Jól indult a monacói hétvége a Ferrari számára: Alonso az első és negyedik, Massa a hatodik és harmadik helyen végzett a szabadezéseken.
Az első és a második szabadedzésen is versenyképesnek tűnt az F2012, de Alonso és Massa is óvatosan nyilatkozott a csütörtöki nap után.
Fernando Alonso:
"Számunkra, versenyzők számára, a csütörtök nyújtja a legjobb lehetőséget arra, hogy újra megismerkedjünk egy nagyon különleges pályával. Minél több kört teszel meg, annál magabiztosabb leszel, és annál keményebben nyomod, hogy javíts a köridőn. Ma délelőtt véghez tudtuk vinni az eltervezett programunkat minden gond nélkül, de délután az eső tönkretette a tervünket, és a többiekét is. Még a szuper lágy keverékeket sem tudtuk kipróbálni és csak Button találta meg a megfelelő alkalmat arra, hogy a legtöbbet hozza ki belőlük, és emiatt be is állította a legjobb időt. Most látnunk kell majd, hogy milyen lesz az időjárás szombat reggel: ha kiderül, hogy száraz, akkor talán több kört teszünk meg, mint általában, de ha esni fog, akkor is sok munkánk lesz a versenyre készülve. Valójában nem lettünk sokkal okosabbak, amikor a köztes gumikkal köröztünk, mivel a pálya csak helyenként volt nedves, és így ez nem volt reprezentatív. Nem kontrolálhatjuk az időjárást, csak alkalmazkodhatunk hozzá, ha megváltozik. Ami az autót illeti, azt mondanám, hogy az első benyomások nagyon pozitívak: minden megfelelt a várakozásainknak. Csak egy pár apró módosítást hajtottunk végre a beállításokon, próbáltunk javítani rajta, de nyilvánvalóan túl korai lenne következtetéseket levonni. Mondjuk azt, hogy a hétvége jól indult a számunkra: most meg kell próbálnunk ezen az úton maradni."
Felipe Massa:
"Nem tudtunk annyit futni, mint amennyit szerettünk volna a délutáni esőzés miatt, de ennek ellenére elégedett vagyok azzal, ahogy a dolgok mentek ezen a monacói csütörtökön. Az autóval az első szabadedzés kezdetétől kezdve meg vagyok elégedve, minden körülmény között jó az egyensúly, és a kigyorsításkor is jobb az autó, mint amire számítottunk. Még amikor az intermediate-eken futottunk a második szabadedzés végén, akkor is pozitívak voltak az érzéseim. Ami a gumikat illeti, nem tudtuk használni a szuper lágyakat, így nem is tudunk ezekről semmit sem mondani, míg a lágy keverékek jól működtek, még a kopás szempontjából is. Persze még sok a tennivalónk, hogy finom hangoljuk a beállítások részleteit, de van egy extra napunk, hogy átgondoljuk, hogyan javíthatunk ezen a területen. Nehéz jóslatokba bocsátkozni az időmérőt, és még nehezebb a versenyt illetően, de mindenképpen azt mondhatjuk, hogy a szabadedzések első napja pozitívnak tekinthető."
Első szabadedzés | Második szabadedzés | |||||
# | Legjobb idő | Körök | # | Legjobb idő | Körök | |
Fernando Alonso | 1. | 1.16.265 | 22 | 4. | 1.16.661 | 23 |
Felipe Massa | 6. | 1.16.843 | 19 | 3. | 1.16.602 | 21 |