F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész

2024. október 12. szombat.

Massa elégedett, de még sok munka vár rájuk

E-mail Nyomtatás PDF

altFelipe Massa elégedetten nyilatkozott utolsó jerezi tesztnapját követően.

A brazil összesen 227 kört teljesített a spanyolországi teszthelyszínen, és elmondása szerint rengeteget lépett előre a csapat az elmúlt három napban.

„Azt hiszem, fontos három nap volt, még akkor is, ha sok olyan dolgot csináltam is, mint egyenes vonalú teszt, lassú körök, állandó sebességgel futás” – nyilatkozta az újságíróknak a brazil. „Ez nem igazán olyan, mint egy teszt, amikor gyorsan kifutsz az időből, hogy megtaláld az autó egyensúlyát, próbálj beállításokat találni és minden mást, szóval sok ehhez hasonló dolgot csináltam az első két nap. Nem annyi kört, amennyit terveztem, hogy csinálok. Az autó jól reagált, de ahogy mondtam, nem csináltam sok változtatást, hogy meglássuk, az autó talán jobb vagy rosszabb lesz.

Button keddi idejét Massa a „hihetetlen” jelzővel illette, így a mai nap után megkérdezték, mit gondol a saját köridejéről.

„Még mindig úgy hiszem, hogy az ő köre hihetetlen volt” – fogalmazott a 31 éves versenyző. „Úgy értem a kemény gumikkal az első nap a koszos pályán ilyen időt menni, még mindig úgy hiszem, hogy ez egy gyors idő. De nekem nem volt olyan autóm, hogy ilyen kört menjek az első nap. Nem is próbáltunk meg a köridőkkel foglalkozni. De azt hiszem, hogy lenyűgöző volt a köre. Most biztos sok ember gondolja most ugyanezt rólam. Úgy vélem javítottunk az autón.”

„Úgy gondolom, hogy minden amit csináltunk, fontos volt ahhoz, hogy megtaláljuk a jó irányt. Ma sikerült többet futni, több kört, hogy kipróbálhassak különböző gumikat. Sokat javultam, amikor kipróbáltam a lágyat, sikerült nagyot javulni, többet, mint amennyit vártam a lágy keveréken. De azt hiszem, hogy az autó következetessége nem olyan rossz. Nem dolgoztam a beállításokon, nem csináltam például egy olyan reggelt, hogy most csak a beállításokon fogunk dolgozni, kipróbálni minden lehetséges beállítást, erre nem volt időm. De nem mondhatom azt, hogy az autót nem volt nehéz vezetni, úgy gondolom, hogy az egyensúly többé-kevésbé jó volt.”

Mivel még az első teszteken sem vagyunk túl, Massa nem is igazán akart azzal foglalkozni, hogy összehasonlítsa csapatát a többiekkel, és az esélyekről beszéljen.

„Hogy őszinte legyek, biztos vagyok benne, hogy több nagyon gyors autó van, nem tudom, hogy valóban ebben a helyzetben leszünk-e az első versenyre. Sokat kell dolgoznunk, tényleg szükséges, hogy 100%-osan koncentráljunk, hogy elvégezzük ezt a munkát ezeken a heteken, és hogy gyorsabbá és gyorsabbá tegyük az autót, hogy kész legyünk az első versenyre. Nem tudom, hogy valójában hol vagyunk most, de az biztos, hogy ez egy pozitív kezdet volt” – zárta értékelését az elmúlt napokról a brazil.

Felipe Massa legközelebb február 22-én vezetheti a legközelebb a Ferrarit: holnap Pedro de la Rosa váltja Jerezben, majd az első barcelonai tesztsorozat első három napján Fernando Alonso teszteli a továbbfejlesztett F138-at.

Hozzászólások (1)Add Comment
kálmán89
kálmán89
2013 február, 08
85.66.120.57
...

De most végre van egy jó alapunk,ami 2008 óta nem volt!

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
Módosítás: ( 2013. február 07. csütörtök, 20:52 )  

Egy újabb esős tesztnap krónikája

News image

Ma kezdetét vette a futamokat megelőző utolsó négynapos tesztsorozat....

csütörtök, 28 február 2013

Bővebben

Ferrari háttérképek

News image

Imi (Kiss Photo Manipulation) készített nekünk 3 háttérképet, amit...

szombat, 23 február 2013

Bővebben

Massa szerint a Ferrarinak még mindig sok a tennivalója

News image

Felipe Massa elmondása szerint a mostani és a következő...

péntek, 22 február 2013

Bővebben

Barcelonai esőtánc avagy a pénteki tesztnap összefoglalója

News image

A mai tesztnap során az időjárás volt a legnagyobb...

péntek, 22 február 2013

Bővebben

Gyászol a Ferrari

News image

Amíg a formula-1-es csapat  az F138-as tesztelésével volt elfoglalva...

péntek, 22 február 2013

Bővebben

Alonso zárt az élen az eheti utolsó tesztnapján

News image

Fernando Alonso utolsó tesztnapját teljesítette a hétre a mai...

csütörtök, 21 február 2013

Bővebben

A Ferrari elismerte egy második motorvásárló csapat fontosságát 2014-re

News image

A Ferrari elismerte annak a fontosságát, hogy egy harmadik...

csütörtök, 21 február 2013

Bővebben

A Ferrari több új kipufogó-elrendezéssel is készül az utolsó tesztre

News image

A Ferrari motor- és elektronikai részlegének vezetője, Luca Marmorini...

csütörtök, 21 február 2013

Bővebben

Barcelona, a szerdai teszt végeredménye

News image

A második tesztnap hozott néhány meglepetést. Sergio Perez futotta...

szerda, 20 február 2013

Bővebben

Alonso: „Ausztráliában erősek leszünk”

News image

Fernando Alonso az első tesztek után optimistának tűnik a...

szerda, 20 február 2013

Bővebben

Alonso: „Ausztráliában erősek leszünk”

News image

Fernando Alonso az első tesztek után optimistának tűnik a...

szerda, 20 február 2013

Bővebben

Alonso: Rengeteg munka vár még ránk

News image

Fernando Alonso tegnap vezethette először az F138-at, és elmondta,...

szerda, 20 február 2013

Bővebben

Alonso elégedetten nyilatkozott az első tesztnapját követően

News image

Fernando Alonso ma vezette először a Ferrari idei versenygépét,...

kedd, 19 február 2013

Bővebben

A Ferrari a világ legerősebb márkája

News image

És nem egyszerűen a világszerte több millió „ágaskodó ló”...

kedd, 19 február 2013

Bővebben

A Ferrari legsikeresebb tervezője is dolgozik a jövő évi autón

News image

A Ferrari korábbi főtervezője, Rory Byrne aktívan részt vesz...

kedd, 12 február 2013

Bővebben

De la Rosa: „A McLaren szimulátor terén néhány évvel előrébb jár”

News image

Pedro de la Rosa, egy versenyző, akiről úgy gondolom sokan...

szombat, 9 február 2013

Bővebben

Nem sérülés miatt hagyta ki Alonso a jerezi tesztet

News image

A Ferrari cáfolja azokat a pletykákat, hogy Fernando Alonso...

péntek, 8 február 2013

Bővebben

Massa elégedett, de még sok munka vár rájuk

News image

Felipe Massa elégedetten nyilatkozott utolsó jerezi tesztnapját követően....

csütörtök, 7 február 2013

Bővebben

Massa volt a leggyorsabb a harmadik jerezi tesztnapon

News image

Felipe Massa bizonyult a leggyorsabbnak a Jerezben zajló teszt...

csütörtök, 7 február 2013

Bővebben

Grosjean nyerte a második tesztnapot Jerezben

News image

Felipe Massa a nyolcadik időt érte el a jerezi...

szerda, 6 február 2013

Bővebben

Sivatag, felhőkarcolók, tevék, olajmilliárdok...

News image

Évi és Tamás már többször megörvendeztetett minket úti beszámolóival,...

szerda, 6 február 2013

Bővebben

Massa szerint az idei autó "egy teljesen más világ"

News image

Elégedetten nyilatkozott az első tesztnapot követően a Ferrari F138-as...

kedd, 5 február 2013

Bővebben

Buttoné az első tesztnap Jerezben

News image

Jenson Button végzett az élen a McLaren-Mercedes-szel a 2013-as...

kedd, 5 február 2013

Bővebben

6 éves éves az F1 Ferrari hírek!

News image

  Nincs mit szépíteni a dolgot, idén bizony elfelejtettük...

kedd, 5 február 2013

Bővebben

Tombazis: Majd meglátjuk milyen válaszokat kapunk a pályáról

News image

Nikolas Tombazis, a Ferrari főtervezője az F138 bemutatója után...

hétfő, 4 február 2013

Bővebben

Domenicali szerint fontos, hogy a szezon elejétől versenyképes autót biztosítsanak a versenyzők számára

News image

Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke az idei autó bemutatóján...

vasárnap, 3 február 2013

Bővebben

Alonso szerint nem jelent hátrányt, hogy nem vesz részt az első teszten

News image

  Fernando Alonso a Ferrari autóbemutatója után válaszolt néhány...

péntek, 1 február 2013

Bővebben

Massának pozitív érzései vannak az F138-cal kapcsolatban

News image

Felipe Massa úgy véli, hogy a Ferrari F138 egy...

péntek, 1 február 2013

Bővebben

Resta: az autó rengeteget változik még az első tesztet követően

News image

Az idei versenyautóért felelős tervezőrészleg koordinátora, Simone Resta a...

péntek, 1 február 2013

Bővebben

F138- Megérkeztem!

News image

Maranello, február 1. A Ferrari F138 bemutatójának napja. Ma...

péntek, 1 február 2013

Bővebben