F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész

2024. október 12. szombat.

Nyilatkozatok az időmérő edzés után

E-mail Nyomtatás PDF

altA Ferrari az év második legrosszabb időmérő edzését zárta a mai napon a Valenciai Nagydíj kvalifikációján. A pilóták meggyőző köröket futottak a közepes keveréken, a lágyon viszont nem találtak annyi időt, mint a többiek, ráadásul egy merészebb stratégiai húzást is vállaltak azzal, hogy csak egy szett lágy abroncsot használtak fel az időmérő második szekciójában.

Fernando Alonso: „Amikor nem sikerül a Q3-ba jutnod, természetesen nagyon szomorú vagy és nincs értelme tagadni ezt. Az eredmény hidegzuhany volt, mert az elvárásainkat magasabbra helyeztük és a kocsi teljesítménye is növekedett olyannyira, hogy a Q2-ban csak három tizedre voltunk a legjobbaktól. Könnyű azt mondani most, hogy a Q2-ben két szett lággyal talán tovább jutottunk volna, de talán most éppen azon siránkoznánk, hogy nem volt kettő (új szettünk) a Q3-ra: mindig könnyű a dolgokat értékelni utólag. Ugyanakkor nem voltunk elég gyorsak a legjobb tízhez képest az időmérő második részében és emiatt a futam természetesen keményebb lesz. A dobogó nem elérhető és mivel Hamilton az első sorban áll, könnyen megjósolható, hogy veszítünk majd hozzá képest. Ennek ellenére a verseny nagyon hosszú lesz és még magasabb hőmérsékletek várhatóak a maihoz képest, amely azt jelenti, hogy mindenkinek nagy gondot kell fordítania az abroncsok kezelésére. Reméljük, hogy a pálya tisztább oldaláról indulva könnyen nyerek majd néhány pozíciót, majd pedig a legtöbbet próbáljuk kihozni a megmaradt két új szett lágy keverékből: ez a kis pozitívum erről a közel sem pozitív délutánról.”

Felipe Massa: „Nagyon frusztráló egy tizeddel lemaradni a Q3-tól. Nagyon szoros időmérő volt, nagyon sok pilóta helyezkedett egymáshoz közel: a Q2-ben három tized választott el minket a leggyorsabb időtől és ez azt jelentette, hogy kiestünk. Kár, ugyanis a kocsival kapcsolatos érzésünk nagyon jó volt és mindig is kényelmesen éreztem magam és képesek voltunk a legjobbakkal szembeni harcra. A pozíciónk nem tükrözi a valóságot: ma az első három sorba is kerülhettünk volna. Utólag könnyű arról beszélni, hogy két szett lágyat is használhattunk volna a Q2-ben, amellyel talán tovább is tudtunk volna jutni, de a lehető legjobb formában akartunk nekivágni a Q3-nak, ráadásul a Q1-ben megmutattunk, hogy még a közepes keveréken is elég gyorsak vagyunk. Holnap a stratégia nagyon fontos szerepet fog játszani és mint ahogyan már láttunk több helyszínen is – Kanada a legutolsó példa erre – még a hátrébbról rajtolóknak is van esélyük a legjobb helyekért folytatott harcra. Természetesen nem vagyunk elégedettek ma, de tudjuk, hogy jó autóval rendelkezünk és minden esélyünk megvan egy jó eredmény elérésére.”

Hozzászólások (6)Add Comment
erik
erik
2012 június, 24
188.36.203.173
...

Tiszta ív,jó mehanikus tapadás,jó sratágia,110%,és goooooo!

Fernando-Ferrari
Fernando-Ferrari
2012 június, 24
80.99.118.36
...

Alonso felhozza majd 5. hely körülre, de dobogóról azért szó se lehet...
Massa is javul, közel van Alonsohoz, ha nem szúrják el, neki is lehet egy jó versenye.
Semmi sincs veszve, ebben az autóban van potenciál, csak éppen még nem a legjobb. Ezzel a fejlesztési csomaggal amit hoztak, még csak közelebb kerültek, és azt is elérték, hogy a kemény keveréken is szinte ugyanolyan jól tudjanak menni mint lágyon.
atesz07: Nem kéne ilyen pesszimistának lenni, nézd meg az eredményeket, milyen közel vannak, és hogyha a többi csapat amint felteszi a keményet, belassul (a Ferrari meg nem mert jók keményen) és ez csak nekünk jó, tudnak majd hozni a többieken, kinéz egy egész jó eredmény...

Bazsi
Bazsi
2012 június, 24
84.3.176.243
...

atesz & kálmán!
Szavatokat ne feledjétek! Meglátjuk!

atesz07
atesz07
2012 június, 24
91.82.70.196
...

Pontosan.

kálmán89
kálmán89
2012 június, 24
85.66.33.63
...

Legszomorúbb az egészbe hogy Montezimoló ott van a helyszínen látja hogy hogy két futamok nincs a helyzet magaslatán egy normális stratégiát nem bírnak összerakni és mégsem vágja ki őket a csapatból nyilván a versenyzőink se mentek tökéletes kört de itt sorozatban a két versenymérnök hibázik nagyobbat ebből katasztrófa verseny lesz 8-9 hely környéke!

atesz07
atesz07
2012 június, 24
91.82.70.196
...

Ez van, de hát már kezdjük megszokni, hogy mindig lemaradunk egy-két tizeddel a legjobbaktól, vagy ha lenne épp győzelmi esély, a csapat kúrja el a taktikát. Ebből első 10 sem lesz, nemhogy dobogó.

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
 

Alonso és a Ferrari heves viták előtt?

News image

A feltételezés nem kizárt, de ez mindössze a futballra...

szombat, 30 június 2012

Bővebben

Aeroteszt Spanyolországban

News image

A Ferrari a héten Spanyolországban dolgozott az aerodinamika fejlesztésén....

szombat, 30 június 2012

Bővebben

Montezemolo: Ez az igazi Ferrari!

News image

Luca di Montezemolo az Olasz Nagydíjat leszámítva nem szokott...

hétfő, 25 június 2012

Bővebben

Domenicali és Fry értékel

News image

A tegnapi győzelem valamennyi csapattagban különleges érzelmeket szabadított fel:...

hétfő, 25 június 2012

Bővebben

Nyilatkozatok a futam után

News image

Fernando Alonso megszerezte idei második futamgyőzelmét, mellyel az első...

vasárnap, 24 június 2012

Bővebben

Alonso nyert, Schumacher a dobogón!

News image

Fernando Alonso a tizenegyedik helyről rajtolva, hazai közönsége előtt...

vasárnap, 24 június 2012

Bővebben

Nyilatkozatok az időmérő edzés után

News image

A Ferrari az év második legrosszabb időmérő edzését zárta...

szombat, 23 június 2012

Bővebben

Vettelé a pole Valenciában

News image

    Sebastian Vettel, a Red Bull versenyzője szerezte...

szombat, 23 június 2012

Bővebben

Európa Nagydíj: Nyilatkozatok péntekről

News image

A mai napon az első edzést a legújabb fejlesztések...

péntek, 22 június 2012

Bővebben

Sebastian Vettel a nap leggyorsabbja

News image

  Sebastian Vettel, a Red Bull német versenyzője nyerte...

péntek, 22 június 2012

Bővebben

Interjú Fernando Alonsóval

News image

A Ferrari kétszeres világbajnok versenyzője, Fernando Alonso „rettentően elégedett”...

péntek, 22 június 2012

Bővebben

Superstars hétvége a Hungaroringen

News image

  Július első hétvégéjén kerül megrendezésre SUPERSTARS sorozat, ahol...

szerda, 20 június 2012

Bővebben

Interjú a Ferrari főtervezőjével

News image

A következőkben a Ferrari főtervezője, a görög származású Nicholas...

kedd, 19 június 2012

Bővebben

Montezemolo: A siker csakis rajtunk múlik

News image

Ez egy forró időszak a Forma-1 számára. Nemcsak azért,...

szerda, 13 június 2012

Bővebben

A pohár háromnegyed részig van megtöltve

News image

Ezzel a hasonlattal értékelte a Ferrari a kanadai hétvégéjét....

kedd, 12 június 2012

Bővebben

Csalódást keltő verseny

News image

Noha Fernando Alonso sebessége megvolt ahhoz, hogy megnyerje a...

hétfő, 11 június 2012

Bővebben

Lewis Hamilton győzött Kanadában

News image

  A McLaren Mercedes világbajnoka, Lewis Hamilton nyerte a...

hétfő, 11 június 2012

Bővebben

Csapatvezetői nyilatkozatok a Kanadai Nagydíj időmérőjét követően

News image

A Ferrari az év legjobb időmérő edzésén van túl,...

vasárnap, 10 június 2012

Bővebben

Az év legjobb időmérője

News image

A Ferrarinak sikerült átmenteni pénteki formáját szombatra: Fernando Alonso...

szombat, 9 június 2012

Bővebben

Vettelé a pole Kanadában

News image

A Red Bull kétszeres világbajnoka, Sebastian Vettel nyerte a...

szombat, 9 június 2012

Bővebben

Vettel az élen az időmérő előtt Montrealban

News image

A Red Bull világbajnoka, Sebastian Vettel végzett az élen...

szombat, 9 június 2012

Bővebben

Agresszív fejlesztési program

News image

A Ferrari a szezon elején mutatott gyengélkedése után nagyon...

szombat, 9 június 2012

Bővebben

Biztató kezdés Kanadában

News image

A Ferrari a monacói hétvégéhez hasonlóan Kanadában is nagyon...

szombat, 9 június 2012

Bővebben

Felipe Massa kezd formába lendülni

News image

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa év eleji gyenge...

péntek, 8 június 2012

Bővebben

Alonso: Javítanunk kell az autó általános sebességén

News image

  Fernando Alonso tegnap a montreali paddockban találkozott a...

péntek, 8 június 2012

Bővebben

Az olaszországi földrengés helyszínén jártunk

  Képszerkesztőnk Kiss Imre jelenleg is Olaszországban tartózkodik a...

péntek, 8 június 2012

Bővebben

Hamilton nyitott az élen Kanadában

News image

A Kanadai Nagydíj első szabadedzésének top3 csapata a McLaren,...

péntek, 8 június 2012

Bővebben

Kanada a fejlesztések második állomása

News image

A Ferrari a gyenge évkezdet után agresszív fejlesztési programot...

csütörtök, 7 június 2012

Bővebben

Alonso: Szeretnénk mindent tökéletesen csinálni a tifosi és Gilles rajongók előtt

News image

  A Forma-1 egy rövid időre elhagyja Európát. A...

szerda, 6 június 2012

Bővebben

Massa: Sokkal magabiztosabb vagyok

News image

  Felipe Massa ma hagyta el Monacót. A tíz...

kedd, 5 június 2012

Bővebben

A Ferrari online aukciót szervez a földrengés áldozatainak hozzátartozóiért

News image

A Ferrari nemzetközi aukció megnyitásával szeretne segíteni az Emilia-Romagna...

vasárnap, 3 június 2012

Bővebben

Újabb vita a láthatáron: padlólemez

News image

Az elmúlt éveket többször is heves viták övezték, amelyekben...

péntek, 1 június 2012

Bővebben