Vegyes napot zárt a Ferrari Malajziában.
Bár a rajt mindkét versenyző számára jól sikerült, és a verseny megszakítását követően Fernando Alonso a hatodik, Felipe Massa pedig a nyolcadik helyről várhatta a verseny újraindítását.
Az új rajtot követően azonban már nem alakultak ugyanolyan jól az események a versenyzők számára: míg a spanyol versenyző egyre fentebb tornázta magát, és végül megnyerte a futamot, a gumikopással szenvedő brazil csapattársa egyre hátrébb csúszott a rangsorolásban, és végül a tizenötödik helyen ért célba. Így érthető, hogy Alonso elégedetten, míg Massa csalódottan nyilatkozott a futamot követően.
Fernando Alonso:
"Ez egy hihetetlen verseny volt! Nagyon boldog vagyok magam és az egész csapat miatt is: büszke vagyok ezekre a fantasztikus emberekre. Nehéz időszakon megyünk át, senki nem adta fel, sőt, mindenki dupla erőfeszítéssel dolgozott azért, hogy előrébb jussunk. A stratégia tökéletes volt, a szerelők kifogástalan munkát végeztek, a mérnökök a legjobb munkát végezték az autó felkészítésében, és én a verseny mind az 56 körében a maximumomat nyújtottam. Soha nem fogadtam volna erre a győzelemre, és úgy gondolom, hogy bárki, aki így tett, csinos összeget markolhat fel. Amikor visszatértem a boxutcába a levezető kör után, nem is tudtam hová kell leparkolnom az autót: hogy nyertünk, minden problémánkkal együtt, valami egészen rendkívüli. Az esőben, nagyon jól mentem, de később, amikor a pálya felszáradt, a gyengeségeink megmutatták magukat. Sergio nagyon közel volt, így megpróbáltam a száraz íven maradni: ha meg akart volna előzni, kockázatot kellett volna vállalnia. Tegnap ő és én a kilencedik és a tízedik helyen végeztünk, ma pedig a győzelemért harcoltunk, ami jól mutatja, milyen kiszámíthatatlan ez a bajnokság. A célunk az volt, hogy ne veszítsünk sok pontot a bajnokság korai versenyein, és most vezetjük a bajnokságot. Most javítanunk kell a teljesítményen, kezdve rögtön a kínai és a bahreini versenyen. Azonnal újra munkához kell látnunk annak érdekében, hogy találjunk legalább 2 vagy 3 tizedet, ami talán segítene minket abban, hogy a legjobb helyekért harcoljunk."
Felipe Massa:
"Először is szeretnék gratulálni Fernandónak ehhez a nagyszerű győzelemhez, mert egy fantasztikus versenyt futott. Ez egy nagyon fontos győzelem a csapatnak, azonban nem felejthetjük el, hogy az autónk még nincs a legmagasabb szinten. Nyilvánvalóan csalódott vagyok az eredményemmel. A dolgok jól mentek a rajtnál, és képes voltam harcolni azokkal a versenyzőkkel, akik közvetlenül előttem voltak. Amikor a pálya száradt, egyre jobban és jobban szenvedtem a gumikopással, és nem tudtam egy jó versenytempót tartani. Úgy döntöttünk, hogy követjük azt, amit Rosberg csinál előttünk, mert ő is láthatóan szenvedett a gumikkal, de ez nem jött be, és sok időt vesztettünk azzal az extra kiállással, hiszen a többiek a pályán maradtak még egy ideig, mielőtt a száraz gumikra váltottak volna. Fontos számunkra, hogy megértsük miért van ilyen nagy különbség az autóink teljesítményét illetően, de a végső célunk, hogy egy versenyképesebb autónk legyen a lehető leghamarabb."
Maláj Nagydíj - Verseny |
||||||
# | Időeredmény | Különbség | Körök | Leggyorsabb kör | Kör | |
Alonso | 1. | 2:44.51.812 | - | 56 | 1.41.680 | 53 |
Massa | 15. | 2:46.29.131 | + 97.319 | 56 | 1.42.051 | 56 |
Na akkor tőlem is egy utolsó,nehogy azt hidd hogy beszartam.
mellesleg ez egy hír ami alatt nem chat-elni kéne,ezért is próbáltam végre lezárni...és azért mert számomra érdektelen vagy! Szóval te is jobban tennéd ha végre nem velem foglalkoznál,és nem így kezdenél egy hír alatti kommentet hogy nagyképűen megszólítasz pár olyan embert akinek a másik pilóta a kedvence....hogy "na most magyarázzátok meg......"
Na szóval.... amit írtál elég mókásra sikeredett.
Már az álltalános iskola első osztályában sem mondanak a hülye szóra annyit sem hogy ejnye bejnye,szóval enyhén szólva nevetséges ez is.
Te minősíthetsz olyan embert aki már letett valamit az asztalra ugye???? Uggyan máááár!Viccosztály!
Olvasgass vissza miket írtál eddig.(mondjuk úgy Massáról...mondjuk ahogy Eriket nyilvánosan fenyegetted stb.... )-------visszaolvastál?ugye milyen jó fej,és tisztelet tudó vagy?
Az is érdekes mióta Fecó úgy kezdte a cikkek alatt hogy mindenki legyen kedves szem előtt tartani hogy ez egy Ferrari oldal,és a Ferrarinak még Massa a versenyzője kicsit vissza vettél.
Ha (ott az a bizonyos HA) azt írtad volna és így hogy nem hozza a szintet ,senki nem szólt volna egy szót sem.DE Te itt játszod az agyad hogy ki kéne rakni Massát mint macskát szarni stb.....
Szóval azt hogy most egy kulturált énedet elővetted tök jó,mert legalább látom hogy van másik oldalad is...eddig is így kellett volna!
Üdv
Na akkor még egyszer. Én nem sértegettelek téged. Nem hülyéztelek, nem szánalmasoztalak le téged, és senki más egyszer sem.
Hogy elmondom a véleményem, miszerint Massa nem hozza a Ferrári szintjét, és ez nem tetszik neked, nem ok arra, hogy sértegess, főleg nem itt.
Felhívom a figyelmedet, hogy cselekményed büntetőjogi felelősséggel járhat, Becsületsértés, és minősítő körülmény, a "nagy nyilvánosság előtt", mivel az internet annak számít.
Ha nem is tudsz kellően emberi magatartást tanúsítani, és személyemmel szemben ellenszenvet tanúsítasz, legalább a fenti bűncselekmény elkövetését mellőzd.
Köszönöm.
Hagyadmá magad! Már Te is láthatod, hogy massa gyenge, kevés, és már nem tudsz kellő érvekkel előhuzakodni, (pl: gyenge az autó, a csapat nem ad meg neki minden), erre el kezdel bagatel baromságokkal jönni, és engem támadni, olyanért, ami a google, de még ezen a fórumon is megtalálható. Javaslom azért a saját korábbi hozzászólásaidat is nézd át, mert néhány esetben ott is fellelhető az "ó"
De nem is baj ez, egyszerű magyarosítás, nem ezen kellene lovagolni. Ha már nem tudsz értelmes dolgokat írni, akkor ott szemben a játszótér. Hajrá!
Nos mivel két véletlen ugye nincs egymás után...felhívnám a figyelmed valamire nagy tudású Paszek !
Az csak egy dolog hogy Massát szánalmas módon mindenhol kisbetűvel írod,de az már számomra vicc kategória hogy te aki "AlonsO fan" vagy többször is hosszú ó-val írod le a "kedvenc pilótád" nevét.
Hogy segítsek leírom neked a Ferrari pilóták nevét.
1. Felipe Massa
2.Fernando Alonso
Most ezen nem kell civakodni, úgyis a vezetőség dönt Massa felől. De úgy gondolom, a szánalomra méltó eredményeitől eltekintve az is kisebb csoda, hogy azután a baleset után be mert ülni az autóba. Nekem van olyan ismerősöm, aki egy baleset után többet nem ült kocsiba. Úgyhogy én valahol megértem Massát. De az is igaz, hogy akkor meg minek vergődik?
hm..19 évedet nem hazudtolod meg, de egy kicsit lehetnél bölcsebb, mintsem, hogy fenyegetőzöl. Ki és honnan tesz ki?
Ja...ha az évet a vak szponzorok, szurkolók miatt ki is húzza, jövőre új mail címet kell csinálnod, mert a mostani aktualitását veszti.
A szarkazmus, cinizmus a fenyegetés miatt van, nem jól viselem.
Ma tessék! Most magyarázzatok, massa fanok, fancsa, erik, kálmán. Most magyarázzátok meg, hogy lehet két autó között 14 hely különbség úgy, hogy semmi problémája nem volt massának. nem rontották el a kerékcseréjét, nem ment neki senki, csak lassú, gyenge. A mai teljesítményét az elfogadhatatlannal tudnám jellemezni, de jöhet megint "forza felipe", csak hát az ilyen drukker szöveggel nem lesz több pontja a csapatnak.
Kapjon már a fejéhez a csapat vezetősége, oszt vágják ki a brazilt, mint macskát sz@rni! Perez, Trulli, Kubica, bárki jöhet a helyére, ettől csak több pontot szerezhet, mint a két futamon láttunk tőle.
A kocsi továbbra sem versenyképes, a maihoz kellett némi szerencse, de figyelembe véve a teljesítményt, Alonsó érdeme az egész. Grat neki, és így tovább!