeken általában sikerült elérnem, elég sok ideig hiányzott: talán az eső segített minket egy kicsit, mivel nem mi voltunk a leggyorsabbak száraz pályán, de az első háromból való indulás reális esélyt ad nekünk egy dobogós helyezésre, és még a győzelemről is álmodhatunk. A Q3-ban, amikor láttuk, hogy a pálya gyorsan szárad, egy pillanatig hezitáltunk, mert száraz pályán az intermediate-ek csak egy vagy két kört bírnak mielőtt elkopnának. De végül ez tűnt a legésszerűbb választásnak, és jól működött. Ez egy olyan pillanata volt az elmúlt három évnek, amikor minden a legjobban működött: a teljesítmény, a stratégia és a kerékcserék is. Meglátjuk, hogy mi sül ki ebből holnap, mert az mindig lutri, ha esik. Még ha a jelenlegi Formula-1-ben a rajt nem is a legfontosabb dolog, megpróbálunk jól rajtolni, hogy megtartsuk a pozíciónkat, vagy megpróbáljuk megelőzni Vettelt az első kanyarban. Aztán majd meglátjuk: az ausztráliai versenytempónk és a pénteki hosszú etapjaink itt azt jelentik, hogy meglehetősen optimisták lehetünk.”