F1 Ferrari Hírek - Mindig Naprakész

2024. október 11. péntek.

Fernando Alonso blogja a Japán Nagydíj előtt

E-mail Nyomtatás PDF
Tegnap késő délután érkeztem meg Suzukába, és rögtön egy meglepetés fogadott.

A tradicionális olasz étterem, a Campanella, amely nagyon népszerű volt a Formula-1-es berkekben, bezárt. Nagyon sajnálom, mert már az első alkalomtól kezdve - a kilencvenes évek végétől, amikor még gokart versenyezni jöttem -, amikor Suzukában jártam, ellátogattam ide. Ugyanabban a szállodában voltam, mint most, és nagyon sok szép emlék közvetlenül kapcsolódik ezekhez az első élményekhez erről a pályáról. Természetesen ott van a 2006-os siker is, amely fontos volt a második világbajnoki címem megszerzésében. Tudom, hogy az a verseny talán sok kellemetlen emléket idéz fel mind a Ferrarin belül, mind azon kívül, de ez a versenyzés.

Ezen a pályán nyerni egy különleges érzés, mert egyike a világ legnehezebb pályáinak. Itt a sikerhez szükség van egy olyan autóra, amely aerodinamikai szempontból nagyon erős. Bizonyos szempontból nagyon hasonlít Silverstone-hoz és Barcelonához. A pályát egy nagyon különleges első szektor jellemzi a nagyon hosszú első kanyarjával és az azt követő dupla S-kanyarjával, amelyek nagyon jelentős befolyással vannak a köridőre, ha nem tudod őket tökéletesen teljesíteni. A suzukai pálya nagyon igényes mind a technikai oldalról, mind vezetési oldalról.

Mint azt már az elmúlt napokban is mondtam, az F10-es bebizonyította, hogy olyan különböző karakterisztikájú pályákon is versenyképes, mint Monza és Szingapúr, így semmi oka nincs annak, hogy Suzukában miért ne lehetne ugyanilyen. De ahhoz, hogy megértsük hogy hol is állunk valójában, várnunk kell péntek délutánig, amikor túl leszünk a két szabadedzésen.

Szeretem Japánt, egyike a kedvenc országaimnak. Szeretem az ételei miatt, a kultúrája miatt, amelyek nagyon különböznek a mi európai hagyományainktól. És akkor még ott van Tokió, ami egy nagyon gyönyörű város és mindig nagyon érdekes. Suzukában versenyezni nagyon különleges a japán szurkolók lelkesedése miatt is, akik nagyon szenvedélyesek. Reméljük, hogy jó show-val tudunk szolgálni nekik a hétvégén.
 
2010. 10. 06.
Hozzászólások (4)Add Comment
fecó
fecó
2010 október, 06
195.56.55.116
...

Most biztos jól megijedt Erik.smilies/cheesy.gifsmilies/cheesy.gifsmilies/cheesy.gifsmilies/cheesy.gif

kálmán89
kálmán89
2010 október, 06
195.56.55.116
...

Forza Ferrari!smilies/wink.gifsmilies/wink.gifsmilies/wink.gifsmilies/wink.gif

erik
erik
2010 október, 06
195.56.55.116
...

hát akkor mi akadályoz meg egy újabb győzelemben?smilies/smiley.giftalán Massasmilies/tongue.gif?ne félj ott lesz mögöttedsmilies/wink.gifvagy előttedsmilies/cheesy.gif
Forza ferrari!

fecó
fecó
2010 október, 06
195.56.55.116
...

Go Alo!!!
Go Mas!!!
Forza Ferrari!!!

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy
Módosítás: ( 2010. október 07. csütörtök, 21:22 )  

Fernando Alonso blogja a Spanyol Nagydíj előtt

News image

Itt vagyunk a hazai versenyem, a Spanyol Nagydíj előestéjén....

csütörtök, 10 május 2012

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Bahreini Nagydíj előtt

News image

Egy újabb nap Sanghajban, mielőtt Bahreinbe indulnék. Jól érzem...

szerda, 18 április 2012

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Kínai Nagydíj előtt

News image

Itt vagyunk Sanghajban, ahol kezdetét veszi az idei év...

csütörtök, 12 április 2012

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Maláj Nagydíj után

News image

Jó volt visszatérni Maranellóba a vasárnap délutáni győzelem után....

szerda, 28 március 2012

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Maláj Nagydíj előtt

News image

Már hétfő óta Kuala Lumpurban vagyok. Mint ahogy az...

szerda, 21 március 2012

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Ausztrál Nagydíj előtt

News image

Tegnap este érkeztem meg Melbourne-be. Ez a leghosszabb utazás...

kedd, 13 március 2012

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Abu Dzabi Nagydíj után

News image

Már hazaértem Abu Dzabiból, ahol jó hangulatban ért véget...

hétfő, 14 november 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Abu Dzabi Nagydíj előtt

News image

Épp Abu Dzabiba tartok, ma este fogok megérkezni, ennek...

szerda, 9 november 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Japán Nagydíj előtt

News image

Ma reggel érkeztem meg Japánba, és délután eső fogadott,...

szerda, 5 október 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Szingapúri Nagydíj előtt

News image

Szingapúri Nagydíj egy különleges esemény a számomra. Egyike azoknak...

szerda, 21 szeptember 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Belga Nagydíj előtt

News image

Vége a nyári szünetnek, itt az ideje, hogy visszatérjünk...

csütörtök, 25 augusztus 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Magyar Nagydíj előtt

News image

Eljutottunk egy fantasztikus júliusi hónap végső szakaszához. Maranellóban vagyok,...

szerda, 27 július 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Német Nagydíj előtt

News image

A Német Nagydíj épp a 201-es bajnokság közepét jelenti:...

csütörtök, 21 július 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Brit Nagydíj után

News image

Micsoda nagyszerű érzés újra nyerni! És még inkább boldog...

csütörtök, 14 július 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Európai Nagydíj után

News image

Végre egy kicsit kikapcsolódhatok! A valenciai hétvége után egyenesen...

csütörtök, 30 június 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Európai Nagydíj előtt

News image

Néhány nap múlva kezdetét veszi az Európai Nagydíj. Ez...

kedd, 21 június 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Kanadai Nagydíj előtt

News image

Néhány európai verseny után újra egy másik hosszú interkontinentális utazás...

csütörtök, 9 június 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Monacói Nagydíj után

News image

Ma reggel érkeztem Maranellóba, és részt vettem néhány PR eseményen....

hétfő, 30 május 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Spanyol Nagydíj előtt

News image

Most a Spanyol Nagydíj következik, egy olyan verseny, amely nagyon...

csütörtök, 19 május 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Török Nagydíj után

News image

Ez egy hosszú, munkával teli hét volt, megkezdve május 3-án,...

szerda, 11 május 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Török Nagydíj előtt

News image

Ma este érkeztem meg Isztambulba a csapattal együtt a megszokott...

csütörtök, 5 május 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Kínai Nagydíj után

News image

Nagy szükség volt erre a szünetre azok után, ahogy a...

kedd, 26 április 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Kínai Nagydíj előtt

News image

Ma reggel érkeztem Sanghajba. nagy szükség volt két nap pihenésre...

szerda, 13 április 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Maláj Nagydíj előtt

News image

Néhány nappal ezelőtt érkeztem meg Malajziába, mert még Ausztráliában, a...

szerda, 6 április 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Ausztrál Nagydíj után

News image

Nem olyan szezonkezdet volt, mint amilyet akartunk, de nem is...

szerda, 30 március 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Ausztrál Nagydíj előtt

News image

Végre elérkezett ez a pillanat is!

szerda, 23 március 2011

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Abu Dhabi Nagydíj után

News image

Nehéz volt az ébredés a tegnapi csalódás után, nem tagadom....

hétfő, 15 november 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Abu Dhabi Nagydíj előtt

News image

Tegnap este érkeztem meg Abu Dhabiba, egyenesen São Paulóból.

szerda, 10 november 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Koreai Nagydíj után

News image

Örülök, hogy van néhány napunk a pihenésre, mielőtt megkezdődne a...

szombat, 30 október 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Koreai Nagydíj előtt

News image

Tegnap este érkeztem Szöulba és ma reggel indultam Yeongamba, az...

szerda, 20 október 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Japán Nagydíj után

News image

Még néhány napot Tokióban töltök és pihenek egy kicsit ezalatt...

kedd, 12 október 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Japán Nagydíj előtt

News image

Tegnap késő délután érkeztem meg Suzukába, és rögtön egy meglepetés...

szerda, 6 október 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Szingapúri Nagydíj után

News image

Egy pár napra visszatértem Svájcba. Most pihenni fogok és feltöltődni...

péntek, 1 október 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Szingapúri Nagydíj előtt

News image

Éppen most érkeztem meg Szingapúrba, ahol holnap a szezon egy...

szerda, 22 szeptember 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Olasz Nagydíj után

News image

Több igazán izgalmas pillanaton is keresztül mentem az elmúlt pár...

szerda, 15 szeptember 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja az Olasz Nagydíj előtt

News image

Maranellóban vagyok, hogy felkészüljek egy különleges eseményre, az első Olasz...

csütörtök, 9 szeptember 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Belga Nagydíj után

News image

Nem úgy sikerült ez a Belga Nagydíj, mint ahogy azt...

szerda, 1 szeptember 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Belga Nagydíj előtt

News image

A mai nap véget ért a nagyon pihentető szünet, és...

szerda, 25 augusztus 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Magyar Nagydíj után

News image

Maranellóban töltök pár napot, hogy amennyire csak lehetséges felkészüljek a...

szerda, 4 augusztus 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Magyar Nagydíj előtt

News image

Minden győzelem különleges. Nagyszerű érzés győzni és ez volt a...

szerda, 28 július 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Német Nagydíj előtt

News image

A szezonunk egy nagyon fontos szakasza előtt állunk: A következő...

csütörtök, 22 július 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Brit Nagydíj előtt

News image

Mi, spanyolok, nagyon izgalmas időszakon megyünk keresztül.

kedd, 6 július 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja - Európa Nagydíj

News image

Biztos, hogy nem az a vasárnap volt, amire vártunk. A...

szerda, 30 június 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja - Kanadai Nagydíj

News image

Már hétfő reggel megérkeztem Svájcba, és azt gondolom, hogy a...

szerda, 16 június 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Kanadai Nagydíj előtt

News image

Még csak szerda van, de már a pályánál vagyok, hogy...

csütörtök, 10 június 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja - Török Nagydíj

News image

A Török Nagydíj kétségkívül a legrosszabb hétvégénk volt a szezonban....

szerda, 2 június 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Török Nagydíj előtt

News image

Ma este érkeztem meg Isztambulba, miután Maranellóban eltöltöttem néhány napot....

csütörtök, 27 május 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja - Monacói Nagydíj

News image

A Monacói Nagydíj keserédes volt számomra. Világos, hogy a szerzett...

kedd, 18 május 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Monacói Nagydíj előtt

News image

Nagyon izgalmas volt számomra, hogy életemben először a Ferrari színeiben...

kedd, 11 május 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Spanyol Nagydíj előtt

News image

Megérkeztünk Barcelonába, és már nem kell sokat várni, hogy elkezdődjön...

csütörtök, 6 május 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja a Kínai Nagydíj előtt

News image

Igazán hűvös van Kínában. Már hétfőn megérkeztem Sanghajba, és még...

csütörtök, 15 április 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja - Maláj Nagydíj

News image

Végre újra itthon vagyok. Március 8-án utaztam el Bahreinbe, és...

kedd, 6 április 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja - Ausztrál Nagydíj

News image

Hihetetlen kezdete volt ez a szezonnak. Előbb Bahreinben, majd most...

hétfő, 29 március 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja - az Ausztrál Nagydíj előtt

News image

A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso a csapat hivatalos weboldalán...

kedd, 23 március 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja - Bahreini Nagydíj

News image

Nehéz lenne elképzelni egy jobb kezdést. A vasárnapi győzelem Szahírban,...

kedd, 16 március 2010

Bővebben

Fernando Alonso blogja - Bahrein

News image

Végre itt vagyunk. Két intenzív hónap után a pályán és...

szerda, 10 március 2010

Bővebben