Ferrari 412T2 – 1995
Ayrton Senna és Roland Ratzenberger tragikus halála miatt 1995-re jelentős szabálymódosítások történtek a Forma-1-ben, amelyeknek két fő céljuk volt: az autók lassítása és a pilóták biztonságának növelése. A motorok hengerűrtartalmát 3,5 literről 3 literre csökkentették, meg kellett erősíteni a cockpit környékét és az első-hátsó szárnyakra vonatkozóan előírásokon is módosítottak, hogy csökkentsék a kanyarsebességet. Több pályát kisebb-nagyobb mértékben átépítettek, elsősorban a bukótereket növelték meg és tették biztonságosabbá.
A Scuderia nem változtatott pilótapárosán és a Jean Alesi – Gerhard Berger kettőssel álltak rajthoz, de az előző szezonhoz hasonlóan most is Michael Schumacher és Damon Hill voltak a fő esélyesek. A 647-es kódszámot viselő karosszéria a tavalyi 412T1 továbbfejlesztett változata volt és az év során összesen 10 példány épült belőle, kb. 600 lóerős motorja pedig két okból is különleges: ez az egyetlen hengerenként 5 szelepes Forma-1-es Ferrari erőforrás, illetve ez volt az utolsó V12-es motor, a következő évben már V10-est használt a csapat. A technológia egyébként átkerült az utcai autókba, a 90-es évek második felében gyártott F355 is 5 szelepes motort kapott.
A 17 futamos évad során Berger szerezte a csapat egyetlen pole pozícióját Belgiumban, de ennél is fontosabb volt, hogy Kanada nagydíját elhódította a Ferrari, ami több szempontból is különleges: ez volt a csapat egyetlen győzelme a szezonban, ez volt Jean Alesi első és egyetlen futamgyőzelme, ráadásul pont a 31. születésnapján állhatott a dobogó tetejére. Alesi az év során emellett még négy, Berger pedig hat dobogós helyet szerzett, ami végül az egyéni értékelésben az 5. és 6. helyre volt elég. A konstruktőrök között a harmadik helyen zárt a csapat, a Benetton és a Williams mögött. Az autók megbízhatatlanságára jellemző, hogy vagy kiestek, vagy nagyon jól szerepeltek. Amikor célba értek, Berger egy 12. helytől eltekintve sosem végzett a hatodiknál, Alesi pedig az ötödiknél rosszabb pozícióban.
Hosszú évek szenvedése után lassan mintha megmozdult volna valami és úgy tűnt, hogy a csapat végre jó irányba indult el. A tervező John Barnard és a nemrég érkezett Jean Todt csapatfőnök zsenije, valamint a Ferrari több évtizedes tapasztalata ezúttal sem volt még elég a teljes sikerhez, de látni és érezni lehetett, hogy kezdi összeszedni magát az istálló. Az év végén Schumacher megnyerte második világbajnoki címét a Benettonnal Damon Hill előtt, a következő évre pedig átszerződött Maranelloba.
