Kis hazánkba érkezett a Forma-1 mezőnye július utolsó hétvégéjén. A nagyon technikás Hungaroringre nagy hangsúlyt kell fektetni a főbb aerodinamikai elemekre. A Ferrari sem maradt ebből a szempontból érintetlenül: új első és hátsó szárnyat próbáltak ki a hétvégén. Mivel nemsokára a gyors pályák következnek (Spa, Monza) ez volt az utolsó lehetőség a csapat számára, hogy tesztelhesse új alkatrészeit. Éltek is a lehetősségel és pénteken különböző variációkkal gördültek pályára a pilóták.
Első szárny
A Nürburgringen már tesztelésre került az új első szárny, amellyel ismét felszerelték a csapat autóit a Hungaroringen. Az első szárny felső terelőlapját módosították, amelyet kettéosztották. A Red Bull-stílusú szárny sokkal szélesebb a korábbinál, és a szárnyhoz kapcsolódik egy tartóval.
A középen lévő elválasztó elemnek köszönhetően az abroncs belső, illetve külső oldalára külön-külön lehet irányítani a levegőt. Ezeket A-val és B-vel jelöltem.
A: A terelőlap külső része két vízszintes terelőlapból áll, főéle alacsonyabban van (1), segítségével nagyobb mennyiségű levegő áramlik az abroncs fölé, így csökkentve a légellenállást.
B: A belső terelőlapot úgy tervezték, hogy a fékcsatornára és az abroncs oldalfalára nyúló terelőlemezre optimalizálja a légáramlást. Szintén két vízszintes lapocskából áll, ám ez már kisebb. A felső terelőlap hátsó éle finoman ívelt (2), a fékhűtésnek megfelelően lett kialakítva.
Mindkét pilóta tesztelte az új szárnyat pénteken, de a hétvége további részein a jól bevált régit használták.
Hátsó szárny
A Hungaroring az egyik olyan pálya a versenynaptárban, amelyiken nagyon sok leszorítóerőre van szükség. A Ferrari aero csomagjában találunk egy új hátsó szárnyat is. Alonso és Massa pénteken felváltva tesztelte a Nürburgringen használt szárnnyal. A szárny középen hajlított (1), csakúgy, mint a terelőlap (2), amellyel hatékonyabbá vált a DRS mechanizmus. Aktiváláskor nagyobb végsebesség érhető el vele, mivel a kisebb felület miatt csökken a légellenállás. A szárny véglapján három nyílást találunk (3), amelyek különböző szögben állnak. Ezekkel a nyílásokkal lehet tehermentesíteni a szárnyat, csökkenteni a légellenállást. A csapat találékonysága végre kifizetendőnek tűnik, mivel a hátsó szárnyon sikerült egy olyan megoldást alkalmazni, ami teljesen szabályos. Lényege, hogy a szárny véglapjához viszonyítva a szárnyat különböző helyzetbe lehet állítani a terelőlappal együtt (4). Ez nagyon hasznos lehet a következő futam helyszínén Spában, ahol alacsonyabb leszorítóerőt igényel az autó.
Általában szélcsatornában használják a sárgás folyadékot, amelyet a szárnyon látunk. Ezzel az anyaggal a légáramlást lehet megfigyelni az alkatrészeken. Miután a pályáról visszatér az autó a boxba, fényképezőgéppel nagy felbontású képeket készítenek az alkatrészeken elrendeződött folyadékról, amelyet a főhadiszálláson kielemeznek és az adatokat felhasználva, finomítanak azon.
Az új szárny DRS mechanizmusa működés közben: