Autodromo Nazionale di Monza - Monza
Debütálás éve: 1950
Egy kör hossza: 5793 m
Körök száma: 53
Versenytáv: 306.720 km
Kanyarok száma: 11
Leggyorsabb kör: R. Barrichello - 1:21.046 (2004, Ferrari)
A Milano melletti aszfaltcsík történelme egészen a 20-as évekig nyúlik vissza. Az első autóversenyt 1922-ben rendezték meg rajta, és 1950-ig -a Formula-1 születéséig- már 16 Olasz Nagydíjnak adott otthon, vagyis 1922 óta minden év szeptemberének második hete Monza hétvégéje.
Ami pedig a Formula-1 történetét illeti, 1950 óta mindössze egyszer (1980-ban) volt Monza helyett Imolában az Olasz Nagydíj. Az idén tehát pontosan 60. alkalommal látogat el a mezőny a legendás Monzába.
A monzai helyszín egyik legfontosabb momentuma, hogy a Ferrari hazájáról van szó. Köztudott, hogy a maranellói istállónak van a legnagyobb szurkolótábora, ezért Monzában mindig óriási a hangulat. Mindemellett a Ferrari nem kevesebb, mint 18 győzelmet aratott már hazai közönsége előtt.
Győztes pilóták tekintetében nagyon színes a tabella. A jelenlegi mezőnyben a győzelmek számát tekintve a rekordot Michael Schumacher tartja, a német klasszis ötször nyert a pályán még a Ferrari színeiben. A jelenlegi mezőnyből utána Rubens Barrichello büszkélkedhet a legtöbb első hellyel, szám szerint hárommal: 2002-ben és 2004-ben a Ferrari, míg 2009-ben a Brawn GP versenyzőjeként állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Fernando Alonso 2007-ben a McLaren-Mercedes pilótájaként, míg 2010-ben a Ferrari versenyzőjeként tudott győzelmet aratni Monzában.
Mindenképp érdemes még megemlíteni az 50-es évek nagy klasszisát Alberto Ascarit. Egyrészt azért mert a Ferrari világbajnoka az egyik monzai kanyarkombináció névadója, másrészt, mert az élen töltött körök és kilométerek tekintetében Ascari abszolút rekorder ezen a pályán. 217 élen töltött körétől a második helyen álló Schumacher 12-vel maradt alul, 1367 kilométerétől pedig majdnem kétszázzal. A sors furcsa fintora, hogy a Ferrari rajongótábor kedvence, és a Monzai pálya rekordere éppen itt vesztette életét.
Tudnivalók a pályáról:
Maga az aszfaltcsík Milánótól észak-keletre fekvő Monza városa mellett található.
Monza mindig is a leggyorsabb és legveszélyesebb helyszínek egyike volt a Forma-1 versenynaptárában.
Eleinte csupán hosszú egyeneseket, két döntött oválkanyart és négy valódi fordulót tartalmazott, a hetvenes évek elején azonban biztonsági okokból megépültek a mai sikánok elődei is. A sikánok beépítése ellenére vonalvezetése ma is egyszerűnek látszik, ám valójában Monza óriási kihívást jelent a pilótáknak vezetéstechnikai szempontból, hiszen a nagy sebesség is maximális koncentrációt igényel.
Kritikus pontok:
A mai monzai pályán mindösszesen 11 kanyar található, ezekből kettő a legnehezebb kanyarok közé tartozik a versenynaptárban.
- Az egyik, ami egyben a pálya első kanyarja (Rettifilio) egy trükkös jobb-bal kanyar. Itt kb. 340km/h sebességről 60-ra kell lassulniuk a pilótáknak, ami önmagában sem egyszerű, közvetlen a rajt után pedig végkép nem könnyű feladat. Nehézsége ellenére ez egy kiváló előzési pontja is a pályának.
- A legutolsó kanyar a Parabolica, a Forma-1 talán legveszélyesebb kanyarja. Ez egy 180 fokos visszafordító hosszan elnyújtva, majd ez után jön a célegyenes, így ahhoz, hogy itt maximális sebességet lehessen elérni, szükséges a Parabolicát tökéletes íven bevenni.
- Igazán élvezetes és tempós ívek még a Parabolicán kívül a Lesmo két íve, és az Ascari kanyar, amelyen sikán létére meglehetősen gyorsan, kb. 200-as tempóval hajtanak át az autók.
Technikai jellemzők:
Monzában a sikerhez elengedhetetlen az erős motor, hiszen a pilóták a kör 78 százalékát teszik meg lepadlózva, és az erőforrásoknak igen széles tartományban kell jól szerepelniük a 60-as tempóval teljesített első sikántól egészen a 350 feletti célegyenesig.
Ami az aerodinamikai hatékonyságot illeti, a monzai pálya nagysebességű természete különleges elvárásokat támaszt az autókkal szemben. Ide általában minden csapat egy speciális, nagysebességű, alacsony leszorítóerős csomaggal érkezik.
Végül, de nem utolsósorban a megbízható fékekre is nagy szükség van, a fékezés ugyanis a kör 15 százalékát teszi ki.
Az Olasz Nagydíj hétvégéjének menetrendje magyar idő szerint:
Szeptember 7. (péntek): | 1. szabadedzés: | 10:00-11-30 | |
2. szabadedzés: | 14:00-15:30 | ||
Szeptember 8. (szombat): | 3. szabadedzés: | 11:00-12:00 | |
Időmérő: | 14:00 | ||
Szeptember 9. (vasárnap): | Verseny: | 14:00 |