Óvatosan, de reménykedve nyilatkoztak a pénteki napot követően a csapattól. Az időjárási körülményeket tekintve, még nagy a bizonytalanság. A nyilatkozatokból azt viszont leszűrhetjük egyértelműen, hogy normál körülmények között, inkább a versenytempóban bízhatunk újfent.
Fernando Alonso: „Nagyon meleg volt ma odakint a pályán, különösen délután. Az aszfalt hőmérséklete is jóval meghaladta a szokásosat. Még nem találtuk meg a tökéletes egyensúlyt az autón, így még sok a tennivalónk. Az előrejelzések nagyon különböző feltételeket mutatnak szombatra és vasárnapra, ezért fontos, hogy a lehető legjobban döntsünk, amikor felkészítjük az autót az időmérőre, és a vasárnapi versenyre. Péntekről lévén szó, a gumiabroncsokat tekintve nem tudok sok újdonságot mondani: Úgy tűnik a keményebb keverék jobban fekszik az autónak hosszú távon, míg a közepes keveréken gyorsabb köridőket tudunk menni. Nehéz most megjósolni, hogy esős vagy száraz futam lesz. Ahogy már mondtam, az a legfontosabb, hogy mindkét körülményre jól felkészüljük. Tudjuk, hogy 14 ponttal többet kell szereznünk, mint Vettelnek, illetve, hogy nem veszíthetjük el a második helyet a konstruktőrök versenyében. A célok világosak, de nehéz lesz elérni.”
Felipe Massa: „Egy nagyon sűrű pénteken vagyok túl, sok kilométert mentem a pályán, hogy megtaláljuk a megfelelő beállításokat. Én nagyon elégedett vagyok, különösen a hosszú távú tempóval. Ezen körülmények között, én voltam az egyik leggyorsabb a pályán. A közepes keveréken, elveszítettem néhány tizedet a gyorskörömön, így azt gondolom a negyedik helynél is előrébb végezhettem volna. A gumik ugyanazok, a teljesítmény azonban nagyon más, mint Austinban. A gumikopás sokkal nagyobb, így nem gondolom, hogy egy kerékcserével teljesíthető lenne a futam. Az új sisak? Furcsa még nekem. Annyi sárgát láttam a tükörben, hogy néha azt hittem nem én ülök a volán mögött!” – tréfálkozott Massa.
Pat Fry: „Elérkeztünk a szoros fináléhoz. Fontos, hogy ma sikerült befejezni a tervezett programunkat. Délelőtt különböző aerodinamikai megoldásokat próbáltunk ki, míg délután a Pirelli abroncsait hasonlítottuk össze. Az elvégzett munkából azt látjuk, hogy valamennyire versenyképesek vagyunk, különösen a hosszabb etapokon. Tisztában vagyunk azzal, hogy ahhoz, hogy elérjük a céljainkat tökéletesen kell minden működjön, amit teszünk és ki kell használnunk minden adódó lehetőséget. Nem csak az egyéni címet tekintve, hanem a konstruktőrök között is, hiszen a második hely nagyon fontos számunkra.”