Noha két ellenfelünk is gyorsabb volt egy hajszálnyival, Fernando Alonso volt az egyetlen a vezető hármas közül, aki hibátlan teljesítményt mutatott fel és folyamatosan kontrollálta gumijainak állapotát. A spanyol megszerezte idei harmadik győzelmét és komfortos előnnyel várhatja a folytatást.
Fernando Alonso: „Nagyon szoros küzdelem volt az elejétől a végéig. Nem a miénk volt a leggyorsabb autó. A McLaren és a Red Bull is rendelkezett egy kis extra teljesítménnyel, de ez nem mutatkozott elégnek, hogy megelőzzenek. A csapat néhány tökéletes stratégiai döntést hozott mindkét kiállás idején, én pedig tudtam, hogy koncentrálnom kell, különösen a hatos kanyarnál, hogy megvédjem a pozíciómat a KERS használatával. A harmadik szektorban nem volt hely az előzésre. Megpróbáltam a lehető legjobban ügyelni a gumikra. Nyilvánvaló, hogy egy pillanatra sem pihenhettem, de azt hiszem, nyugodtabb voltam, mint a csapat a bokszban és a bokszfalon illetve a televízió előtt ülő rajongóinknál. Úgy vélem, visszagondolva Jerezre vagy az első futamra Ausztráliában, mindenkinek meg kell köszönnöm azt, ahogyan reagáltak a helyzetre. A tegnapi pole után az esőben, a kocsi nagyon erősnek tűnt, ahogyan azt vártuk is. Továbbra is fókuszáltnak kell maradnunk, el kell kerülnünk a problémákat a megbízhatósággal és a kiállásoknál, de amikor erre kerül sor, a legjobb csapatra támaszkodhatom, egy olyanra, amely a gyakori győzelemhez szokott hozzá. Az összes dolog, amelyet meg kell tennem az, hogy a vezetésre gondolok és segítek a csapatnak. Mindig 100 százalékot akarok adni, éjjel-nappal dolgozom. Nem akarom azt, hogy bárki is úgy érkezzen meg Magyarországra, hogy jobban fel van készülve, mint én, akár fizikálisan, akár mentálisan vagy nálam is motiváltabb. Azt várom, hogy jól megyünk majd Budapesten és semmi ok nincs arra, hogy pesszimisták legyünk. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a Red Bull és a McLaren gyorsabbak voltak. Ahogyan mondtam, a júliusi hónap döntő, 75 pontot lehet szerezni négy hét alatt és eddig 43-at gyűjtöttünk be, megpróbáljuk befejezni a munkát Magyarországon.”
Felipe Massa: „Nagyon kemény verseny volt számomra, a rajtnál ért problémákkal tarkítva. Jól indultam el, de az egyik Toro Rosso hirtelen lelassított előttem és annak ellenére, hogy ki akartam kerülni, megérintettem az első szárnyammal. Rengeteg időt veszítettem a bokszba vezető úton és a versenyemnek gyakorlatilag vége volt akkor. A gumik jól működtek, megfeleltek az elvárásainknak. Nagy kár, mert a kocsi ma is nagyon versenyképes volt, ahogyan azt Fernando meg is mutatta, tökéletes versenyt futott és megszerezte a jól megérdemelt és nagyszerű győzelmet, amely rettentően fontos számára és az egész csapat számára. Nyilvánvaló, hogy nem vagyok boldog ma, de a tény, hogy egy olyan kocsira számíthatok, amely folyamatosan jobb és jobb lesz a teljesítményét tekintve, bizakodással tölt el a szezon hátralévő részét illetően. Javulnunk kell az időmérőkön, előrébbről kell indulnunk: ez a legegyszerűbb útja annak, hogy elkerüljük a problémákat a rajtnál, az olyanokat, mint amellyel én is szembesültem ma délután Úgy vélem, Magyarországon is meglesz a sebességünk, ahogyan az volt a helyzet az elmúlt futamokon.”