F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész

2024. október 24. csütörtök.

Nyilatkozatok a verseny után

E-mail Nyomtatás PDF

alt
Az időmérő csalódást okozott Fernandónak, de a futamon visszavágott: önerőből hét autót előzött meg a pályán, köztük három világbajnokot és a harmadik helyig küzdötte fel magát. Felipe Massa egy csodálatos rajt után magas gumikopással küzdött, s a negyedik helyen intették le.
 

Fernando Alonso: "A vasárnap tökéletes volt a bajnokság szempontjából, mint egy filmnek a vége: egy újabb dobogós helyezés, a közvetlen ellenfeleim közül hárman nem szereztek pontot és növeltem az előnyömet a legközelebbi üldözőimmel szemben. Minden bizonnyal meglett volna az esélyünk, hogy a pole-ból induljunk, továbbra is ez a meggyőződésem, és ha a következő pályákon is ilyen versenyképesek tudunk lenni szombatonként, az nagyon hasznos lehet a szezon végét illetően. Meg kell próbálnunk nyerni néhány versenyt és kontrollálnunk kell a vezetésünket a bajnokságban. Itt Vettelre kellett figyelnünk, de Szingapúrban Hamiltonra kell a tekintetünket szegezni, aki most a második. Miután Vettellel harcoltam és elhagytam a pályát, a kocsi már nem volt rendben. Nem volt jó érzés keresztülszáguldani a kavicságyon, de utána képes voltam megelőzni őt néhány kör múlva. Nem szeretném kommentálni a büntetését, melyet kiszabtak rá, de amit tett, az a határon volt. A nyitó körök döntőek voltak a versenyem számára. Megelőztem néhány autót - Kimi, di Resta, Michael - a hatodik helyen találtam magam és a versenyemet egyenes útra tereltem. A Ferrari számára versenyezni Monzában és a dobogón állni különleges: vörös autót vezetni eltér mindentől, mivel a szurkolóink egyedüliek. Ha azt mondták volna nekik, hogy ne egyenek csak azért, hogy lássák a maranellói kocsit, megtették volna és éppen ez az, amely a Ferrari iránti szenvedélyt egyedülivé teszi a világon."
 

Felipe Massa: "Elégedett vagyok az eredménnyel, még akkor is, ha reménykedtem abban, hogy a dobogóra kerülök. Magasabb gumikopással szembesültünk, mint amellyel számoltunk, teljesen mással, mint amelyet pénteken a szabad edzésen tapasztaltunk. Kár, mivel amíg a gumik működtek, tudtam tartani a McLarenek tempóját, de aztuán hamarabb kezdtem elveszíteni a hátulját, mint ahogyan azt vártam. Nem volt egyszerű verseny: a vége fele Perez nagyon erősen jött fel és semmit sem tudtam tenni, hogy megállítsam. A csapat számára dolgoztam, megpróbáltam segíteni Fernandónak, ahogyan lennie is kell. Mindig is ezt tettem és ezt is fogom, ha szükség lesz rá. Nem hiszem, hogy a két kiállásos stratégia működött volna: megnézve az adatokat, számunkra mindenképp lassabb lett volna, mint az egy kiállásos. Amikor a csapatnak nem volt telemetriája, sokat beszéltünk a rádión keresztül, mindent egybevetve sikerült kezelni a helyzetet a lehető legjobban. Nem tudom, hogy ez a verseny megváltoztat-e bármit is a helyzetemet illetően, de a legfontosabb most, hogy továbbra is így menjek, hatalmas koncentrációval dolgozzam és próbáljam a legjobbamat adni a csapat számára."

Hozzászólások (1)Add Comment
kálmán89
kálmán89
2012 szeptember, 10
85.66.33.63
...

összességében ez egy jó eredmény tekintve azt hogy áramszünettel kínlódott a csapat a bokszutca falánál 20 percen nem volt telemetria adat csak a rádió kommunikáció működött a versenyzőkkel ráadásul pont a kiállásoknál volt!

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
 

Őszinte vélemények a Japán Nagydíj főszereplőiről - 1 rész

News image

A pályán semmivel sem volt több akció, mint egy...

vasárnap, 7 október 2012

Bővebben

Kérdés-felelek Fernando Alonsóval

News image

Fernando Alonso: kétszeres világbajnok pilóta, futamgyőzelmeket szerzett a Renault,...

szombat, 29 szeptember 2012

Bővebben

Interjú Fernando Alonsoval (Folytatás)

News image

Fernando Alonso: kétszeres világbajnok pilóta, futamgyőzelmeket szerzett a Renault,...

csütörtök, 27 szeptember 2012

Bővebben

Interjú Fernando Alonsóval

News image

Fernando Alonso: kétszeres világbajnok pilóta, futamgyőzelmeket szerzett a Renault,...

szerda, 26 szeptember 2012

Bővebben

Nyilatkozatok a versenyt követően

News image

Noha az időmérő edzés nem alakult a legeredményesebben, a...

hétfő, 24 szeptember 2012

Bővebben

Nyilatkozatok az időmérő edzés utánról

News image

A mai időmérő edzés nem okozott meglepetést: már tegnap...

szombat, 22 szeptember 2012

Bővebben

Nyilatkozatok a pénteki edzéseket követően

News image

A mai nappal elkezdődött a Forma-1-es világbajnokság utolsó harmada,...

szombat, 22 szeptember 2012

Bővebben

Csapatvezetői nyilatkozatok az Olasz Nagydíjat követően

News image

Annak ellenére, hogy Fernando Alonso a harmadik, Felipe Massa...

hétfő, 10 szeptember 2012

Bővebben

Nyilatkozatok a verseny után

News image

Az időmérő csalódást okozott Fernandónak, de a futamon visszavágott:...

vasárnap, 9 szeptember 2012

Bővebben

Nyilatkozatok az időmérő edzés utánról

News image

A csalódottság és öröm ambivalens érzései kavarogtak a mai...

szombat, 8 szeptember 2012

Bővebben

Nyilatkozatok a pénteki edzés után

News image

A mai edzéseken a Ferrari mindkét pilótája nagyon versenyképes...

péntek, 7 szeptember 2012

Bővebben

Nyilakozatok a verseny után

News image

Felipe Massa nagyszerű versenytempót mutatva a mezőny második feléből...

vasárnap, 2 szeptember 2012

Bővebben

Módosult a Belga Nagydíj rajtrácsa

News image

A büntetések után így fest a rajtrács.     ...

vasárnap, 2 szeptember 2012

Bővebben

Massa: Sok az ismeretlen tényező, akár meglepetést is okozhatunk

News image

  Felipe Massa a Belga Nagydíj időmérő edzésén nem...

szombat, 1 szeptember 2012

Bővebben

Alonso: A legapróbb részletekre is koncentrálnunk kell

News image

Fernando Alonso a hatodik helyet szerezte meg a Belga...

szombat, 1 szeptember 2012

Bővebben

Button indulhat a pole-ból Belgiumban

News image

Jenson Button nyerte a Belga Nagydíj időmérőedzését. A második...

szombat, 1 szeptember 2012

Bővebben