F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész

2024. október 24. csütörtök.

Versenyzői nyilatkozatok a monacói verseny után

E-mail Nyomtatás PDF

altA Ferrari az idei év legerősebb eredményét produkálta csapatként a hétvégi Monacói Nagydíjon. Az istálló spanyol versenyzője, Fernando Alonso a harmadik helyet, míg a brazil pilóta, Felipe Massa a hatodik pozíciót szerezte meg, mellyel beállította az idei legjobb helyezését.

Fernando Alonso a futamot követő ceremónián nem próbálta meg leplezni örömét, a spanyol ugyanis továbbra is vezeti a világbajnoki pontversenyt, három ponttal megelőzve a Red Bull párosát. A Ferrari az összetettben is előrelépett, a harmadik helyen áll a Lotus-szal együtt.

Fernando Alonso: „Nagyon elégedett vagyok azzal kapcsolatban, ahogy alakultak a dolgok a versenyen. A bajnokságot vezetve hagyjuk el Monacót: ha felajánlották volna ezt a mugellói teszt után a hónap elején, azonnal aláírtam volna, de ha ezt Melbourne után ajánlották volna nekem, nem is tudtam volna elhinni! Ausztráliában a 12. helyről rajtoltunk, majd az utolsó két futamon a dobogóra ugrottunk és elsők vagyunk az értékelésben. Az eredmény további motivációt jelent, hogy még keményebben dolgozzunk az F2012 fejlesztésén. Tudtuk, hogy a start döntő lesz. Nagyon jól indultam el és majdnem Grosjean és Hamilton mellé kerültem: a francia és én megérintettük egymást egy pillanatra. Megrémültem, hogy az autóval történt valami. Ezen a pályán az előzés szinte lehetetlen és autózás valaki mögött azt jelenti, hogy hőmérsékleti problémáid támadnak, mind a motort, mind az abroncsokat illetően. Ezért, soha sem lehetsz folyamatosan támadó pozícióban valaki mögött, ehelyett meg kell próbálni kezelni a helyzetet, csak azokban a percekben nyomni, amikor igazán számít, mint például a kiállásoknál és ez az, amit én is csináltam. Meg tudtam volna-e előzni Rosberget és Webbert, ha tovább a pályán maradtam volna? Talán, de abban a pillanatban az volt a megfelelő döntés. Valóban nagyon gyors voltam üres pályával előttem. A végén kissé aggódtam Vettel miatt, aki a szuperlágy gumikon volt, de szerencsére kényelmesen meg tudtam védeni a helyezésemet. Azután reménykedtem az esőben, mert azt hiszem, nyerési lehetőségem lett volna, habár az utolsó öt vagy hat körben azt hittem, vége van, mert minden egyes kanyarban várhat rád valamilyen meglepetés. Barcelonában, egy olyan pályán, mely tele van gyors kanyarokkal, jól mentünk, ez a pálya pedig nagyon különös, majd meglátjuk, miként alakulnak a dolgok Kanadában, de természetesen igazolni szeretnénk azon az aszfaltcsíkon is azt a fejlődést, melyet az utolsó két futamon bemutattunk. Végül, a helyezésemet azoknak az áldozatoknak és családoknak szeretném felajánlani, akik érintettek voltak az emilia tartománybeli földrengésben múlt héten.

Felipe Massa: „Jó futam volt. Kényelmesen éreztem magam az autóban a csütörtöki edzések kezdetétől fogva. Kellemes érzésem volt és sokkal könnyebb volt a vezetés, mint az előző versenyeken. Talán ez a pálya természetén is múlik vagy a beállításon, emiatt mindent pontosan kell elemeznünk, hogy megtudjuk, mit lehet tanulnunk ebből a hétvégéből. Mindent egybevetve, jobb eredményt is szerezhettem volna, de minden esetre boldog vagyok. Nagyon nehéz futam volt és nagyon közel álltunk egymáshoz és sikerült az élen állók sebességét hoznom. Mindössze amiatt vagyok csalódott, hogy nem tudtam tiszta pályán teljesíteni néhány kört, amikor a gumik még jó állapotban voltak. A start nagyon jó volt és a gumikopás is rendben volt, különösen a lágyon mutatkozott ez minimálisnak. Egy versenyző mindig a maximumot akarja elérni, ezért nem lehetek elégedett a hatodik hellyel, habár fontos pontokat jelent. Remélem, hogy a bajnokságom új kezdetet vesz most és mindig harcban leszek a legjobb pozíciókért, mint ahogyan az Monacóban is történt. Most Montreal felé tartunk, amely különböző pálya ettől, mert jó végsebességre van szükséged, voltaképp azonban nem annyira tér el a beállítás szempontjából.”

Hozzászólások (4)Add Comment
atesz07
atesz07
2012 május, 28
91.82.31.113
...

Kadába? smilies/grin.gif

erik
erik
2012 május, 28
84.0.17.144
...

Mindenesetre sokáig vaciláltam azon,hogy ha mondjuk a vége felé Massát kihozzák még egy szett gumiér,akkor Hamiltont könnyebben megfoghatta volna..
Canadára,nem tudom,hogy a Ferrari tud a végsebességén annyit javítani,hogy ilyen jól szerepeljen az alakulat.

kálmán89
kálmán89
2012 május, 28
85.66.33.63
...

Szép volt fiúk csak Kadába jó ha negyed ennyi kört bír majd a szuper lágy!

hercbence
hercbence
2012 május, 28
188.6.144.164
...

Hajrá sok sikert a kövő futamokrasmilies/cool.gif

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
Módosítás: ( 2012. május 28. hétfő, 11:59 )  

Domenicali: A legfontosabb, hogy minél több leszorítóerőt szerezzünk

News image

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali elmondta, hogy az F2012-es...

csütörtök, 31 május 2012

Bővebben

Enzo Ferrari nyomában (Első rész)

News image

Az 1898-ben született Enzo Ferrari, aki ifjúkorában maga is...

szerda, 30 május 2012

Bővebben

Enzo Ferrari nyomában (Második rész)

News image

Az 1898-ben született Enzo Ferrari, aki ifjúkorában maga is...

szerda, 30 május 2012

Bővebben

Domenicali: Javítani szeretnénk az egykörös teljesítményünkön

News image

    Stefano Domenicali javítani szeretne a Ferrari egykörös...

kedd, 29 május 2012

Bővebben

Az újabb földrengés után a Ferrari hazaküldte dolgozóit

News image

A Ferrari hazaengedte a dolgozóit maranellói központjából, miután ma...

kedd, 29 május 2012

Bővebben

Csapatvezetői nyilatkozatok a Monacói Nagydíjat követően

News image

Elégedetten nyilatkozott a Scuderia csapatfőnöke és technikai igazgatója is...

hétfő, 28 május 2012

Bővebben

Versenyzői nyilatkozatok a monacói verseny után

News image

A Ferrari az idei év legerősebb eredményét produkálta csapatként...

hétfő, 28 május 2012

Bővebben

Webber nyert Monacóban, Alonso vezeti a vb-t

News image

Megvan az idei hatodik győztes. Mark Webber a pole-ból...

vasárnap, 27 május 2012

Bővebben

Versenyzői nyilatkozatok a monacói időmérő után

News image

Bár Fernando Alonso a hatodik helyet szerezte meg a...

szombat, 26 május 2012

Bővebben

Schumacher a leggyorsabb, mégis Webberé a pole

News image

Michael Schumacher volt a leggyorsabb a Monte-Carlói Nagydíj időmérő...

szombat, 26 május 2012

Bővebben

Rosberg végzett az élen az időmérő előtt Monacóban

News image

Nico Roberg végzett az élen a Monacói Nagydíj harmadik...

szombat, 26 május 2012

Bővebben

Hogyan hangoljuk az autót Monacóra?

News image

A Monacói Nagydíj a Forma-1-es naptár legkülönlegesebb eseményének számít...

péntek, 25 május 2012

Bővebben

Versenyzői nyilatkozatok a Monacói Nagydíj csütörtöki napját követően

News image

Jól indult a monacói hétvége a Ferrari számára: Alonso...

csütörtök, 24 május 2012

Bővebben

Button végzett az élen a második szabadedzésen

News image

Jenson Button nyerte a Monacói Nagydíj esős szabadedzését. Mögötte...

csütörtök, 24 május 2012

Bővebben

Alonso nyitott az élen Monacóban

News image

Fernando Alonso végzett az élen a Monacói Nagydíj első...

csütörtök, 24 május 2012

Bővebben

Alonso: Akár a győzelmet is megcélozhatjuk

News image

    Fernando Alonso kétszer nyert a hercegségben, ezért...

szerda, 23 május 2012

Bővebben

Alonso új sisakfestéssel versenyzik Monacóban

News image

Fernando Alonso az idei Monacói Nagydíjra is egy különleges...

szerda, 23 május 2012

Bővebben

Massa: Remélem az én 2012-es bajnokságom itt fog elkezdődni

News image

Felipe Massa a Ferrari motorhome-jában nyilatkozott a média képviselőinek...

szerda, 23 május 2012

Bővebben

Mit érdemes tudni a monacói pályáról?

News image

Circuit de Monaco - Monte Carlo

szerda, 23 május 2012

Bővebben

Fry: Még mindig hosszú út áll előttünk

News image

A Ferrarinak folytatnia kell az agresszív munkát a 2012-es...

hétfő, 21 május 2012

Bővebben

Montezemolo nyílt levélben buzdította csapatát

News image

"A bajnokság a mi kezünkben van" - így kezdte...

hétfő, 21 május 2012

Bővebben

Pat Fry szerint a hőmérséklet is fontos szerepet játszik a gumik teljesítményében

News image

A Ferrari technikai igazgatója, Pat Fry szerint az idei...

hétfő, 21 május 2012

Bővebben

Földrengés Olaszországban

News image

Négy ember meghalt vasárnap hajnalban Észak-Olaszországban történt, 5,9-es erősségű...

vasárnap, 20 május 2012

Bővebben

Dolce Vita az Ardennekben

News image

  Belgium. Mindenkinek eszébe jut valami az ország neve...

vasárnap, 20 május 2012

Bővebben

Massa: A csapat kiáll mellettem

News image

Felipe Massa tegnap Maranellóban járt, ahol a szimulátorban dolgozott,...

szombat, 19 május 2012

Bővebben

A Ferrari ismét kiállt Massa mellett

News image

A Ferrari ismét kiállt az idei évet gyengén kezdő...

péntek, 18 május 2012

Bővebben

Domenicali: Mindig hinned kell abban, hogy meg tudod csinálni

News image

Rég nem látott izgalmakat hozott a 2012-es világbajnokság első...

kedd, 15 május 2012

Bővebben

Csapatvezetői értékelések a Spanyol Nagydíjat követően

News image

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali és technikai igazgatója, Pat...

hétfő, 14 május 2012

Bővebben

Versenyzői nyilatkozatok a Spanyol Nagydíj után

News image

Felemás érzésekkel hagyta el a Ferrari a barcelonai versenypályát...

hétfő, 14 május 2012

Bővebben

Versenyzői nyilatkozatok a spanyol időmérő után

News image

Fernando Alonso Lewis Hamilton büntetése miatt végül a második,...

szombat, 12 május 2012

Bővebben

Elvették Hamilton elsőségét, Alonso a második

News image

Az időmérő után súlyos büntetést kapott Lewis Hamilton. Az FIA...

szombat, 12 május 2012

Bővebben

Hamilton indulhat az élről, Alonso harmadik

News image

Lewis Hamiltoné a megtiszteltetés, a Mclaren-Mercedes 150. pole-pozícióját szerezte...

szombat, 12 május 2012

Bővebben

Vettel az élen az időmérő előtt

News image

Sebatian Vettel nyerte a 3. szabadedzést. Alonso 5. Massa...

szombat, 12 május 2012

Bővebben

Vezetői nyilatkozat a pénteki napot követően

News image

Egy nagyon mozgalmas pénteken van túl a Ferrari. A...

péntek, 11 május 2012

Bővebben

Versenyzői nyilatkozatok a pénteki nap után

News image

A Spanyol Nagydíj első szabadedzési napján van túl a...

péntek, 11 május 2012

Bővebben

Jenson Button nyerte a második szabadedzést

News image

Jenson Button érte el a pénteki nap legjobb eredményét...

péntek, 11 május 2012

Bővebben

Alonso nyerte az első szabadedzést Barcelonában

News image

Fernando Alonso végzett az élen a Spanyol Nagydíj első...

péntek, 11 május 2012

Bővebben

Mit érdemes tudni a catalunyai pályáról?

News image

Circuit de Catalunya - Barcelona

csütörtök, 10 május 2012

Bővebben

Massa: A bajnokság sokkal intenzívebb lesz mostantól

News image

Felipe Massa a Ferrari vendéglátó egységében válaszolt ma az...

csütörtök, 10 május 2012

Bővebben

Alonso: Felkészültebbek vagyunk, mint Ausztrália előtt

News image

Nem meglepő, hogy hazai versenyén Fernando Alonso is hivatalos...

csütörtök, 10 május 2012

Bővebben

Fernando Alonso blogja

News image

  Fernando Alonso Spanyol Nagydíj előtti blogja  Fernando korábbi...

csütörtök, 10 május 2012

Bővebben

Alonso: Massa az egyik legjobb versenyző a világon

News image

Fernando Alonso teljes mértékben támogatja csapattársát, Felipe Massát, és...

szombat, 5 május 2012

Bővebben

Alonso: Nagyon elégedett vagyok és pozitív érzéseim vannak

News image

  További 500 kilométert teljesített az F2012. Ezzel elérték...

péntek, 4 május 2012

Bővebben

Grosjean zárta az élen a mugellói tesztet

News image

Romain Grosjean nyerte a mugellói tesztsorozat utolsó napját is....

csütörtök, 3 május 2012

Bővebben

Massa: Mugello egy fantasztikus pálya

News image

Felipe Massa az ötödik helyen végzett a mugellói tesztsorozat...

csütörtök, 3 május 2012

Bővebben

Alonso: Lehetetlen komoly értékelést levonni a mai napból

News image

A rossz időjárás ellenére is több mint 15000 néző...

kedd, 1 május 2012

Bővebben

Alonso: Otthon érzem magam itt

News image

Tegnap tartották a Ferrari Passion Day nevű rendezvényt Mugellóban....

kedd, 1 május 2012

Bővebben

Alonso nyerte a félig esős, félig száraz tesztnapot

News image

Fernando Alonso végzett az élen ez első mugellói tesztnapon....

kedd, 1 május 2012

Bővebben